|
Boros Géza Az alábbiakban
két szoborállítás történetét
adjuk közre. Mindkét kompozícióba egy utcai
lámpaoszlop volt beépítve, mindkét művet
1986-ban
avatták, és ma már egyik sem található
az eredeti helyén. A Kun Béla-emlékállítás
a pártállam utolsó nagyszabású köztéri
erőfeszítése, míg Galántai
György akciója az első megvalósult, nem hivatalos
köztéri szoborállítás volt a kádári
Magyarországon. Galántai művének sorsa a "tiltott"
és "tűrt" művészet határán
létrehozott marginális alkotás kálváriája,
Varga Imre emlékművének históriája
a hatalom legbelső köreibe vezet. A két alkotó
helyzetét, művészi felfogását egy világ
választja el egymástól, a probléma -a köztér
szimbolikus használatának társadalmi meghatározottsága
-és részben a mellékszereplők azonban ugyanazok.
Dokumentum-összeállításunk a közösségi
művészet hétköznapjaiba enged bepillantást,
a történeti tanulságon túl rávilágítva
a köztéri műalkotás bizonytalan státusára
is.
"Kun Béla
repülőn menekült az országból. (…)
A gépet maga a népbiztos vezette. Alacsonyan szállt,
alig húsz méter magasságban, úgyhogy arcát
is látni lehetett. Sápadt volt, borotválatlan, mint
rendesen. Vicsorgott az alant álló polgárokra, s
vásott kajánsággal, csúfondárosan még
búcsút is intett egyeseknek. (…) Karjairól vastag
aranyláncok lógtak. Egyik ilyen aranylánc, mikor
az aeroplán magasba lendült, s eltűnt az ég messzeségében,
le is pottyant a Vérmező kellős közepére."
(Kosztolányi
Dezső: Édes Anna) [9]
1986-ban ünnepelték Kun Béla születésének 100. évfordulóját. Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottság a Párttörténeti Intézet javaslatára 1981. május 19-ei állásfoglalásában úgy határozott, hogy a Tanácsköztársaság vezetőjének az évfordulóra emlékművet kell állítani Budapesten. Az állásfoglalás a feladat végrehajtójaként a Fővárosi Tanácsot jelölte meg, amely szakintézménye, a Budapesti Képzőművészeti Igazgatóság útján hozzá is látott az előkészítéshez. Zsigmond Attila főigazgató 1982. november 29-én értesítette a szoborállításokban illetékes Képző- és Iparművészeti Lektorátust a feladatról, kérve a megfelelő helyszín kiválasztását és a zsűribizottság összehívását. Levele öt lakótelepi helyszínjavaslatot tartalmazott (XXI. ker., Csepeli városközpont, VIII. ker., Józsefvárosi közpark, IX. ker., Csengettyű u. lakótelep, XIX., ker. Kispest I. szakasz, XXII. ker., Budafoki városközpont), amelyek közül végül két új, épülő csepeli lakótelepi helyszín (Erdősor u., illetve Rákosi Endre u.) mellett kötött ki a lektorátusi zsűri. A XXI. kerületi tanács elnökhelyettese a lektorátusnak írott levelében felhívta a figyelmet arra, hogy az Erdősor úti lakótelepen "az utcanevek a későbbi Kun Béla lakótelep elnevezéssel nincsenek szinkronban; Csikó-, Puli-, Cirmos-, Nyuszi-sétányok". Ezzel szemben "a Rákosi Endre úti lakótelepen az utcaelnevezések a csepeli munkásmozgalmi mártírokról és szakmákról történtek; Bordás András, Rákosi Endre, Kupper Béla, illetve Martinász, Kohász, Festő, Szövő utcák. Távlatokban így e lakótelep elnevezése a szobor kapcsán Kun Béla lehetne, mert az eddig használt elnevezés - Január 9. (Csepel felszabadulásának időpontja) - nem hivatalos." [10] A vitatott első helyszínen időközben a Fővárosi Tanács Simon Bolivár-emlékkövet helyezett el, így az kiesett. 