Kivonat az Artpool Művészetkutató Központ
2019 évi szakmai beszámolójából

[Bővebb képes beszámoló éves eseményeinkről]

Az évet meghatározta az Artpool Művészetkutató Központ eredetileg 2019 őszére tervezett (de végül 2020-ban megvalósuló) költözése a KEMKI – Közép-Európai Művészettörténeti Kutató Intézet – Szabolcs utcai épületében kialakított archívumi bázisra. Egyrészt a költözés előkészítéssel kapcsolatos archívumi anyagrendezés/feldolgozás, tervezés, az Artpool P60 kiállítótér felszámolása, másrészt a költözés után létrejövő új helyzetre való felkészülés, a KEMKI-ben létrejövő tereink és a leendő archívumi raktár kialakításának figyelemmel kísérése és a jövőbeni munka tervezése.

Emellett természetesen folytattuk a már hagyományos tevékenységeinket, mint pl. az Artpool archívuma iránti folyamatos kutatói érdeklődés kielégítése, de munkatársaink aktívan részt vettek több nemzetközi tudományos együttműködésben is: pl. a 2017 végén beindult Nep4dissent EU-s COST projekt szakmai munkájában (előadások, publikációk, workshopok), amihez 2018 őszétől egy hároméves Erasmus+ projekt is társult (számos további workshoppal). 2019 novemberében a Szegedi Tudományegyetemen az 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei című konferenciára Lehetetlen realizmus címmel egy önálló szekciót szerveztünk, melyen az Artpool munkatársai mellett több elismert szakember is (György Péter, Kürti Emese, Lázár Eszter, Mélyi József, Székely Katalin, Timár Katalin) előadott. Az előadások egy önálló Enigma folyóiratszámban jelennek meg 2020 nyarán.

Az 2019-es év kiemelt kutatási témája az Artpool alapításának 40. évfordulója kapcsán az „Aktív Archívumok, Művészeti Hálózatok” és ehhez kapcsolódóan egy nemzetközi konferencia előkészítése 2020. februárjára. A kutatás és a konferencia célja, hogy feltérképezze az Artpool történetének és jelen művészetkutató munkájának kontextusait a művészarchívumokkal, a progresszív muzeológiával, és a hidegháború művészeti színtereinek és hálózatainak történetével foglalkozó nemzetközi, transznacionális kutatások körében. Olyan kutatási területek összefüggéseinek kutatása, amelyek az Artpool múltja és jövője szempontjából is meghatározóak, mint a kapcsolatművészet, a szamizdat, az underground művészet, a művészarchívumok és a progresszív muzeológia. A konferencia előadásait egy önálló kötetben tervezzük megjelentetni 2021 során.

Legjelentősebb saját kiállítási eseményünk a kapolcsi 51-es körzet volt, a Művészetek Völgye Fesztivál alatt, ahol idén is többezer látogatót sikerült az Artpool kulturális vírusával megfertőzni.

A bemutatóról több érdekes interjú/beszámoló is napvilágot látott.

Továbbra is folytattuk/folytatjuk a kortárs eseményeket gyűjtő–dokumentáló munkát, a – magyar és nemzetközi cserekapcsolatokon, valamint vásárlásokon keresztül – dokumentumok / kiadványok gyűjtését–cseréjét, beszerzését

Könyvtárunk 2019-ben több mint 440 – részben már nyilvántartásba vett – új kiadvánnyal (katalógussal, szakkönyvvel, művészekönyvvel) gyarapodott.

2019-ben az Artpool alábbiakban felsorolt szakmai teljesítménye a következő munkatársi csapatnak köszönhető:
Klaniczay Júlia igazgató és Galántai György művészeti vezető (az Artpool alapítói), Barkóczi Flóra, Halasi Dóra, Kotun Viktor, Kürti Emese - az Artpool Alapítvány ösztöndíjasaként -, László Zsuzsa és Schuller Gabriella művészettörténész archivisták, Varga Klaudia múzeumi fotós (digitalizálás), Kristóf Márton (webfejlesztés), Varga Dániel (adatbázis fejlesztés).
Az év során munkánkat szakmai önkéntesként segítették: Pető Zsófia (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képzőművészet-elmélet szak), Békési Ella (London), ill. a Művészetek Völgye alatt az 51-es körzetben is több önkéntes a segítségünkre volt.

