|
0
|
Hogy
mi a művészet, azt megállapítani nem, csak
eldönteni lehet. |
|
00
|
Ami
a bevett művészeti ágakban közös, azt
érdemes művészetnek,
illetve annak lényegének nevezni. |
|
00
|
Fordítva: azért tekinthetőek a különböző
műfajok egyaránt művészetnek, mert ami bennük
közös, az a lényegük. |
|
000
|
Minél különbözőbb tevékenységeket,
készítményeket tekintek művészinek,
annál szűkebb az a terület, ami bennük közös. |
|
000
|
Minél több különböző tevékenységet
folytató egyént tekintek
művésznek, annál kisebb az esélyem arra,
hogy találjak bennük valami közöset. |
|
0
|
Ha úgy döntök, hogy az összes műfaj minden
jelentős alkotóját művésznek tartom,
az őskortól napjainkig, akkor nem tudok kimutatni tevékenységükben
semmi olyat, ami mindannyiuknál közös lenne. |
|
00
|
Attól, hogy egy állítás döntés
kérdése, nem feltétlenül önkényes. |
|
00
|
Hogy az alkotók közül kiket tartok jelentősnek,
természetesen az is döntés kérdése. |
|
0
|
Jelentős alkotónak azt tartom, aki hozzájárult
ahhoz, hogy a különböző művészinek
nevezett tevékenységekben ne legyen semmi közös. |
|
0
|
A respektálható művészettörténet
nagyjai éppen ilyen művészek. |
|
00
|
Más szóval a respektálható művészettörténet
megfosztotta a művészet fogalmát jelentésétől. |
|
000
|
Mivel:
sem az nem engedhető meg, hogy egy fogalom (jelen esetben a
művészet) hol ezt jelentse, hol azt, sem kizárni
nem akarok általam jelentősnek tartott alkotókat
a művészet fogalma meg- mentése kedvéért
(hiszen éppen azért tartom őket jelentősnek,
mert munkásságuknak köszönhető, hogy
a művészet fogalma mindíg mást és
mást takar), ezért ki kell jelentenem, hogy, hála
az alkotóknak, a művészet fogalma üres, nincs
jelöltje, nem maradt jelentése. |
|
0
|
Világos, hogy az önkényes és egyezményes
jelek jelentése beszűkül, ha jelöltjeit szaporítjuk. |
|
00
|
Jelöltjében azért kell megegyezni, mert csak így
biztosítható a jelölő funkciója. |
|
0
|
A nem önkényes, hanem analógián, érintkezésen
alapuló (ikonikus, index-jellegű) jelek jelentése
kitágul, ha jelöltjeit szaporítjuk. |
|
0
|
A műalkotás, amennyiben jel, éppen ilyen. |
|
00
|
Míg az önkényes, megegyezéses jeleknél
kell, hogy a jelöltekben legyen valami közös, addig
a másik jeltípusnál maga a jel gyűjti egybe
a jelöltekben fellelhető, esetleg gyökeresen eltérő
jegyeket. |
|
000
|
Ezért képes sokjelentésűvé, tendenciájában
végtelen jelentésűvé, "szuperjellé"
válni. |
|
0
|
A műalkotás jelentése nem az eltérő
jelentésvonatkozásokból tevődik össze,
hanem ezekre a műalkotás lehetőséget nyújt,
ezeket mintegy virtuálisan tartalmazza. |
|
00
|
Analóg és érintkező viszonylatai miatt
a műalkotás kor vagy környezet szerint jelenthet
hol ezt, hol azt, sőt, ezt is, azt is. |
|
000
|
Míg egyezményes jel esetében a jelentés
sok jelöltre vonatkozás közben beszűkül,
addig az ikon-index típusú jeleknél a poliszémia
a jelentések elhalványodásához, elérvénytelenedéséhez,
minden határon túl pedig, mint a műalkotás
esetében, kiürüléshez vezet. |
|
0000
|
A műalkotás tehát olyan jelnek tekinthető,
mely a különböző jelentéseket egymás
rovására erősíti föl, szaporítja,
ezeket egymás által kioltja, így a műalkotást,
mint egészet megfosztja attól a lehetőségtől,
hogy jelentéssel bírjon. |
|
00000
|
Az ilyen jel megkülönböztetendő az algebrai x-től,
amely tetszőleges jelentést vehet föl, mert a műalkotás
semmilyen jelentést nem vehet fel, csak félreértés
által. |
|
0
|
A jelentések durván négy különböző
síkon jelennek meg:
- Tematikai síkon (mit)
- Technikai síkon (hogyan)
- Művészettörténeti kontextusban (minden
megelőző, illetve egykorú műalkotás
viszonylatában) külön a
- mit
- hogyan
- Társadalmi, történeti síkon (a művész
formátumától függően a szűkebb
vagy tágabb szociális, kulturális környezet
viszonylatában) külön a
- mit
-
hogyan
|
|
00
|
A jelentések kioltódását főként
a négy sík vertikális egymásbajátszása
biztosítja. |
|
000
|
Az egy síkon belüli egymást kioltó jelentésviszonyokat
a montázs-effektus reprezentálja (a többi sík
elkerülhetetlen jelentésmotívációival). |
|
0
|
A műalkotás mintegy telítve van érvénytelenített
jelentésekkel, és mint ilyen, jelentéstaszítóként
működik. |
|
0
|
A műalkotás üzenete az az üresség, ami
a sajátja. |
|
00
|
A befogadó ezt az ürességet fogadja be. |
|
000
|
A műalkotás helyet készít a befogadóban,
amikor üzenetét a befogadó "megérti".
|
|
0000
|
A befogadó ilyenkor azt mondja: "szép", ami
szintén üres kijelentés. |
|
00000
|
Ilyenkor megjelenik a szabadság érzete, ami semmi más,
mint üresség, lyuk a "felismert szükségszerűség"
láncolatában: hely. |
|
000000
|
Hely: a még-meg-nem-valósult számára.
|
|
0
|
A műalkotás úgy beszél a világ dolgairól,
hogy a világ dolgai eltűnnek. |
|
0
|
A műalkotás úgy beszél a világ dolgairól,
hogy a világ dolgairól való beszéd eltűnik.
|