Bevezető | A síkverstől a dimenzionizmusig | A lettrizmus
A konkrét költészet útjai | A vizuális költészet mint konkrét művészet
Konkrét szemantikai szövegek | A számítógépes költészet kezdetei
A költészet nyelve a jelben létezés fokán
> Max Bense esztétikája > tematika nélküli költészet
A konkrét-vizuális poétikák térnyerése Magyarországon a nyolcvanas években
Irodalomjegyzék


A számítógépes költészet kezdetei

Az első számítógépen készült irodalmi igényű szövegeket T. Lutz hozta nyilvánosságra 1959-ben, a művészeti termékek folyamatos gépi előállítása pedig a hatvanas évek elején vette kezdetét Julesz, Nake és Noll komputergrafikai kísérletei révén. A gépileg előállított zeneművek és grafikai alkotások mellett a komputerköltészeti törekvések valamivel szerényebb keretek között zajlottak. Ez részben azzal magyarázható, hogy a gépileg létrehozott költemények kevés teret kaptak a hagyományos médiumokban, másrészt egyik művészeti ágban sem annyira szilárdak az előítéletek, konzervatívak a nézetek, mint a szépirodalomban. A komputerköltészet megjelenését nagy megrökönyödés és ellenállás fogadta irodalmi szakkörökben, de a költők részéről is, akik az új lehetőségekben „isteni küldetésük” megkérdőjelezésének veszélyét látták. Jelentősen gátolta továbbá a gépi líra terjedését és fejlődését annak a tudata, hogy a költészet eredendően szemantikai alkatú, tehát a jelentés, az érzelmi töltés, a kinyilatkoztatás, egyszóval a szellem köreiben mozog, ami a hagyományos álláspont szerint ellentétben áll az érzéketlenséget megtestesítő gépek alaptermészetével. A komputeren készült költészet ellenében azok ágáltak a leginkább, akik a nyelvi alkotómunkát kiegyenlítették a lángész csalhatatlanságának, az isteni küldetésnek a fogalmával. Ellenkezésük vetületében a komputerköltészet egyenlő volt a szentségtöréssel és az istenkáromlással. Az új szituációra reagálva Herbert W. Franke ezt írja: „A komputerművészet se nem divat, se nem stílus. Egyszerűen tényként kell elfogadnunk. Főleg az esztétikai információk átvitelének pedagógiai szerepét emelném ki. (...) A környezeti szerkezetben fontos dolgokat kell feltárnia az embernek. Ezzel leomlik a művész és a közönség közötti fal. Csak emberek maradnak az esztétikai kommunikációban”.

      A lángelme idealista esztétikájának ellenében a múlt század elején egyre nagyobb teret nyert az alkotás logikája, amely az egyediség és az intuíció elvét háttérbe szorítva felállítja a nyelvi matéria tervszerű, irányított megmunkálásának alaptörvényeit. Ez a törekvés a lírai termék technikai előállítását egy állandó folyamat logikus következményének tekinti. A mai komputerköltészet történelmi fedezetét a 20. század első felének dadaista, futurista és szürrealista költészetében is megtalálhatjuk, nem szólva a nyomukban keletkező konkretista kísérletekről. Az alogikus kombináció, a nyelvfoszlány, a kollázs, a konstelláció, a logikai és stochasztikus szöveg fogalma kivétel nélkül olyan költészeti meghatározás, amelynél a konstruktív költői művelet többet jelent egy formális szerkezet felállításánál és alkalmazásánál.

      Egyre távolabb a szótól című esszéjében George Steiner arra hívja fel a figyelmet, hogy a természetes nyelv egyre kevésbé tudja befogni az emberi tapasztalás teljes körét és a valóság egészét, a természetes nyelvet mindinkább háttérbe szorítják a matematika, a kémia, a fizika, a szimbolikus logika és a kibernetika tudományos nyelvrendszerei. Már Wittgenstein is azt vallotta, hogy az etika és az esztétika fogalmai nem fejezhetők ki a napi értekezésben használatos verbális nyelvvel. A 20. század tudósai azonban hangsúlyozzák, hogy a matematika és a kibernetika nem törekszik a verbális nyelv saját nyelveivel való felcserélésére, hanem csak arra, hogy a verbális nyelv keretein belül teremtse meg tudományos elveinek és módszertanának az alkalmazását. A komputerköltészetben például megmarad a költészet verbális alapja, a különbség pedig annyi, hogy ennek az anyagnak a feldolgozását nem hagyományosan, a költői csalhatatlanság mítoszának szellemében, hanem tudományosan viszik véghez. A költő szerepe a tekintetben változott meg, hogy nincs befolyása a versépítés teljes menetére.