KIÁLLÍTÁSOK (az Artpool szervezésében)

2019. július 19-28.: Művészetek Völgye, Kapolcs
– Galántai ház: Amit nevén neveznek, az van. A kiállítás a kapolcsi fesztiválokon való részvétel 15 évét mutatta be képekben, videóban és dokumentumokban (kurátor: Galántai György)
weboldal: artpool.hu/K55/2019/
– 51-es Körzet: Minden nap szép nap. A John Cage mondat inspirálta kiállítás-eseményen egyebek mellett az 1960-as, 70-es évek tiltott avantgárd művészetének dokumentumai, Galántai György tárgymunkái és munkaeszköz-gyűjteménye, Minden nap szép nap c. új nagyméretű molinói, valamint Popper Péter előadásai voltak láthatók. Az egyes helyszínekhez más és más hangháttér tartozott (kurátor: Galántai György)
weboldal: artpool.hu/K51/2019/

2019. szeptember 9-30.: DOX, Prague, Czech Republic
Commonpress 51 / Hungary Can Be Yours: A mail art project in the context of the secret service
A kiállítás az Erasmus+ projekt projektben együttműködő cseh Fine Art Archive felkérésére a European Art Net éves találkozóhoz kapcsolódóan valósult meg. A kiállításon a Magyarország a tiéd lehet (1984) című utolsó betiltott kiállítás dokumentumai, és más Artpool kiadványok, plakátok szerepeltek. Kurátor: Barkóczi Flóra
weboldal: dox.cz

KIÁLLÍTÁSI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK

2019-ben a következő kiállítások / projektek / események megvalósítását segítettük elő (kutatással, dokumentum-, fotó-, műtárgy-kölcsönzéssel)

2019. február 1-március 24.: Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
Iparterv50+ c. kiállítás (dokumentumok kölcsönzése)
weboldal: ludwigmuseum.hu

2019. május 14-június 14.:Fészek Galéria, Budapest
Érezze megtiszteltetésnek. Eperjesi Ágnes kiállítása
(fotók és videó kölcsönzése)
facebook esemény

2019. május 20-június 25.: ISBN könyv+galéria, Budapest
„Ha az elmélet nem elég”. Válogatás a Labor fanzine-gyűjteményéből című kiállítás (fotók kölcsönzése)
facebook esemény

2019. június 14-szeptember 22.: Vasarely Múzeum, Budapest
Holdmúzeum 1969 – Művészet és világűr c. kiállítás
(Galántai György: Magyar a világűrben hangobjektjének kölcsönzése)
weboldal: vasarely.hu

2019. október 3-november 24.: Centrális Galéria, OSA, Budapest
Balra át, jobbra át. Művészeti és politikai radikalizmus a Kádár-korban. Az Orfeo és az Inconnu csoport c. kiállítás (több Inconnu mű kölcsönzése). Kurátor: Nagy Kristóf és Szarvas Márton
weboldal: osaarchivum.org

2019. október 26-2020. március 22. (meghosszabbítva április 19-ig): Hartware MedienKunstVerein (HMKV), Dortmund, Németország
Artists & Agents. Performancekunst und Geheimdienste című kiállítás (9 db dokumentumfotó kölcsönzése Galántai György és Algol László akcióiról, Kápolnaműterem, Balatonboglár, 1973). Kurátor: Inke Arnst, Krasznahorkai Kata, Sylvia Sasse
weboldal: hmkv.de

2019. december 7-2020. február 1.: Miskolci Galéria, Miskolc
Pontos, mint az atomóra című kiállítás
(számos archív dokumentumot (meghívót, fotó) és plakátot kölcsönöztek az Artpoolról a kiállítás archív részébe)
weboldal: miskolcigaleria.eu

2019. december 16-2020. február 23.: Capa Központ, Budapest
Eufória? Rendszerváltás-történetek Magyarországon c. kiállítás (A kiállítás archívumokat bemutató részében - Barkóczi Flóra együttműködésével - egy, a „Magyarország a tiéd lehet!” kiállítást felidéző anyag került bemutatásra)
weboldal: capacenter.hu

WORKSHOP AZ ARTPOOL SZERVEZÉSÉBEN:

2019.02.01.: a NEP4DISSENT (A New Exploratory Phase in Research on East European Cultures of Dissent), az EU COST (European Cooperation in Science and Technology) kutatási programja egyes munkacsoportjainak budapesti találkozója keretében a Working Group 3 és 6 (Cseh Katalin, ill. David Crowley vezetésével) az Artpoolban tartott egy-egy workshopot. A budapesti találkozó és workshopok fő célja a program eddigi eredményeit összegző és a következő év támogatását megalapozó „State of the Art Report” összeállítása volt.

