MŰVÉSZETI ESEMÉNYEK
A BERCSÉNYI KLUBBAN 1963-1987

Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem (1967-től Budapesti Műszaki Egyetem) Építészkarának Bercsényi utcai diákotthonában 1963 októberében rendezték az első kiállítást. Az egy hónappal később kollégiumi rangot nyert diákotthon klubja azzal a céllal nyílt meg, hogy kiállítási lehetőséget biztosítson a hallgatók számára, de befogadta azokat a fiatal művészeket is, akik a reprezentatív, hivatalos kiállítóhelyeken nem jelenhettek meg. A Bercsényi hatvanas évekbeli bemutatóinak hátteréről, a szervezésről keveset lehet tudni. A hallgatók közül Kovács Ferenc, Bachman Zoltán és Vidolovits László neve bukkan fel kiállítás-szervezőként, illetve ők közöltek a Bercsényi 28-30 - a kollégium kiadványának - hasábjain képzőművészeti kritikákat vagy beszámolókat. Ebben az időben a megnyitó személyek között gyakran találkozunk Major Máté, Pogány Frigyes és Németh Lajos nevével.

Az évtized programjai közül kiemelkedik az 1968-ban Gyarmathy Tihamér által rendezett Hagyományok című kiállítás, amely az orosz avantgárd (Malevics, Kandinszkij, Tatlin), a Bauhaus (Moholy-Nagy), az Európai Iskola (Jakovits, Gyarmathy, Lossonczy), és a külföldön élő magyar művészek (Vasarely, Kemény) műveit mutatta be, igaz, többnyire reprodukciók alapján.

A kollégiumi klub annak köszönhette viszonylagos szabadságát, hogy kívül esett a hivatalos művészetpolitika látókörén. Meglepő módon a programszervezőknek sikerült kikerülniük a cenzori jogkörrel rendelkező Képző- és Iparművészeti Lektorátust, és a kiállítások zsűrizését megoldották "házon belül", a Műegyetem Rajzi Tanszékének bevonásával. Így megnyílt a lehetőség arra, hogy a Bercsényi Klub fórumot teremtsen a magyar avantgárd tradícióit folytató, vállaló művészeknek és azoknak az építészet- és művészettörténészeknek, akik szintén e tradíciók mellett álltak ki a szocialista realizmussal szemben.

 

1972 és 1975 között Nagy Tamás és Kovács Attila szervezte a kollégium kiállítási programját. A visszaemlékezések szerint ekkoriban a klub a rendszeresen itt koncertező Syrius zenekarnak köszönhette látogatottságát. A kiállítások ad hoc módon jöttek létre. A szervezők személyes ismeretségei, baráti kapcsolatai alapján kaptak bemutatkozási lehetőséget a művészek. Ebben az időszakban rendeztek kiállítást Paizs László plexiszobraiból (1972), Attalai Gábor konceptmunkáiból (1972) és Vető János fotóiból (1974).

1972-ben itt mutatta be Szentjóby Tamás A legnagyobb engedetlenségi szám című happeningjét, amelyre egy Syrius koncert alkalmával került sor. Szintén Szentjóby és Beke László szervezte az Avangard Fesztivált (sic!) - ugyancsak 1972-ben -, amelynek szórólapját ki is nyomtatták, de az eseményt végül a rendőrség betiltotta. Több mint negyven képzőművész, író és művészettörténész vett volna részt a fesztiválon, közöttük Attalai Gábor, Bak Imre, Bódy Gábor, Körner Éva, Erdély Miklós, Maurer Dóra, Tót Endre. Még ugyanebben az évben a balatonboglári kápolnatárlatok keretében "rerendezték" az eseményt.

 

1976-77-ben a Bercsényiben a programszervező a szokásoktól eltérően egy külsős, Olescher Tamás volt (a kollégium részéről Szaló Péter és Vesmás Péter segítették munkáját), aki már korábban is részt vett a klub zenei műsorainak szervezésében. Ugyanebben az időben ő szervezte a budaörsi Jókai Művelődési Központ programjait is. A két helyszín arculata nagyon hasonló volt ekkoriban, mind a kiállító művészek, mind a zenei programok tekintetében. Elmondása szerint Olescher a sokszínűségre, a változatosságra törekedett a kiállítási koncepció kialakításában.