      A kibernetika a beszédet és a nyelvet új oldaláról világította meg. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a matematikai információelmélet számítási módszerei alkalmazhatatlanok a beszéd területén, ezt úgy magyarázták, hogy a nyelvszerkezet és a beszéd – mint nyelvi információk kommunikációja – annyira összetett, egyben pedig változó összetételű, hogy lehetetlen rajta pontos méréseket végezni. „... a kibernetika nem annyira a tényekkel, mint azoknak az elementáris történéseknek az összességével foglalkozik, melyek által ezek a tények létrejönnek; nem annyira a tárgyakkal, mint inkább azokkal a viszonylatokkal, melyek a tárgyak közötti összefüggést határozzák meg; nem annyira a dolgok szerkezetével, mint inkább funkcióikkal”, írja Philippot, aki a kibernetikát az akciók és interakciók tudományaként definiálja. A kibernetika által kieszközölt minőségi változást abban látja, hogy az a művészetfilozófia vagy a művészetről alkotott filozófiai reflexiók halmazának tanulmányozásáról a súlypontot azoknak a mechanizmusoknak a tanulmányozására helyezi, amelyek esztétikai élményeket váltanak ki az egyénben. Philippot az esztétikai emóciót teljesítménynek nevezi, melyet meghatározott üzenetek percepciója idéz elő. Attól függetlenül, hogy az üzenet vizuális, auditív vagy egyszerre több érzékszervünket veszi igénybe, mindig valamilyen információ kifejezése, így a feladatok egyike azoknak a mechanizmusoknak a tanulmányozása, amelyek által létrehozzuk és szállítjuk az információt. Az Institute of Radio Engineers National Convencio szakcsoportjának Az emberi agy helyettesítésére alkalmazott gépezetek konstruálása című értekezletén arra a megállapításra jutottak, hogy lehetetlen szerkezeti hasonlóságot találni az emberi agy és a komputer között, ezért az emberi agy szerkezetének gépi szerkezettel való helyettesítése nem vezetne eredményre. Kiemelték, hogy a jövő gépi szerkezeteinek nagy része csak funkcionális hasonlóságot fog mutatni az élő szervezettel. Abban mindenki egyetért, hogy a funkcionális helyettesítést kell előnyben részesíteni, csak még az a kérdés, melyik emberi funkciót kellene helyettesíteni. Philippot a mechanizmusok jelentőségét abban látja, hogy segítségükkel megállapíthatnánk az olyan szélsőséges pólusoknak az eszményi egyensúlyi pontját, mint a rend és a rendezetlenség, a túlzott érthetőség és az érthetetlenség stb. Abraham Moles abban látja a szerepüket, hogy képesek azonosítani a költői alkotás nyelvi szintjeit, a szerkezet egészét, az „átvilágított” struktúrát. A mechanizmusok függetleníthetik a művet „az egyes korokat és műfajokat meghatározó többé-kevésbé véletlenszerű törvényektől”.

      A komputerköltészet nem tehet eleget azoknak a várakozásoknak, melyek a művészet hagyományos értelmezéséből indulnak ki. Már azzal jelentős szociológiai változás állt be, hogy a kiemelt szerepkörű, önmagát központba helyező költői „én” helyébe egy személytelen (gépi) és egy személyes (tervezői) tényező került. A hagyományos költészet tartalomközpontú tulajdonságaival szemben a komputerköltészet a művészet megváltozott fogalomrendszerén át a személytelenséget és a véletlenszerűséget vezeti be, összhangban a művészet más területein jelentkező változásokkal. A gép nem kíván a művészet halálának okozója lenni, hanem csak dimenzióinak tágítását segíti elő: „A művészet és a számítógép viszonyát illetően megállapíthatjuk, hogy az első szakaszt, az új médium technikai megközelítésének nehézségeit sikerült áthidalni. A komputer most közelebb került az emberhez, és odasorakozott az ember többi eszköze mellé. (...) A komputer nem szimbóluma a művésznek; a művész ennek az új eszköznek a segítségével alkot. (...) A művészet eddig egy- vagy kétdimenziós volt, szemlélésre szolgált, most viszont jelentkezik a harmadik dimenzió, a teljes részvétel dimenziója”, írja Moles.

      Stickel úgy véli, hogy a komputer grammatikai és stilisztikai kutatásokban való alkalmazása sokkal hasznosabb lenne, mivel költészeti vonatkozásban csak egy kísérleti lehetőséget jelent, ám nem vonja kétségbe magát a költészetet. „A szövegek létrejöttének módja világosan mutatja, hogy a számítógép aligha nevezhető szerzőnek. Annak a feltételezése, hogy a komputer mondani készült valamit, hogy egy meghatározott kifejezést azért választott ki, mert jobban hangzik, vagy az adott témának jobban megfelel, a számítógép misztifikációja lenne. Alkotói-kísérleti szerkezet, melyet az ember a nyelvi eszközökkel végzett játék folyamán alkalmaz”, szögezi le, osztva egyben Frieder Nake véleményét: „A komputer faladata, hogy eszköz legyen mindennapi tapasztalatunk vizuális és egyéb törvényszerűségeinek kutatásában”.

      A múlt század második felének fejlettségi szintjén a komputer még eléggé szűk lexikális és szintaktikai repertoár szerint végezte nyelvalakító műveleteit, a metaforákat és a képeket többé-kevésbé véletlenszerűen hozta létre, vagyis nem volt alkalmas váratlan nyelvi fordulatokra. Szemantikai és formális-esztétikai céljainak megfelelően az alkotó a nyelv névleges értékeinek és kombinációinak a sokaságából választhatott, a választást azonban több tényező is befolyásolta, melyek közül a legfontosabb talán az, hogy a szövegalakító eszközöknek csak azzal a részével rendelkezett szabadon, amelyek megfeleltek képzettségének, tapasztalatának, tudásának, társadalmi és szellemtörténeti helyzetének.


A konkrét költészet útjai © Szombathy Bálint 1977, 2005
A weboldalak a második, javított kiadás alapján készültek

Bevezető | A síkverstől a dimenzionizmusig | A lettrizmus
A konkrét költészet útjai | A vizuális költészet mint konkrét művészet
Konkrét szemantikai szövegek | A számítógépes költészet kezdetei
A költészet nyelve a jelben létezés fokán
> Max Bense esztétikája > tematika nélküli költészet
A konkrét-vizuális poétikák térnyerése Magyarországon a nyolcvanas években
Irodalomjegyzék


képköltészet | Hang Kép Más | hangköltészet | Artpool | kereső