english
A NULLADIK ÉVBEN - A VÉLETLEN ÉVÉBEN
"Nemzetközi Magyarország" 1984-ben

Tizenhat éve, 1984. január 27-én nyílt meg a rögtön betiltott MAGYARORSZÁG A TIÉD LEHET! / Nemzetközi Magyarország című kiállítás a budapesti Fiatal Művészek Klubjában. A művekből kirajzolódó kép 1984-ben, Orwell évében, "véletlenül" nem felelt meg az akkori országimázsnak, ezért betiltották. Öt évvel később az "evoluciós véletlennek" tekinthető rendszerváltás kezdetén a kiállítás rekonstrukciója a betiltásban közvetlenül résztvevő személyek találkozójával nyílt meg újra. A millennium évében 2000-ben az országkép és világkép nagymérvű változása is indokolta az anyag feldolgozását és újbóli bemutatását, de további indok volt, hogy a Történeti Hivatal archívumából előkerültek a III/III-as dokumentumok, (a "Festő" fn. dosszié) melyek részletes leírását és korabeli "értelmezését / értékelését" adták az 1984-es kiállításon szereplő műveknek és a megnyitó eseményeinek. E dokumentumok tanulmányi jelleggel az Artpool P60-ban kerültek bemutatásra Nemzetközi Magyarország 1984-ben címmel.

Szentjóby Tamás rajza a balatonboglári vendégkönyvből, 1972

[Balatonboglárra 1973-ban] Halászékkal érkezett Algol László, akiről Halász azt mondta nekem egyszer, hogy a világ legokosabb embere.
A temetőkert egy félreeső részét választotta ki az estétől másnap délelőttig tartó „approximációs gyakorlatának” színhelyéül.
A gyakorlat címe A HÁROMSÁG SZEMÉLYISÉGE volt.

Egy évvel később véletlenül hallottam a rádióban egy zenei vetélkedőt, és a férfihang, amely minden kérdésre jól válaszolt, Algol hangja volt. Ő volt az aznapi nyertes, és meglepetésemre Hábermann M. Gusztávnak hívták. Nemsokára véletlenül találkoztam Algollal az utcán, nem messze Halász Péteréktől. Ez a találkozó azért is érdekes, mert ekkor már megvolt a harmadik neve is, a boglári „approximációs gyakorlatban” keresett harmadik személyiségé. Persze ezt csak jóval később, huszonhét év múlva tudtam meg: III/III-as fedőnevén Pécsi Zoltánnak hívták. [1986-tól E/Huszas r. szds., ill. E/20-as “SZT” tiszt] A harmadik, „titkos” személyiségével a politikai rendszerváltásig rendszeresen „találkozgattunk”.
A "Festő" fn. dossziéban ő a szerzője a Magyarország kiállításról szóló jelentésnek.

HANGDÍSZLET MOZGALMI DALOK
JELENKORI MAGYARORSZÁG - Puzsér Róbert videók

Galántai György művészeti tevékenységét és az Artpool archívum működését megfigyelő és akadályozó rendőrtisztek és állami vezetők kronologikus és alfabetikus listája

ARTPOOL RÁDIÓ 6 - TÉMA MAGYARORSZÁG

JELENKORI MAGYARORSZÁG - holonikus hungarikumok

hungarofuturizmus - Galántai György tárgyak - Puzsér Róbert videók - sajtószabadság

51-es körzet - 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019 | 2020 | 2021 | 2022

K55> 2009 | 2010 | 2011 | 2012 | 2013 | 2014 | 2015 | 2016 | 2017 | 2018 | 2019