1983. szeptember 19-én a Jánossy György építész, Kő Pál szobrászművész és Láncz Sándor művészettörténész alkotta lektorátusi Munkaelosztó Bizottság Gyurcsek Ferenc, Török Richárd, Parizán Mihály, Pálffy Katalin, Kaubek Péter és Marton László szobrászművészek meghívását javasolta, akik közül Marton kivételével valamennyien indultak a pályázaton. A zsűri 1984. március 30-án Gyurcsek, Parizán és Török tervét tartotta a továbbfejlesztésre alkalmasnak. Az újabb fordulóra Gyurcsek és Török adtak be tervet. (Közülük Török Richárd elképzelésében mutatkozott némi fantázia, a jelen lévő pártfunkcionáriusoknak viszont Gyurcsek terve tetszett.) A második fordulót értékelő állásfoglalás szerint "mindkét pályamű tartalmaz olyan értékeket, melyek a továbbfejlesztés lehetőségére, a kiegészítésre alkalmasak, ugyanakkor a közvetlen megvalósításuk nem javasolható. Sajnálatos módon még mindig nem tisztázott egyértelműen az emlékmű helye sem." [11] Mi több -a Fővárosi Tanácshoz intézett 1985. április 16-ai újabb lektorátusi levél szerint ez idő tájt még az sem volt tisztázott "hogy portréról, egész alakos portréról vagy Kun Béla és a Tanácsköztársaság tematikájú emlékműről lenne-e szó. Csak ezen tények ismeretében lehetne - módosított terv benyújtása után - eldönteni, melyik művész nyerje a pályázatot." [12] Erre azonban már nem volt szükség. Időközben megalakult a Kun Béla Emlékbizottság, [13] s a lektorátushoz is eljutott a hír, hogy az egyik legbefolyásosabb szobrász, Varga Imre [14] már dolgozik a művön. A bizonytalan helyzetben az intézmény igazgatója a felügyeleti szervhez fordult.
A Budapesten felállítandó Kun Béla emlékművel kapcsolatos érdeklődésére tájékoztatni szeretném Tóth elvtársat néhány - írásban megfogalmazást nem nyert - döntést befolyásoló tényezőről. A Fővárosi
Tanács kezdeményezésére pályázatot
írtunk ki emlékmű tervezésére, azzal,
hogy az Csepelen kerül elhelyezésre. A beérkezett tervek
sikertelenek voltak ugyan, de egy időközben felmerült
újabb igény miatt (Kun Ágnes [?] részéről)
[15] - hogy belterületen
kerüljön elhelyezésre - felfüggesztettük a
további lépéseinket.
Személy szerint nekem ez a monumentalitás okoz problémát. Ugyanis ez az emlékmű már nem Kun Béla emlékműve, hanem a Tanácsköztársaságé. De a Tanácsköztársaságnak már van egy emlékműve a Dózsa György úton, Kiss István alkotása. Lehet-e, indokolt-e egyetlen személynek monumentálisabb emlékművet állítani, mint az egész Tanácsköztársaságnak? Volt-e ilyen kiemelkedő szerepe 1919-ben Kun Bélának? Nem tudom! Ennek megállapítására vannak illetékesebbek, de ezt nem egy szobor ürügyén kell megvitassa egy képzőművészeti intézmény. Kun Béla a Tanácsköztársaság bukása után a Szovjetunióban élt, ahol koncepciós per áldozataként halt meg. Ilyen méretű megemlékezés nem kelthet-e kételyeket, visszatetszést - bármilyen összefüggésben - másutt és másokban? Tudom, hogy a szobor tervét látta az Agit. Prop. bizottság, de nem tudom, ismerték-e a léptékarányokat, s nem valószínű, hogy egy dekoratív, hallatlan sok formagazdagságot, ötletet felsorakoztató, de mindössze 35-40 cm-es makett nézése közben végiggondolták-e a fentieket. Elképzelhető,
hogy fenti kérdések elhangzanak a terv bírálatán
is, de azt csak akkor tudjuk megtartani, ha a Fővárosi Tanács
végre írásban is közli, hogy Budapest, 1985. június 3. Dr. Pusztai
Gabriella
Szigorúan
bizalmas! Javaslat A Politikai Bizottság december 11-i ülésén megbízta a Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályt, hogy terjessze a Politikai Bizottság elé az elhelyezésre vonatkozó javaslatot. A Fővárosi Tanács és Varga Imre közös javaslata és indokai alapján - melyekkel Hidas Antalné, Kun Ágnes is egyetért - az emlékmű helyszínéül az Attila út és a Krisztina körút közötti park északi pontját javasoljuk elfogadásra. Ez a helyszín közvetlenül kapcsolható Kun Béla tevékenységéhez: itt rendezték részvételével 1919-ben a katonai díszszemlét a frontra induló munkásezredek számára, itt mondott beszédet a magyar Vörös Hadsereg északi hadjáratának megkezdése előtt. A javaslattal az Agitációs és Propaganda Bizottság is egyetért. Javaslat A Politikai Bizottság egyetért azzal, hogy a Kun Béla emlékmű az Attila és a Krisztina körút közötti parkban kerüljön felállításra. 1985.