2019. február 11-15.: Artpool Művészetkutató Központ, Budapest
ERASMUS+ „Art Archives Exchange – Educational Strategies for Contemporary Art Archives” Teaching/Learning/Training Activity workshop hét két partnerintézmény (basis Wien, Bécs és MNAC, Bukarest) részvételével
Szervezők, lebonyolítók: Barkóczi Flóra és Halasi Dóra

KONFERENCIA RÉSZVÉTELEK - ELŐADÁSOK

2019. február 1.: Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtár, Budapest
Részvétel és moderálás a Párhuzamos különidők nemzetközi szimpózium Párhuzamos intézmények c. kerekasztalán
Résztvevők: Kürti Emese, László Zsuzsa

2019. március 14-16.: NOVA FCSH, Lisszabon, Portugália
Artpool’s concept of „Active Archive”: A translocal program as networking strategy in the periphery – Barkóczi Flóra előadása az Art in Periphery c. konferencián
artintheperipheryconference.weebly.com

2019. április 25.: Stúdió K, Budapest
A hetvenes évek experimentális színházai - Schuller Gabriella előadása
Kísérleti Színház - Szabadegyetem sorozat keretében
szinhaz.org

2019. április 27.: Új Budapest Galéria (Bálna), Budapest
Részvétel a a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) Magyar Tagozata szervezésében megvalósuló Kritikák konferencia kerekasztalán (László Zsuzsa)

2019. július 2.: Városháza díszterme, Szentendre
Magyar drámatörténeti hagyomány a Szentendrei teátrum műsorán 1969-1989 – Schuller Gabriella előadása a Szentendrei Teátrum története 1969-től napjainkig című konferencián
szentendreiteatrum.hu

2019. október 27-30.: Villa Ichon / Forschungstelle Osteuropa an der Universität Bremen, Bréma, Németország
Klaniczay Júlia előadása a Forschungstelle Osteuropa által szervezett 1989 - end of an old, beginning of a new world? programsorozatban

2019. október 22-23.: Vasulka Kitchen, Brno, Csehország
Artworks and documents in the context of new technologies at Artpool Art Research Center, Budapest – Barkóczi Flóra előadása az Artworks from the Digital Era in Galleries and Museums című konferencián
vasulkakitchen.org

2019. november 8-9.: George Enescu National University of Arts, Iași, Románia
Reciprocal Decipherments – Circulating Works, Words, Ideas, and Agents as Constituents of the Discourse on East European Art - László Zsuzsa előadása az Exhibitions as Sites of Artistic Contact during the Cold War nemzetközi konferencián

2019. november 28-30.: Szent-Györgyi Albert Agora, Szeged
Az 1989 és a rendszerváltás. A társadalmi cselekvés lehetőségei interdiszciplináris jelenkor-történeti és politológiai konferenciára Lehetetlen realizmus címmel egy önálló szekciót szerveztünk, melyen az Artpool munkatársai mellett több elismert szakember is (György Péter, Kürti Emese, Lázár Eszter, Mélyi József, Székely Katalin, Timár Katalin) előadott.
Az előadásokat egy önálló Enigma folyóiratszámban tervezzük megjelentetni 2020-ban.
1989-konferencia.webnode.hu

Artpool szekció I-II.: Lehetetlen realizmus - művészeti utópiák ütközése a valósággal a rendszerváltás előtt és után (szervezés és moderálás: Klaniczay Júlia, Kürti Emese, László Zsuzsa)

Az Artpool Művészetkutató Központ munkatársainak előadásai:
Barkóczi Flóra: A világháló utópiája. Internet és képzőművészet viszonya a rendszerváltást követő időszakban
Kürti Emese: Az intézmény mint utópia. Rendszerváltást előkészítő művészeti intézmények és médiumok Magyarországon
László Zsuzsa: A fogalmak áramlása – kontextuális kísérletek a konceptualizmus és a realizmus integrálására és historizációjára

A Színpad és nézőtér - Kódolás és dekódolás a Kádár-rendszer színházában c. szekcióban:

Schuller Gabriella: Halász Péter rendszerváltó előadásai

Workshop részvételek:

„Art Archives Exchange – Educational Strategies for Contemporary Art Archives” Teaching/Learning/Training Activity - ERASMUS+ workshop hét (Barkóczi Flóra és Halasi Dóra részvétele), Fine Art Archive, Prága, Csehország, 2019. június 10-14.

Cultures of Dissent in Eastern Europe (1945-1989): Research Approaches in the Digital Humanities (Barkóczi Flóra részvétele a nyári workshopon), CEU, Budapest, 2019.07.15-23.

The Big Shift: the 1990s. Avant-gardes in Eastern Europe and Their Legacy (Barkóczi Flóra részvétele a nyári egyetemen), Moderna Galerija, Ljubljana, 2019.08.23-30.

