2023. július 21 – 30., Művészetek Völgye Fesztivál, Kapolcs

51-ES KÖRZET (K51) ÉS A GALÁNTAI HÁZ (K53) KIÁLLÍTÁS-ESEMÉNYE

Kultúrdomb a Kultúrvölgyben

K51/szaletli hanghely

1991. március 3. Táskarádió (Szkárosi Endre műsorában) (7:48)

Szkárosi: Mai hangmunkánk szerzője Galántai György. „Vágott hangtér” a címe ennek a műnek, amit hallottunk. Ez a szép, talányos, ugyanakkor
|
|
|
|
nagyon plasztikus cím mit jelent számodra?
Galántai: A vágott hangtér annyit jelent, hogy elvágtam egy zenei teret vagy hangteret, mert valamit modellezni próbáltam, és ez a valami a 80-as
|
|
|
|
években történt velem. Volt egy tér, amit állandóan elvágtak, és ez az én terem volt, és ezt próbáltam hangban megoldani. Ennyi a vágott hangtér.
Szkárosi: Valóban, erről vannak emlékeink, a szó tágabb és szorosabban vett értelmében is, hogy hogyan vagdosták el a tereidet és ha másképpen is,
|
|
|
|
ez nyilván több embernek az élménye is volt.
Úgy érzem, hogy fontos ebben a munkában, hogy halljuk, talán még fontosabbak a csendek, az elhallgatás, vagy elhallgattatás,
mint maga az, ami szól.
Galántai: Igen. Bár nem tudom, hogy ezt te miért tartod fontosabbnak. Énnekem sokkal fontosabb volt, vagy lett volna az a tér, ami az aktivitás tere
|
|
|
|
lehetett volna. Tehát itt a hangtér az aktivitás tere, és az aktivitás terének a hiánya inkább egy ... egy negatív érzést jelentett számomra.
|
|
|
|

K51/emésztő hanghely

József Attila & David Guetta - Karóval jöttél
(Siklósi Örs Charity Memorial Concert) (3:34)

K51/fedett udvar hanghely

KULTÚRDOMB EMLÉKEZET
MOLNÁR GERGELY DREAM POWER (részlet)
GALÁNTAI-KIÁLLÍTÁS NEW YORKBAN
Galántai György újpesti kiállításának megnyitójaként
felolvassa Beke László (12:17)