január 9.
Varga szoborterve kétségkívül invenciózusabb volt, mint a félbemaradt pályázaton bemutatott tervek, bár az nyilvánvalóan túlzás, hogy a mű "a modern magyar és nemzetközi szobrászat korszakos kísérlete" lenne, mint azt a szobrász lelkes monográfusa, Harangozó Márta írta 1986-ban. [21] Wehner Tibor 1987-es műelemzése szerint: "a két elemből -a menetelők csoportjából és a kiemelt, ám mégis háttérben tartott figurából -összegyúrt (összegyűrt) együttes -Varga Imre életművéből leszűrhető tudatos művészi törekvés kinyilatkoztatása. A művész felismerte, hogy az önmagában álló hős, az egyszeri emberalak szobrászi megjelenítése már nem hordozhat hiteles jelentést, nem válhat jelképpé, hadonásszék bármilyen hevesen is a karjaival. (…) A Kun Béla-emlékmű menetelő-rohamozó tömegének előképe a Derkovits-remekmű, az 1514 című Dózsa-fametszet sorozat, s a kompozíciós rend rokonítható Borisz Kusztogyiev A bolsevik, Alekszandr Dejneka Pétervár védelme című táblaképével és John Heartfield Épülő Szovjetunió színpadképének megoldásaival." [22] A tervről a
lektorátusi zsűri elismeréssel szólt, az intézmény
vezetője azonban szükségesnek látta a további
kételyeinek is hangot adni.
Kedves Horváth Elvtárs! Az alábbiakban felterjesztjük a Budapesten felállításra tervezett, Varga Imre szobrászművész által készített és a bírálóbizottság által véleményezett "Kun Béla emlékmű"-vet elvi-politikai állásfoglalásra. A Fővárosi Tanács VB igényére és a Lektorátus kijelölése alapján a művész elkészítette a tervezett emlékmű makettjét, az elhelyezés vázlatát (fotó), valamint rajzot Kun Béla személyének ábrázolási módjáról. A bírálaton, melyet 1985. július 16-án tartottunk, felkérésünkre az alábbi szakértők vettek részt: Aradi Nóra, Bereczky Lóránd, Czifka Péter, Láncz Sándor művészettörténészek, Makrisz Agamemnon, Segesdi György szobrászművészek, Boross Zoltán építészmérnök. Meghívásunk
alapján részt vett a bírálaton: Az emlékmű
a Vérmező Moszkva tér felőli részén,
a jelenlegi fasor végén, fokozatosan emelkedő magasított
részen kerülne elhelyezésre, a meglévő
Martinovics-emlékműtől 30-40 méterre. Az emlékmű kivitelezési költsége várhatóan 12 millió forint. Ebből mintegy 2 millió az építészeti kivitelezés, környezet rendezés, és 10 millió a plasztika kivitelezése. Varga Imre költségvetése nem tartalmaz szerzői díjat (mely ilyen jelentős mű esetében 1-1,5 millió forintnál nem lehetne kevesebb - sem az építész tervező szerzői díját, kb. 100.000,- forint lehet), mivel a művész úgy véli, hogy a kivitelezés során esetleges