TANULMÁNYUTAK

2019. március.: De Appel, Amsterdam, Hollandia
László Zsuzsa tanulmányútja

2019. április 5.: Bécs, Ausztria
Foto WIEN – Barkóczi Flóra, Halasi Dóra, Schuller Gabriella, Varga Klaudia tanulmányútja (a Capa Központ szervezésében)

2019. május 7–11.: Velence, Olaszország
58. Velencei Képzőművészeti Biennálé – Halasi Dóra tanulmányútja a megnyitó előtti sajtónapokon (kiadványcsere, fotó- és videódokumentáció)

2019. szeptember 20-23.: Varsó, Lengyelország
Art Tour Warsaw – A Knoll Galéria szervezésében, Halasi Dóra részvételével (kiadványcsere, fotó- és videódokumentáció)

2019. szeptember 26-29.: Bécs, Ausztria
viennacontemporary, Parallel Vienna, curatedby – Halasi Dóra tanulmányútja (kiadványcsere, fotó- és videódokumentáció)

NEMZETKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK/PROJEKTEK

COURAGE – Gyűjtemények hálózata (Kulturális ellenállás. Az ellenzékiség öröksége az egykori szocialista országokban). Hároméves nemzetközi kutatóprogram (2016-2019) a Horizon 2020 Európai Uniós keretprogramban.

A projekt 2019 tavaszáig tartott. A projektről és eredményeiről, valamint a konferenciák előadásairól két kötet jelent meg. A COURAGE online adatbázisa, ahol az Artpool legfontosabb és a témába vágó gyűjteményei is ismertetésre kerültek 2019 során elkészült.

NEP4DISSENT (A New Exploratory Phase in Research on East European Cultures of Dissent) vagyis: Új tendenciák a kelet-európai másként gondolkodás kultúrájának kutatásában. Az EU COST (European Cooperation in Science and Technology) programja, melyben az Artpool több munkatársa vesz részt saját kutatásaival. A program keretében szakmai találkozókra kerül sor. 2019-ben Budapesten és Tiranában rendeztek az egyes munkacsoportok találkozót, ahol a folyó kutatások ismertetésén túl ezeknek a projekt keretében való összehangolására tettek kísérletet.

ERASMUS+ Art Archives Exchange – Educational Strategies for Contemporary Art Archives, 2018 szeptemberében indult három éves Európai Uniós projekt (2018-2020). A projektben résztvevő archívumok: basis wien (Wien), Artpool Művészetkutató Központ / Szépművészeti Múzeum (Budapest), Moderna galerija (Ljubljana), Archiv vytvarneho umeni (Prague), Muzeul National de Arta Contemporana al Romaniei (Bucharest). A projekt célja az archívumok közötti együttműködés, a jó archívumi gyakorlatok megismerése és átadása, az egymástól való tanulás, kulturális örökség megőrzésének és továbbadásának lehetőségei a művészeti archívumok szempontjából.

EAN (European Art Net) - az Artpool 2018-ban meghívást kapott a bekapcsolódásra, ennek keretében, a 2018-as bécsi találkozó után 2019-ben részt vettünk Prágában tartott éves találkozón is, ahol - kísérőrendezvényként - bemutattuk a Commonpress 51 / Hungary Can Be Yours: A mail art project in the context of the secret service c. kiállítást. Az EAN célja alapvetően az európai művészeti archívumi adatbázisok összehangolása és összekapcsolása.

ARCHÍVUM, KÖNYVTÁR, GYŰJTEMÉNYEK

Az Artpool elsődleges célja, hogy a már eddig is egyedülállóan bőséges gyűjteményi/dokumentációs anyagunk minél teljesebb legyen a kiemelt kutatási területeinken: a magyar neoavantgarde, az 1970-es, 80-as évek nemhivatalos művészeti eseményei, illetve az 1960-as évektől kezdődően megjelenő, ill. jelentőssé váló új művészeti műfajok és médiumok a magyar és nemzetközi művészetben: fluxus, happening / performansz,. konceptuális művészet, mail art, művészkönyv, művészbélyeg, vizuális- és hangköltészet, installáció, videó, elektronikus művészetek, gender, street art, szamizdat, fanzine stb. Ezért elsődleges célunk a feldolgozó és rendszerező munka során folyamatosan regisztrált hiányzó dokumentumok (fotódokumentációk, videó és hangdokumentumok, kiállítási meghívók, katalógusok, plakátok, kéziratok, „emblematikus” művek, művészkiadványok, alapvető szakkönyvek) felkutatása, fotódokumentálása és amennyiben lehetséges beszerzése. Gyűjteményünk 2019-ben is számos fontos dokumentummal (meghívók, plakátok, katalógusok, folyóiratok, videó- és hanganyagok), több mint 440 új szakkönyvvel, művészkönyvvel, katalógussal és számos további eredeti művel gyarapodott, vásárlásoknak, élő szakmai kapcsolatainknak, nagyobb könyv- és dokumentumadományoknak, intézményi cserekapcsolatainknak, intenzív külföldi levelezésünknek és nemzetközi projektjeinknek köszönhetően.

