.

Magyar Nemzet, 1971. március 11

A Képző- és Iparművészeti Lektorátus igazgatójának nyilatkozata

A következő levelet kaptuk:

Tisztelt Főszerkesztő Elvtárs!

A Magyar Nemzet március 10., az Esti Hírlap március 9. számában foglalkozott Altorjai Sándor kiállításával. Ezzel kapcsolatban kérem, hogy az alábbi nyilatkozatot közölni sziveskedjék.

Teljes egészében egyetértek mindkét újságban megjelent kritikával. Valóban a Lektorátus illetékesei és elsősorban az én személyes figyelmetlenségem következtében kerülhetett megrendezésre a kiállítás. Altorjai néhány hónappal ezelőtt más jellegű anyagot mutatott be az előzsűrinek, aminek alapján a kiállítását engedélyeztük. A teljes anyag zsűrizése 3 nappal a megnyitás előtt történt. Az eltérést a Lektorátus képviselője észrevételezte, de a kiküldött szakzsűrorok nem emeltek kifogást. Mindez nem menti felelőségemet, hogy ebben az esetben az utolsó pillanatban is élni kellett volna a betiltás eszközével.

A fenti esetből levont tanulság, hogy a jövőben jóval a kiállítás megnyitása előtt kell a műveket elbírálni és időben kell a szükséges intézkedéseket megtenni. Továbbá: szükségesnek látszik egész zsűrizési rendszerünk felülvizsgálata és a cikkben is közölt következményeknek megfelelő korszerüsítése.

Budapest, 1971. március 10.

Elvtársi üdvözlettel:

Ormos Tibor

Magyar Nemzet, 1971. március 10. 4.o.

Halandzsa kiállítás a Mednyánszky-teremben

A halandzsa természetesen nem esztétikai kategória. Hiába kutatnánk utána a Képzőművészeti Lexikonban, vagy a művészetelméleti tanulmányok lapjain. No, de arra igazán nem számíthattak a szerzők, hogy 1970. márciusában a Képcsarnok Vállalat teljes támogatásával és - nyilván - egyetértésével, olyan tárlat nyílik meg a Mednyánszky-teremben, amelyre ily tökéletesen illene a halandzsa szó nyelvészeink által megfogalmazott meghatározása:"...gyakran nagyhangú, értelmetlen, vagy érthetetlen, komolytalan beszéd, tartalmatlan, üres fecsegés."

Altorjai Sándor képei azonban valóban ilyenek. Tartalmatlanok, nagyhangúak, értelmetlenek, tehát érthetetlenek, komolytalanok, üresek és fecsegők. Azaz: halandzsák: a szó legszorosabb értelmében vett "gyagyizmusok". S nem címeik miatt, amiket pingálójuk rájuk aggatott, hanem önmagukban is - bár éppenséggel ezek a címek sincsenek messze a halandzsázástól. Hisz mi más az ilyen szöveg: "Hogyan változtam ijedtemben zöld bokorrá, amikor közeledtek a fekete liliomok", mint a legtisztább értelmetlenség és fecsegés? Hisz egy telepiszkolt farostlemez még nem kép, s ha valaki kellő ügyességgel csöpögtet egymásba íriszesen megdermedő zománcfestékeket, még korántsem festő, még akkor sem, ha szorgos munkával ezt szeretné is elhitetni a gyanútlanul "műve" elé tévedőkkel. Altorjai pedig ennél többre a kiállítás szerint nem képes. Ügyeskedései nem többek rossz viccnél, s csúnyán kompromittálhatnánk piktúránkat, ha valaki olyan vak volna, hogy a festészet körébe sorolná őket.

Így azonban csupán a Képcsarnok Vállalat kompromittálja magát bemutatásukkal, mivel az, hogy helyt adtak "műveinek" egyik üzletükben, mégiscsak arra enged következtetni, hogy valaki festőnek nézte Altorjait. Sőt, nem is egy ember, hiszen az ilyen kiállításokat zsűriztetni is kell, legjobb tudomásunk szerint a kultúrpolitikánk végrehajtásáért felelős szerv, az Állami Képző-és Iparművészeti Lektorátus zsürije előtt.

