[english]
Utazás turista módon, kölcsön kapott személygépkocsival hat országon keresztül. Személyes találkozó a mail art hálózatból már jól ismert networkerekkel, eszmecserék, kiadvány-cserék, dokumentumgyűjtés, címgyűjtés, fotó- és hangdokumentum-készités stb. A találkozók helyszínei előre tervezettek voltak, így közben a postai hálózat is működött, vagyis az utazás egész ideje alatt jöttek-mentek az európai üdvözletek keletről nyugatra és vissza. A gyűjtés végeredménye nyolc láda archívumi anyag. Az utazás hangfelvételeiből
készült az Artpool Rádió
5-ös adása, az útinaplóból egy bélyeglap,
valamint a következő évben néhány illusztrált
beszámoló az AL (Aktuális Levél) című
szamizdat művészeti magazin első négy számában.
Az utazás, tervezettsége ellenére, a véletlenek sorozata volt. Például külső események, mint a Kasseli Dokumenta és a Velencei Biennálé egybeesése, de különösen a foci világbajnokság eseményeit közvetítő rádió és tv adások: a belgiumi Maastricht-től az olaszországi Dego-ig mindenütt a figyelem központjába kerültek. Az országok változása szinte észrevétlenné vált, csak a nyelvekből lehetett megtudni, hogy éppen hol járunk. Amikor este megérkeztünk Degoba, az olaszok éppen megnyerték a világbajnokságot és a hangos ünneplés hajnalig tartott. Dokumentum “Festő”
fn. dosszié: [81.07.13]
[82.06.00]
[82.09.28]
[83.07.12]
Az
Artpool első "művészeti utazás" projektje
Olaszországba -1979. |