Jelentősebb gyarapodást jelentett 2019-ben (kisebb részben csere, nagyobb részben adomány révén)
– Michael Fox-tól 14 doboznyi, főleg az 1980-as és 1990-es évekből származó mail art dokumentáció, mű, könyvmunka, levelezés, kiadványok; A Brettschneider Alapítványtól katalógusok; Kopper Judittól gazdag videó és fotódokumentáció (Videóvilág, Médiamix műsorok és a Videóvilág, Médiamix, Ifjúsági Sáv, Kultúrember, Ezrdevégi beszélgetések forgatásai során készült fotók); a Kétfarkú Kutyapárttól Semmi matricák, plakátok;
– Gábor Áron és G. Heller Zsuzsa több plakátot és meghívót, katalógust adott az archívumnak; Vető Jánostól hang és videóanyagok; Onomatopee kiadványok; Tóth András balatonboglári fotói; Rod Summers (VEC) audio anyagai; Monty Cantsin neoizmussal kapcsolatos kiadványai: Parabol magazinok; MUSAC kiadványok.
– Az archívum és könyvtár állománya jelenleg megközelítőleg 700 folyóméternyi archívumi anyag, ebből az 1960-as évek óta kiadott több ezer kötetnyi könyv, katalógus, kiadvány, több mint ezer művészeti folyóirat számai, 1770 darab, kb. 2500 órányi digitalizált dokumentum- és művészvideó, illetve -dvd, több mint 2 ezer, részben digitalizált hangdokumentum, 15 ezer fotó/dia/negatív, 3745 művészeti plakát/poszter. Az Artpoolban 2019 decemberében összesen 7924 (ebből 2017 magyar, 5907 külföldi) művész, művészcsoport vagy művészeti intézmény dokumentációja, információs anyaga kutatható.

A kutatást folyamatosan bővülő számítógépes nyilvántartás segíti. A jelenleg 22.000 adatot tartalmazó bibliográfia adatbázisban a témák, ill. keresőszavak alapján nem csak az Artpoolban fellelhető egyes kiadványok, hanem a bennük publikált fontosabb tanulmányok, folyóiratcikkek is megtalálhatók.

Külön adatbázis tartalmazza az Artpool archívumában kutatható hanganyagok (2964 record) -, videódokumentumok (4655 record) művészkönyvek (4016 record) és folyóiratok (1537 record) - adatait, valamint az Artpoolban dokumentált és kutatható művészeti események kronológiáját (9165 record)

SZAKMAI KAPCSOLATOK

Az Artpool Művészetkutató Központ nemzetközileg is egyedülálló intézménye (archívuma és gyűjteményei) rendszeresen célpontja a Magyarországon megforduló, az Artpool által lefedett témákban érdekelt intézményvezetőknek, kurátoroknak, művészettörténészeknek, művészeknek. A számos visszatérő látogató mellett 2019-ben először jártak az Artpoolban: Farid Rakun (a Documenta kurátora, a Dot-To-Dot curatorial visitor program keretében), Jámbor Imre (az FMK művészeti vezetője az 1990-es években)

TUDOMÁNYOS KUTATÓMUNKA

Kutatószolgálat

Az Artpool több, az elmúlt 40 év kortárs magyar művészetét feldolgozó, valamint az ebben az időszakban jelentőssé vált új műfajokat elemző, hosszú távú kutatáshoz, kiállítás-előkészítéshez nyújt segítséget és biztosít, előzetes egyeztetés alapján, archívum- és könyvtárhasználati lehetőséget, illetve az archívumban fellelhető művekről reprodukciót, digitális másolatot.
Az Artpool Művészetkutató Központban külső kutató komolyabb kutatómunkát csak előzetes kutatástámogatási kérelem benyújtásával, annak elfogadása után végezhet.

Folyamatosan nagy az érdeklődés az Artpool archívumában található dokumentumok iránt a magyar és külföldi kutatók (elsősorban szakdolgozók, Phd dolgozatot írók, ill. már tudományos fokozattal rendelkező kutatók, múzeumi szakemberek) körében.
A nagyobb és személyes kutatások mellett napi rendszerességgel foglalkozunk a világ minden tájáról érkező emailes és telefonos megkeresések, kérdések megválaszolásával, cikkekhez adatok pontosításával, megadásával, illusztrációs anyagok küldésével, közlési engedélyek beszerzésével stb.