A kiállításmegnyitókhoz általában egy-egy dzseszzkoncert is kapcsolódott. A kiállítások zsűriztetését is ki lehetett kerülni ily módon: a tárlatok csak a koncertekhez kapcsolódó, néhány napos eseményként voltak meghirdetve. Ebben az időben fontos szerephez jutottak a plakátok, hiszen nemcsak a kiállítások, koncertek időpontjáról adtak információt, hanem rövid ismertetőket is közöltek a művészekről, illetve egy-egy illusztráció is megjelent rajtuk a munkákról. Az események betiltásának elkerülése miatt féléves vagy éves programplakátok készültek, hiszen Olescher azt remélte, hogy a már kinyomtatott programokat nem fogják utólag betiltani. Ez nem így történt, bizonyítja a következő példa is: 1977-ben, a tavaszi időszakra tervezett programokról két különböző plakát jelent meg. Az elsőn április 19-re Erdély Miklós kiállítását hirdették meg, amely végül nem jöhetett létre. A második plakáton ugyanabban az időpontban már egy építészeti bemutató szerepel.

 

Az 1978 és 1980 közötti időszak a Bercsényi "fénykorát" jelentette. Olescher Tamástól Rauschenberger János és Stork Csaba vette át a szervezési feladatokat. Nagyra törő terveik alapján a klubban az általuk legjobbnak ítélt, de nem feltétlenül - az ő kifejezésükkel élve - a "legdivatosabb" művészek kaptak kiállítási lehetőséget. Rauschenberger szavaival: a Bercsényiben akkor "majdnem minden megtörtént, ami avantgárd művészet volt".

A klub a kísérletező, az újat kutató, experimentális irányzatok - performansz (Hajas Tibor, Pauer Gyula), environment (Erdély Miklós, Halász András és Károlyi Zsigmond, Indigo csoport), konceptuális fotóhasználat (Vető János, Károlyi Zsigmond) - terepévé vált, míg a hagyományos műfajok háttérbe szorultak. A szervezők újítottak a programstruktúrában, pl. a tematikus kiállítássorozatokkal: ilyen volt többek között a néhány éve elhunyt Kondor Béla tiszteletére 1978-ban rendezett ötrészes kiállítás- és előadássorozat, amelynek házigazdája a művész monográfusa, Németh Lajos volt. Az Öt művészettörténész - öt kiállítás című sorozaton a felkért művészettörténészek saját koncepciójukat valósíthatták meg egy-egy tárlat keretében. Kortárs művészet címmel 1978-ban és 1979-ben rendeztek egy-egy sorozatot, melyeken többek között Birkás Ákos, Halász András, Najmányi László, Károlyi Zsigmond, Baranyay András és Hajas Tibor vett részt.

Az évtized végén kiállítások, konferenciák, folyóirat-különszámok igyekeztek elemezni, értékelni a hetvenes évek művészeti törekvéseit. A Bercsényi Klub elsők között vállalkozott arra, hogy tematikus kiállításokon próbáljon keresztmetszetet adni a kor legfontosabb képzőművészeti és építészeti tendenciáiról. 1980 tavaszán - megelőzve az Óbudai Galéria hatrészes kiállítássorozatát - két bemutató foglalkozott a hetvenes évek magyar képzőművészetével. A hetvenes évek építészetét összefoglaló kiállításon a már megvalósult épületek dokumentációja mellett helyet kaptak a fiatal építészek munkái is, azok a tervek, amelyek megvalósítására - a tervgazdálkodás szabta keretek között, a panelépítészet és a típustervek időszakában - nem számíthattak. Az építészeti kiállítások sorából kiemelhető az 1978-ban rendezett Ál-, kvázi-, metaépítészet című bemutató, amelyet a hasonló című pályázatra beérkezett művekből állítottak össze. A pályázat célja az "építészeti gondolkodás felpezsdítése", az építészet határterületeinek vizsgálata volt.