Most - kérdezzük joggal - mi történt? Senki sem zsűrizte ezt a kiállítást, vagy pedig a Lektorátus illetékesei olyan figyelmetlenek voltak, sőt olyan hanyagok, hogy éppen a rájuk bízott feladattal tökéletesen ellentétben egy halandzsázó ügyeskedő így átcsúszhatott ezen a máskor meglehetősen szigorúnak mutatkozó fórumon!? Hiszen ez a kiállítás így állami támogatással valósíthatja meg azt, ami ellen az MSZMP X. Kongresszusának határozata minden jóérzésű ember nevében felemelte a szavát, nyíltan szembeszegülve az efféle esztétikai és etikai érzékünket sértő humbuggal.

Hogyan lehetséges az, hogy ennyire nyilvánvalóan "tiltandó" káros sületlenség "támogatást" kap a bemutatkozáshoz és - hiszen a képek jó áron eladók - a terjesztéshez?

Ám most, a megnyitó után már csak a közönség ép ízlésében bízhatunk. Ők talán felismerik, milyen ez a bemutató, amelyet Altorjai maga is ilyenformán aposztrofál: "Ez a kiállítás főleg a belátás és a szelídség terméke, szilvalekvárkeverés, leszerelt varázsló szolgálati emlékei, hideg szerencsében naftalinszagú civil-öröm, néha megkövülten, tényleg érthetetlen az egész, állhatatosan derékig gázolva a gusztustalanságban, az anyag orrom előtt szellemet idéz. Fényes bizonyíték! Ha tűröm."

Igaza van. Tényleg fényes bizonyíték. Most már csak az a kérdés: mi tűrjük-e?

Horváth György

Esti Hírlap, 1971. március 9., 2. o.

Gyagya bácsi kalandjai

"Gyagya bácsi taxin viszi haza szívbéli jóbarátját", miközben az őt kitaláló Altorjai Sándor festőművész így összegzi nagy kalandját: "Hogyan változtam ijedtemben zöld bokorrá, amikor közeledtek a fekete liliomok." Ám annyi ideje még van Gyagya bácsinak, hogy a robogó taxi ablakán kitekintve eképpen üdvözölje az éppen bokorrá változott mestert: "Bonjour Monsieur Altorjai".

Kedves tárlatlátogató, kedves újságolvasó, ezek festménycímek voltak. Ám ettől még lehetnének jók is a Mednyánszky-terem legújabb kiállításán bemutatott, alaposan felárazott képek. Nem azok. Alkotójuk nyilván meghökkentésnek, közönségpukkasztásnak szánta e gyagyaizmusnak elkeresztelt művészetet. (Mellesleg még arra is futja tehetségéből, hogy extravagáns "filozófiával" lepje meg a gyanútlan tárlatlátogatót.) Nos, ki kell őt ábrándítanunk, egyáltalán nem hökkentünk meg, csupán anak fogjuk fel ezeket a képeket, amik: a giccs színvonalát is alig-alig elérő vásznaknak, kóklerségnek, innen-onnan ellesett, összehordott formák zagyva egyvelegének. A kiállítás katalógusába írt, rövidke, de annál értelmetlenebb önéletrajzában ezt írja Altorjai:"...patikusdiplomával a kezemben festésre adtam a fejem". Az asszociációt már ránk bízza, Csontváry, a század egyik legnagyobb festője is patikusból lett világhírű festő. (Azt, hogy milyen gyógyszerész, nem tudhatjuk.)

Nem kívánunk verébre ágyúval lövöldözni, különösen nem olyanra, amelyik még a veréb szerepében is csak tetszeleg. S kis írásunknak az sem célja, hogy ezáltal közönséget toborozzon Altorjainak. Abba sincs jogunk beleszólni, hogy otthon ki milyen képek festésével tölti szabad idejét.

De abba már igen, hogy a Képcsarnok a valóban tehetséges, sokszor évekig kiállítási alkalomra váró fiatal művészek rovására ízlésromboló álművészetet mutat be. Pláne akkor, ha e kiállítás - ismét a katalógusbeli önvallomásból idézünk - "szilvalekvár-keverés ... hideg szerencsében naftalinszagú civilöröm..."

(h.m.)

A.S. lapok: [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12]

[13] [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] [23] [24]


[on line bemutatók] [on line publikációk] [aktuális események] [artpool] [kereső]