2019-ben az Artpool archívumát és könyvtárát személyesen 43 kutató kereste fel összesen 78 alkalommal (29 Magyarországról, 14 külföldről), Szerbiából, Lengyelországból, Brazíliából, az Amerikai Egyesült Államokból, Németországból, Csehországból, Szlovákiából, Ausztriából, Mexikóból és az Egyesült Királyságból érkeztek. Emailben 44 magyar és 42 külföldi kutató keresett meg minket, akikkel összesen 360 emailváltásunk volt.

A leginkább kutatott témák voltak:
– Kelet Európai nőművészek az 1970-es években, magyar olasz művészeti kapcsolatok az 1970-1980-as években, Iparterv kiállítások, zenei underground, alternatív zene a az 1980-as években, kísérleti zene, Telefonkoncert 1983, az 1970-es évek performatív „plasztikái”, magyarországi kulturális intézmények, költészet és performansz 1970-1980-as évek, latin-amerikai mail art, csehszlovák művészkönyvek, lengyel mail art és művészkönyvek, új médiumok - internet művészet, fluxus, public art, Halász Péter újságszínháza, a Dohány utcai lakásszínház
művészéletművek/csoportok: Bálint István (Kassák Színház), Birkás Ákos, Bódy Gábor, Csákány István, Drozdik Orsolya, Erhardt Miklós, Hajas Tibor, Hübner Aranka, Inconnu csoport, Major János, Pásztor Erika Katalina, Révész László, Sugár János, Szilvitzky Margit, 180-as csoport, Új Zenei Stúdió, Clemente Padin, Cesar Espinosa, G. E. Marx-Vigo, George Maciunas

Külön említést érdemel pár nagyobb kiállítás-előkészítő kutatás:
– Szörényi Péter kutatása „IPARTERV50+” c. kiállításhoz (Ludwig Múzeum)
– Balázs Kata kutatása a „Pontos mint az atomóra” c. kiállításhoz (Miskolci Galéria, Miskolc)

2019-ben befogadott és támogatott kutatási projektek voltak:

// A munka reprezentációja a hazai kortárs művészetben – VISKI Noémi kutatása szakdolgozathoz (MOME, Design- és Művészetelmélet, BA)

// Sugár János alkotómódszere, Perzsa séta – TARCZALI Andrea kutatása publikáláshoz

// IPARTERV kiállítás – SZÖRÉNYI Péter kutatása kiállításhoz (megvalósult: IPARTERV50+, Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, 2019.02.01-03.24.)

// Poetry and Performance – Tomas GLANC kutatása kiállításhoz (megvalósult: Poetry & Performance. The Eastern European Perspective, Motorenhalle, Dresden, 2019.04.12-07.07.)

// Drozdik Orshi, 1978-as jubileumi stúdiós kiállítása – KANGISZER Dóra kutatása

// Hübner Aranka, Szilvitzky Margit és a magyar textilművészet – MAGYAR Fanni kutatása kiállításhoz (megvalósult: Hübner Aranka: Lágy geometria, acb NA, 2019.09.20-10.24.)

// Avant-garde and Censorship: The Case of Új Symposion (1965-1974) – Katarina BEŠIREVIĆ (SRB) kutatása MA szakdolgozathoz (CEU, Történelem Tanszék, konzulensek: Marsha Siefert, Kürti Emese, tervezett leadás: 2020. június)

// Dohány utcai lakásszínház – DERES Kornélia kutatása publikációhoz (tervezett megjelenés a Theatre Research International folyóiratban, 2020)

// Birkás Ákos dokumentumok – SASVÁRI Edit és PILINGER Erzsébet kutatása

// Experimentális zene – HUHÁK Heléna kutatása publikációhoz online adatbázisba (UMSCENE nemzetközi projekt)

// Július Koller és Kveta Fulierova dokumentumok – Max EICKE kutatása dokumentumfilmhez

// Graciela Gutiérrez Marx: Grupo de Familia series and other collaborations – Margarita Uzcano HERNANDEZ kutatása MA szakdolgozathoz (Courtauld Institute of Art, Art History, London, 2020)

// Fekete Balázs, Révész L. László – BALÁZS Kata kutatása publikációhoz (Artmagazin, tervezett megjelenés: 2020)

// Új Modern Akrobatika – BALÁZS Kata kutatása kiállításhoz és kiadványhoz (megvalósult: Pontos, mint az atomóra, Miskolci Galéria, Miskolc, 2019.12.07-2020.02.01.)

// Major János életmű – MAJOR Borbála kutatása oeuvre katalógushoz

// Inconnu dokumentumok – NAGY Kristóf kutatása kiállításhoz (megvalósult: Balra át, jobbra át, Centrális Galéria, OSA Archívum, 2019.10.03-11.24.)