megtakarítással ezt kigazdálkodná. A jelen lévő művészeti szakértők, valamint a társadalmi és állami szervek képviselői a bemutatott 1:10-es léptékű tervet nagy elismeréssel méltatták. Megállapították, hogy a bemutatott terv kitűnő példa az egyén és a tömeg kapcsolatának hatásos művészi megfogalmazására, annak kifejezésére. Kitűnő megoldás, hogy a fő figura nem méreteivel, hanem közismert gesztusával, karakterével jelenik meg, dinamikusan kapcsolódik a felvonuló fegyveresek csoportjához, azzal szerves egységet alkot. Pozitívan értékelte a bizottság a szoborcsoportban megjelenő attribútumokat (öltözék, fegyverek, kandeláber) mint az adott korra történő konkrét utalásokat. Egyértelműen megállapították, hogy a terv kiemelkedő színvonalú, a magyarországi emlékműszobrászatnak kiváló alkotásává válhat elkészültével. Egyúttal azt is megfogalmazták, hogy ez a reprezentatív méretű alkotás Varga Imre életművének kiemelkedő munkája, eddigi alkotó tevékenységének összegzéseként is értékelhető. Vitatta a bizottság néhány tagja az elhelyezés helyét, elsősorban abból a szempontból, hogy a szoborcsoport egyik meghatározó látványeleme, az ég felé törő fegyverek tömege jelentősen veszít hatásfokából, ha mögötte fás, bokros háttér van, mert jelentős mértékben belejátszva a sziluett hatásába, csökkenti a plasztika értékeit. Jelenleg a Vérmező sétáló, pihenő hely, s feltételezhető, hogy az emlékmű veszít tartalmi funkciójából az adott környezetben. Megfontolandónak tartották, hogy egy, ünnepségek rendezésére alkalmasabb hely, városiasabb környezet alkalmasabb lenne. Vitatta továbbá a bizottság néhány szobrászművész tagja, hogy Varga Imre költségvetéséből kivitelezhető lenne az emlékmű, mert feltételezésük szerint ilyen monumentális méretű alkotás, melynek a kivitelezését teljes egészében a művész vállalja, a jelzett összegből nem valósítható meg. Összefoglalva megállapítható: hogy a tervet minden jelenlévő nagy elismeréssel elfogadásra ajánlja. Megjegyezni kívánom a felvetett problémákkal kapcsolatban, hogy a helyszín kijelölése tárgyában a Fővárosi Tanács illetékeseivel számos helyszín javaslatot vizsgáltunk meg és nem volt más - ennél lényegesen jobb - megoldás. A költségekkel kapcsolatos kétkedéseket is jogosnak tartom, tapasztalataink szerint - bár ennél jóval kisebb volumenű munkákkal összevetve - a költségvetés roppant szerénynek tűnik, s várható a ráfordítás növekedése. Időközben kiderült, hogy a 12 millió forintból 3,5 millió forint körüli összeget vonnak le adóba, amit Varga Imre nem számított bele a költségvetésbe.