Annak ellenére, hogy a kiállítások zsűrizése szigorodott, a tervezett programok szinte kivétel nélkül megvalósulhattak. Ma már nehezen felderíthető, hogy azok a művészeti események, amelyek a kultúrpolitika által megszabott határokat rendszeresen átlépték, hogyan kaphattak mégis helyet a kollégiumban. Nem lehet tudni, hogy ennek hátterében - a kollégium vezetése és talán a Belügyminisztérium vagy a pártszervek között - milyen kompromisszumok vagy szóbeli megegyezések álltak. A klub működését egy tollvonással be lehetett volna szüntetni, de nem így történt. A folyamatosság biztosításában valószínűleg nagy szerepük volt azoknak a szakmailag és kultúrpolitikailag is elfogadott embereknek, akik gyakran nyitották meg a kiállításokat, rendszeresen tartottak előadásokat a kollégiumban, és publikáltak a kollégium lapjában. Ilyen volt a hatvanas években Major Máté, Németh Lajos - az ő nevével egészen a nyolcvanas évekig találkozunk a Bercsényi Klubbal kapcsolatos dokumentumokban -, Beke László és Szentkirályi Zoltán, aki a Műegyetem Építészettörténet Tanszékén tanított, és a kiállítási kör felelőse volt az egyetem részéről.

 

Az 1981-87 közötti periódusban - a szervezők ekkor többek között: Salamin Ferenc, Szalai Tibor, Vincze László és Hartvig Lajos - a Bercsényi programjában is tükröződött az a változás, amely a magyarországi művészeti életben az évtizedfordulón bekövetkezett. Az elemzések az "avantgárd halála" utáni korról beszéltek, a vezető szerepet a transzavantgárd, az új festészet vette át. A Bercsényi 1983-ban Az avantgarde meghal emblematikus című kiállításával vállalkozott arra, hogy megpróbáljon képet adni az új helyzetről.

A Bercsényi ebben az időszakban is nyitva állt a fiatal, még el nem ismert művészek előtt, akik között több építészhallgató is volt, például Ocztos István, vagy Szalai Tibor és Vincze László, akik Brettschneider néven - Salamin Ferenc és Kotsis István közreműködésével - folytatták zenei és képzőművészeti tevékenységüket. Fiatal fotósok - Szilágyi Lenke, Miltényi Tibor, Bakos Zoltán - kaptak bemutatkozási lehetőséget a klubban, itt rendezte első kiállítását 1981-ben a Vető-Zuzu páros, rendszeresek voltak a Xertox csoport által szervezett mail art kiállítások. Egyéni kiállításokkal szerepeltek olyan építészek, akik akkoriban a szakmán kívül dolgoztak: filmek díszlet- és látványtervezésével foglalkoztak, mint Kovács Attila (1982), Bachman Gábor (1982) és Rajk László (1981). A nyolcvanas években a performansz-műfaj újabb virágkorát élte. A Bercsényi közönsége többek között Kelényi Béla, Szirtes János, a Xertox csoport valamint Tóth Gábor előadásait láthatta ekkoriban.

A Bercsényi Klub - mint az alternatív művészet egyik kiemelt helyszíne - a megváltozott kultúrpolitikai, művészeti és intézményi közegben elveszítette korábbi pozícióját. A klub rossz adottságai miatt nem volt alkalmas festészeti bemutatók megrendezésére, többek között ezért is volt inkább az experimentális művészet befogadó helyszíne. Azok a művészek, akik eddig csak a Bercsényihez hasonló helyeken jelenhettek meg, ekkor már az állami kiállítási intézményekben is bemutatkozhattak.

A klub továbbra is színvonalas programot nyújtott, nyitva állt a fiatal, még el nem ismert művészek előtt, viszont korábbi egységes közönsége felbomlott, megszűnt a kiállítóhelynek az addigi underground jellegéből adódó közösséglétrehozó ereje. A művészek éltek az új lehetőségekkel, azokkal, amelyeket már a hivatalos kiállítóhelyek is kínáltak számukra - többé nem voltak belekényszerítve az undreground szférába.

A Bercsényi Klub 24 éven keresztül folyamatosan jelen volt a magyarországi művészeti életben. 1987-ben - a kollégium felújítási munkáinak kezdetével - szakadt meg az a két és fél évtizednyi hagyomány, amely kijelölte a klub helyét az alternatív kulturális közegben. Az 1990-es években ismét megnyílt a kiállítóhely, de akkor már csak egy volt a gombaszám szaporodó galériák sokaságában. 1991-92-ben a Magyar Műhely című folyóirat szerkesztősége szervezte a klub / galéria kiállításait. 1993 óta Bercsényi 28-30 Galéria néven - a vezetés többszöri lecserélődése mellett - jelenleg is működik, az azóta már legendás hírű kollégiumi klub.

Bényi Csilla

(Megjelent az Ars Hungarica 2002/1 számában.)

Lásd még: Bercsényi 28-30 (folyóirat)
Bercsényi 28-30 2010/1


[más helyszínek] [Artpool] [kereső]