// Net Art East: Post-socialist artists' networks and new media – Anya SMIRNOVA kutatása PhD disszertációhoz (Courtauld Institute of Art & Tate, London, konzulensek: Julian Stallabrass, Juliet Bingham, tervezett leadás: 2021)

// Czechoslovak Artist's Books, 1968-1989 – Robert KOTASEK kutatása PhD disszertációhoz (Uni Wien, Department of Art History, tervezett leadás: 2020-2021, konzulens: Sebastian Egenhofer)

// The Man behind the Curtain, Mark Reeder – Natalie GRAVENOR kutatása filmhez (tervezett megjelenés: 2020-2021)

// Magyar-olasz kapcsolatok – POPOVICS Viktória kutatása kiállításhoz (a kiállítás megvalósult: Techniques of Evasion, Palazzo Esposizioni, Roma)

// Korai Öröm dokumentumok – JÁRÓ György kutatása publikáláshoz (könyv a Korai Öröm fennállásának 30. évfordulójára, tervezett megjelenés: 2020)

// Secret Journey. Squat – Yoshiko CHUMA kutatása

// A Kassák Színház nyomában – BÁLINT Gáspár kutatása (családi hagyaték felkutatása)

// 70-es évek plasztikája – SZÁZADOS László kutatása előadáshoz (megvalósult: CCA előadás, 2019.09.21.)

// Hajas Tibor filmek – BORONKAY Soma kutatása színházi előadáshoz (tervezett darab: Mundruczó Kornél: Tosca, tervezett bemutatás: Burgtheater, Wien, 2020)

// Hajas Tibor performanszai – WÉBER Kata dramaturg kutatása színházi előadáshoz (tervezett darab: Mundruczó Kornél: Tosca, tervezett bemutatás: Burgtheater, Wien, 2020)

// Magyar underground zene, fanzine, 80-as évek – TAKÁCS László kutatása

// George Maciunas, Fluxus - MÉSZÁROS Eszter kutatása MA szakdolgozatához (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képgrafika szak, témavezető: Lengyel András, tervezett leadás: 2020. tavasz-nyár)

// Hamvas Béla, Lukács György – SZEGEDI-VARGA Zsuzsanna kutatása kiállításhoz

// 1956 színházi reprezentációi a rendszerváltás után – PANDUR Petra kutatása doktori disszertációjához (PTE, Irodalomtudományi Doktori Iskola, témavezető. Müller Péter, Rosner Krisztina)

// Pásztor Erika Katalina dokumentumok – JUHÁSZ Anna Mária kutatása publikáláshoz (az életmű feldolgozása, NKA Ép. Műv. Koll. alkotói támogatás)

// Bódy Gábor dokumentumok – FARKAS György kutatása doktori disszertációhoz (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Doktori Képzés, témavezető: Németh Gábor)

// Új Zenei Stúdió dokumentumok – BÓDY Lóránt és Lucia UDVARDYOVA kutatása online publikációhoz (Unearthing The Music projekt adatbázis-feltöltés)

// Peripherical Transits: gender and politics in women artists 70s (Eastern Europe and Southern Cone) – Andréia Paulina COSTA kutatása doktori disszertációjához (Institute of Arts Unicamp Brazil, témavezető: Maria de Fátima Morethy Couto, tervezett leadás: 2021)

Artpool saját kutatás

Az 2019-es év kiemelt kutatási témája az Artpool alapításának 40. évfordulója kapcsán az „Aktív Archívumok, Művészeti Hálózatok” és ehhez kapcsolódóan egy nemzetközi konferencia előkészítése 2020. februárjára. A kutatás és a konferencia célja, hogy feltérképezze az Artpool történetének és jelen művészetkutató munkájának kontextusait a művészarchívumokkal, a progresszív muzeológiával, és a hidegháború művészeti színtereinek és hálózatainak történetével foglalkozó nemzetközi, transznacionális kutatások körében. Olyan kutatási területek összefüggéseinek kutatása, amelyek az Artpool múltja és jövője szempontjából is meghatározóak, mint a kapcsolatművészet, a szamizdat, az underground művészet, a művészarchívumok és a progresszív muzeológia. A konferencia előadásait egy önálló kötetben tervezzük megjelentetni 2021 során.

Az év során folytatódtak a „kapcsolatművészeti kronológiával” kapcsolatos kutatások és forrásszöveg-fordítások, a magyar performansztörténet kutatása, valamint a gyűjteménytörténeti kutatások is.

