Interjú Maurer Dórával (1998): "Azt hiszem, 1972 májusában Erdély Mikinek és Szentjóbynak jutott eszébe, hogy lemenjünk Balatonboglárra. Elkértük Galántaitól a kápolna kulcsát, és egy fényképezőgép egész tárát, 36 kockát ellőttünk a térre, és a kápolna környezetére vonatkozó ötletekre. Akkor készült az a fényképsorozat is, ami Jován ötlete volt.

A kápolnaajtón keresztben egy elzáró rács volt, ami eredetileg egy kerítésről származott, de nem függőlegesen állt a rács, hanem vízszintesen. Jován fölállt rá, és a többiek is mind automatikusan elkezdtek helyezkedni. Szentjóby ráfeküdt egy ágra, begyűrte a hosszú haját az ingébe, úgyhogy az övé nem lebegett, mint a Jovánovicsé a fotón. Erdély elcsúszva az ajtóban helyezkedett el, úgy, mintha onnan nézne ki, Tibor pedig a földre feküdt, mint ha az is egy más irány lenne, és a cigarettafüstje árulta csak el, hogy merre van a fölfelé. Vagy Erdély föltartott egy pipacsot, és mondta, hogy ha ezt lefotózzuk, olyan, mintha a kápolna harangja lenne. Aztán a padról ugráltak lefelé, Erdély is, Tibor is, azt hiszem, a Jován is, mintha a Badacsony tetejére ugráltak volna, vagyis a hegyet érintették volna a testük formájával.

Ekkor készült a Marx-Engels-Lenin-Sztálin-paródia, és ehhez hasonlók, például én Madonnaként beültem az alkóvba, és körülöttem szentként állt Jovánovics, Gáyor, Szentjóby. […] Két fotósort nagyítottam, az egyik Galántainál van, a másik az MNG-ben egy kazettában, amihez magnókazetta is tartozik. A szalagon Szentjóby Tamás mondja el Egyszer elmentünk című versét."

Interjú Jovánovics Györggyel (1998): "Ez a mű az én ötletem volt, de Maurer Dóra fotósoro-zata. Valójában az ötlet mégis sokszerzős, mert az Erdély Miklós, Gáyor Tibor és Szentjóby Tamás által továbbfejlesztett változata a végleges mű.

Nevezetesen az történt, hogy így négyesben, illetve ötösben, ugye Maurer Dórával és az említett három barátommal, közeledtünk a kápolna ajtajához. Feltűnt nekem, hogy a kápolna rögtönzött, improvizált biztonsági vasrács ajtaja egy valahonnan leemelt kovácsoltvas, dárdás díszkerítés darabja, amely 90 fokkal van elfordítva. Hogy optikailag is érzékeltessem a barátaimmal, mire gondolok, odaugrottam, és vízszintes helyzetbe rántottam magam. Arra emlékszem, hogy azután, amikor Dóra először engem lefotózott, akkor Miklós lefeküdt a földre, deréktól eltakarta magát a templombelsővel és fölvett egy olyan pózt, mintha ő is 90 fokkal elferdülne, és éppen egy gödörből beszélne.

A két legzseniálisabb ötletet csak később tudtam meg, Gáyor Tiborét és Szentjóby Tamásét, hiszen őket közben végképp nem láttam. Szentjóby által egy tintorettói aspektus jött be a képbe, amint fejjel lefelé lebeg és közben nyugodtan olvas egy könyvet. A fa lombozatán át zuhan egyébként, és mindjárt beleáll fejjel a földbe. Még ennél is érdekesebbnek tartom azonban Gáyor Tibor megjelenését a képen. Csodálatos volt az a század eleji dzsentris, lezser, cigarettázó, nyaraló hangulat, amit a képbe hozott. A Balatont, vagy a lepkék röptét figyeli, a cigarettája félig már elszívva, mérhetetlen nyugalommal pillant ki egy fal mögül.

A döbbenetes az volt, hogy a valóságban Gáyor hanyatt feküdt a bozótosban. A felesége, Maurer Dóra, Tibor arcélét és a vállának, a mellkasának az elejét kapta el a kamerájával, de hogy ilyen hatása lesz, szerintem ő se gondolta volna. A nyugalomnak, az álló nyugalomnak ezt a fantasztikus képét láthatjuk, miközben Gáyor hanyatt fekszik egy piszkos, mocskos, ápolatlan bozótosban. Dóra mindig szólt nekem, hogy közlöm az ötleted vagy a fotódat, majdnem úgy mondta, hogy a te fotódat, holott ő exponált, de mindenki hozzátette a maga ötletét.