A birtokunkban lévő jegyzőkönyv alapján a Lektorátus formailag kiadhatná az elfogadó állásfoglalását, de az alábbiakra tekintettel kérem, hogy a Minisztérium foglalkozzon az emlékmű létesítésének engedélyezésével. Magyarországon az elmúlt évtizedekben személyiségnek ilyen léptékű alkotást nem emeltek. Ezt csak a Kossuth téren lévő Kossuth szoborcsoport és az I. Attila úton lévő Dózsa szoborcsoport közelíti meg léptékben. Természetesen egy-egy ilyen jellegű alkotás nemcsak egy embernek, hanem az általa képviselt politikai tendenciáknak a jelképe is, de a Tanácsköztársaságnak mint történelmi, politikai eseménynek van - bár ennél lényegesen szerényebb - emlékműve Budapesten. Nem a Lektorátus feladata eldönteni, hogy Kun Béla szerepe a Tanácsköztársaság idején, vagy az illegális KMP vezetésében olyan jelentős volt-e, hogy - Kossuth Lajos és Dózsa György mellett - ilyen reprezentatív módon kell megörökíteni. Természetesen egy felirattal, illetve koncepcióbővítéssel ez a probléma megkerülhető, helyesebben feloldható, de ez ugyancsak nem intézményünk hatáskörébe tartozó téma. Kérem, hogy foglalkozzék a fentiekkel, s tájékoztasson az eredményről. Budapest, 1985. július 31. Elvtársi
üdvözlettel
MEGHÍVÓ Program: MEGPRÓBÁLTATÁSOK Nemcsak az emlékmű helyének és alkotójának kiválasztása körül, hanem az emlékmű építése közben is voltak bizonyos zavarok. Szilágyi András építész, a Budapest Galéria köztéri képzőművészeti osztálya vezetőjének a visszaemlékezése szerint ez volt az egyetlen szoborállítás a praxisában, amikor érzékelhető lakossági ellenállást tapasztalt. "A kivitelező vállalat felvonulási kocsija például egy nap rejtélyes módon kigyulladt, az állványozáshoz kiszállított faanyag leégett. Egy másik nap a darus kocsi szélvédőjéhez valaki egy üveg paradicsomlevet vágott hozzá -szegény darus azt hitte, hogy a szélvédőn folyik a vér." [24] És az igazi megpróbáltatások csak ezután következtek. Két viszonylag nyugodt év után, 1989-től kezdve a legitimitását vesztett emlékmű amortizációja megállíthatatlanná vált. Először a díszkivilágítás berendezéseit tették tönkre, és lopták el. Majd a talapzat alatt kialakított kamra lezárt ajtaját feszítették fel, ahová beköltöztek a csövesek, s ennek következtében hamarosan hulladékkal, rongyokkal, ürülékkel telt meg a proletáremlékmű. 1990 októberében a Szent Korona című radikális jobboldali lap a lektorátusi jegyzőkönyvek tendenciózus felhasználásával kétrészes "leleplező" cikket közölt az emlékműállításról. [25] 1991-ben az emlékmű -a Kun Béla téri relieffel, a csepeli Kun-domborművel és a városligeti tanácsköztársasági emlékművel együtt -felkerült a főváros területéről eltávolítandó önkényuralmi jelképek listájára. A Fővárosi Közgyűlésben lefolytatott vitában senki sem emelt mellette szót. 1991 őszén -Kun (Kohn) Béla zsidó származására utalva -ismeretlenek Dávid-csillagot mázoltak az emlékmű hátoldalára. [26] Az emlékfeliratos gránitlapon VÖRÖS GYILKOSOK felirat jelent meg. 1991. október 23-án a Magyar Demokrata Fórum I. és XII. kerületi szervezete, Velekei József szobrászművész szervezésében sötétkék lepelbe csomagolta be az emlékművet. A puskaszuronyokra
fehér védőhuzatot, Kun Bélára fehér
szellemruhát és csörgősapkát húztak.
Az eseményről fotót közölt csaknem minden
fontosabb újság. A Népszabadság képaláírása:
becsomagolták "mint méltatlan látványt".
Az Új Magyarország kommentárja: "Kísértet
járta be Európát… és most ilyen kísértetiesen
fejeződik be a múlt." A Magyar Fórum Kosztolányit
idézte, hozzátéve: "Kun Béla - ezúttal
csörgősipkában - másodszor is repül a budai
Vérmezőről. A soha viszont nem látásra!"