További archívumi szakmai munka:

Aktív anyaggyűjtés/dokumentálás

A progresszív kortárs művészeti kiállítások/események folyamatos figyelemmel kísérése és (fotó)dokumentálása, az Artpool tematikájába illő előadások, konferenciák hang-/videó dokumentálása

2019-ben 243 aktuális művészeti eseményről (ebből 18 vidéken, 51 külföldön zajlott) készítettünk fotódokumentációt, ezen belül 21 előadásról / performanszról / koncertről és 27 kiállításról készítettünk videódokumentációt; 6 könyvbemutatóról / előadásról és 25 kiállításról készítettünk hangdokumentációt is

Digitalizálás

Videódigitalizálás

Videó-digitalizálási projektünk célja, a már digitalizált több mint ezer darabos VHS videógyűjteményünk után az újonnan bekerülő videódokumentumok, valamint az Artpool folyamatosan készített saját dokumentumfelvételeinek a dvd-re írása (kutathatóvá tétele) és a nyersanyagok archiválása.

A digitalizáláshoz kapcsolódóan folytatjuk a videó-adatbázis feltöltését, mely jelenleg 4590 videódokumentum adatait tartalmazza, ezek részben művészeti események (kiállítások, megnyitók, előadások, performanszok, koncertek) videódokumentumai, részben önálló videómunkák, kísérleti filmek.

A digitalizált videók aktualizált listája internetlapunkról elérhető: artpool.hu/video/

Hangdigitalizálás

A hangarchívum egy jelentős része 2008 és 2010 között digitalizálásra került. Egy komolyabb hangdigitalizálási projekt még várat magára. Egyedül egy-egy mű/dokumentum digitalizálására van kapacitásunk, amennyiben egy kutatás vagy kiállítás miatt ez szükségessé válik. A digitalizált hanganyagok listája internetlapunkról elérhető
artpool.hu/sound/

Fotó / grafika- / plakát- / műtárgy-digitalizálás

2019-ben Varga Klaudia múzeumi fotós kolléga segítségével folytatotódott a 2017-ben megkezdett munka: az Artpoolban őrzött fotónegatívok és diák teljes körű digitalizálása

Archívumi elrendezés / feldolgozás / adatbázis fejlesztés

Az év során – a tervezett KEMKI-be költözést szem előtt tartva folytattuk az archívumban tárolt dokumentumok elrendezését és költözésre való előkészítését. Az adatbázisaink fejlesztése kapcsán megkezdtük egy komplex múzeumi adatbázisrendszer kialakítását és az ahhoz való integrációhoz meglévő adatbázisaink átstrukturálását.

Szakmai gyakorlat / önkéntesség

Az Artpool Művészetkutató Központban 2019-ben szakmai gyakorlati lehetőséget biztosítottunk az alábbi egyetemi hallgatóknak:
Pető Zsófia (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képzőművészet-elmélet szak), Békési Ella (London)
2019-ben 10 önkéntes a Művészetek Völgye fesztivál 10 napja alatt az „51-es Körzet” felügyeletében segített.

KÖNYVKIADÁS, film, publikáció stb.

– Az év során több magyar és külföldi kiadvány/cikk készült az Artpoolban végzett kutatásra támaszkodva, ill. az archívumban őrzött fotóanyag felhasználásával (lásd a 2019-es bibliográfiát).

INTERNET INFORMÁCIÓS ANYAG

www.artpool.hu

Az Artpool interneten elérhető információja egyedülálló dokumentumokat tesz hozzáférhetővé. A lapjainkon online elérhető magyar és angol nyelvű kiadványok, tanulmányok, cikkek száma évről-évre bővül. Számos, részben a 80-as években bemutatott kiállítás és dokumentumai (reprodukciók, fotók, hang- és videóanyagok) tekinthetők meg. Az 1990-es években készült és technikailag elavult lapjainkat – Kristóf Márton segítségével – az eredeti jelleget megőrizve folyamatosan felújítjuk, reszponzívvá tesszük, valamint bővítjük az angol nyelven is hozzáférhető információtartalmat.

Lapjaink nézettsége folyamatosan magas: a nyilvánosan is elérhető webstatisztikánk alapján 2019-ben a naponta átlag 1.500 internetes megkeresés során a megnézett lapok száma naponta 15.000 és 20.000 között váltakozott (ehhez adódik hozzá facebook oldalunk és a youtube csatornánkra feltöltött videóink nézettségi statisztikája).

Eseményeinkről és rendezvényeinkről rendszeresen postai és email meghívókat, hírleveleket küldünk, mellyel közvetlenül több mint 1700 magyar és 1000 külföldi címet érünk el. Híreinket számos online levelező lista és magazin is átveszi.


[Bővebb képes beszámoló éves eseményeinkről]

Szakmai gyakorlat, önkéntes munka az Artpoolban