ÉRTÉKELŐ EMLÉKEZET


Bak Imre: ... valahogy ott ez a kápolna messze a fővárostól, a szabadságot jelentette egy kicsit és akkor azzal az eufóriával vett részt az ember, hogy itt végre szabad ...


Bálint István: ... nekem tulajdonképpen Boglár és azok az emberek, akik ott valamit csináltak, lejöttek nézni vagy pedig előadtak vagy kiállítottak, nekem úgy Isten igazából ez volt Magyarország.


Beke László: ... egy sokkal banálisabb magyarázat, mármint a jelentőségét illetően, hogy ezen a helyen minden jelentős ember megfordult, aki Magyarországon a szellemi kulturális életben fontos lett


Galántai György: A boglári „projekt” nem csak mint egy sajátos társadalom sajátos esete érdekes, hanem úgy is, mint egy kulturális szerveződés általánosítható modellje. A megfelelő hely és a hatékony együttműködés következtében – a helyzetben levés élménye által – felértékelődik a személyes aktivitás szerepe.


Gulyás Gyula: ... egy riport is volt ... , hogy micsoda nagyszerű fiatalok vannak Magyarországon, és milyen kiállítások történnek és születnek Balatonbogláron, hogy a kultúra hogyan él és megy tovább.


Halász Péter: Boglár egy elég koncentrált hely volt és nyáron történt, és viszonylag jó hangulatban, ... Szinte a ... teljes szabadságban ... beleértve a rendőri atrocitásokat, ahogy ezt kezelni kellett. Már majdnem, hogy normálisnak tűnt a helyzet, ...


Haraszti Miklós: ... az igazi undergroundnak nevezem máig ezt a mozgalmat, ... az összes világtendenciának a legtisztább, valódi és minden műviség nélküli megvalósulása volt ... és nagyon jól éreztem magam ezek között az emberek között.


Haraszty István: ... annak az időszaknak ez a kápolna és a kápolnával kapcsolatos összes megmozdulás, valami olyan jellegzetes része volt, hogy az akkori időknek, ... központi eseményévé vált.


Ilyés István: ... valami nagy testvériességet éreztem, és jó volt ebben a testvériességben. Adott valami tavaszt az ember szívének, hogy életben vagyunk, jó találkozni együtt, jó megmutatni a munkáinkat.


Jovánovics György: ... talán utoljára éreztem magam igazán együtt a társasággal, mert azon túl aztán már egy nagyon furcsa, és nagyon nehezen követhető szétszóródás történt. ... de a Balatonboglár szervezőereje, az rendkivüli volt.


Kismányoky Károly: ... mindenki számára, bárkivel beszéltem, akik ennek a résztvevői voltak különböző periódusokban, egy nagyon jelentős esemény volt és azt hiszem, hogy a későbbiekben is meghatározó volt az életükre.


Molnár Gergely: „Temetődomb. A Central Park és Lower East Side között. Minden örvendetesen ismerős; a domboldalon, a fák között feltűnik az egész emigráció.”


Molnár V. József: Nemcsak azért szerettem, mert ott kiállitottam, hanem az atmoszféráját. Nem is annyira a kiállítások voltak fontosak érzésem szerint, hanem azok az összejövetelek, amelyek ott történtek, az összejöveteleknek a jellege, meg a szerepe.


Orvos András: ... a 73-as év ... Olyan harci készültségben telt ez a nyár, viszont ... ami a szellemi izgalmat illeti izgalmas volt. Kicsit sajnáltam, biztos voltam, hogy ezek az utolsó hónapok, vagy hetek.


Pauer Gyula: ... hallatlanul fontos volt. Szóval én kinyíltam ott például és nagyon sokan. Egyszerüen kibontakoztunk. Mindenki megcsinálhatta amit akart, egészen persze addig amíg nem jelent meg a hatóság ....