[27]
Varga Imre mondja: "Történelmi igazságokról beszélhetek csak, hogy ne kelljen holnapután leszedni az emlékművet. 1919-ben Kun Bélának döntő szerepe volt. Ezt a vezető szerepet a történelmi szituáció tette lehetővé. Hogy ő ezzel hogyan élt - csak a történészek tudják eldönteni. Miután történész nem vagyok, felelőtlenség lenne válaszolnom ezekre a kérdésekre. Kun Bélának bizonyára voltak hibái is, de kinek nincsenek. A forradalom fenntartásának és tovább vezetésének feltételei nem voltak adottak abban a helyzetben. A lényeg az, hogy igazat szeretnék mondani minden szobrommal, így ez a szándék vezérel akkor is, amikor a Kun Béla-emlékműhöz fogok. Igyekszem megközelíteni azt, amit én igaznak vélek. Nagyon remélem, hogy nem fogok nagyot tévedni. Az emlékmű legfőbb tartalma: Kun Béla és az az emberi környezet, amely Kun Béla szerepét - igaz, csak rövid időre - nemzeti üggyé tette Magyarországon. A magyar Vörös Hadsereg felállítása és harcba indítása volt az az idő, amikor Kun Béla minden vitán és hibán felül Magyarországnak hivatott vezetője volt. Én erről beszélek az emlékműben. Távolról pontosan megítélni szituációkat -szinte lehetetlen. De még ilyen távolról is látni tudom, hogy egyfajta emberi nagyság, képesség birtokában volt." (Fóti Éva: Igazat mondani minden szoborral. Beszélgetés a Kun Béla-emlékmű felállítása előtt. Szovjet Irodalom, 1986/3., 178-179. o.) "Megértem a Lenin-szobrok eltávolítását, de tévedésnek tartom az 1919-es emlékmű kitelepítését. Ez egy valódi kritikai emlékmű, egy grimasz, amely hozzátartozhatna nemzeti önarcképünkhöz. A felelősség a végrehajtóké. Az élet tele van meglepetésekkel. Néhány éve még alig úsztam meg retorziók nélkül a Wallenberg-emlékmű felállítását, most meg magyarázzam a Kun Béla-emlékmű tartalmát, groteszk vonásait?" (Hajdú Éva: Miért nem tudnak az emberek megbékélni Varga Imrével? Magyar Nemzet, 1993. február 17., 7. o.) "Ez volt az első kritikus szemléletű emlékmű a történelemben. Egy olyan emberről szól, aki búcsúzása pillanatában az általa kivégzettek szellemi árnyaival találkozik, a kísértetekkel. Ott lebegnek, ott lebeg az egész a föld felett, és ott áll ez az ember, aki búcsút int, kalappal a kezében, az akasztófa alatt (amely rá vár). Van egy magyar költemény, Petőfi írta, amikor Bécsben meglincselték Latour grófot. Felhúzták egy lámpavasra az 1848-as bécsi felkeléskor. Petőfi ezt a verssort írja le: "Latour nyakán kötél". Nos, Latourt a lámpavasra akasztották fel. A lámpavas azóta a magyar irodalmi nyelvben nem egy világítótestet hordozó oszlopot, hanem akasztófát jelent. És Kun Béla ott áll a lámpavas mellett (éjjel-nappal égett a lámpa benne). Nahát ezért volt ez egy kritikai emlékmű. Egy analfabétának persze nem." (Christa Nickel: Beszélgetések Varga Imrével. 1995, Bp., Ecoprint Kft., 23-24. o.)
A Fővárosi
Közgyűlés döntésének megfelelően
1992-ben a szoborkonstrukciót
szakszerűen szétszerelték és a budatétényi
szoborskanzenbe szállították, ahol a kommunista korszak
köztéri reprezentációját megörökítő
műegyüttes részeként újra felállították.
Rövidesen hívatlan társa is akadt: nem sokkal a szoborpark
megnyitása után a BM tiszthelyettes-képző iskola
udvaráról egy Kun Béla-szobrot szállítottak
ki és dobtak le a szoborpark kapuja elé, amely egy ideig
a kerítésen belül hevert, míg egy amerikai gyűjtő
meg nem vásárolta. [28]
A Fővárosi Önkormányzatnak a vérmezei talapzat elbontására anyagiak hiányában már nem futotta. A bazaltkockákkal kikövezett mesterséges domb télen szánkópályaként, nyáron a környékbeli fiatalok gördeszkás gyakorlóterepeként funkcionált. Egy idő után balesetveszélyessé minősítették, és felső peremét vaskorláttal látták el. 1997-ben az I. kerületi önkormányzat a talapzat maradványát végleg elbontatta. A helyét benőtte a fű. Lásd még: Rényi András - A légből kapott monumentum Boros Géza - KÖZTÉRI MŰVÉSZET MAGYARORSZÁGON I - II. |