Peter Netmail
A mail art network megváltoztatta az életemet.
A Mail Art Mekka Minden 20 éve*


A networknek köszönhetően szerző, kiadó és családtag lettem.
A networknek köszönhetően kiadó és archivista lettem.
A networknek köszönhetően mail art-os és ínyenc lettem.
A networknek köszönhetően galerista lettem.
A networknek köszönhetően kurátor és házigazda lettem.
A networknek köszönhetően közvetítő és gyújtópont lettem.
A networknek köszönhetően meghívott vándorművész lettem.
A networknek köszönhetően riporter és kommentátor, valamint többnyelvű fordító lettem.
A networknek köszönhetően aktív kul-turista lettem.
A networknek köszönhetően művészbélyeg készítő lettem.
A networknek köszönhetően magam is keresztapa lettem.
A networknek köszönhetően riporter, operatőr, rendező és vágó lettem.
A networknek köszönhetően body art művész és műtárgy lettem.
A networknek köszönhetően művészpostás és világbajnok lettem.
A networknek köszönhetően misszionárius és politikailag elhivatott művész lettem.
A networknek köszönhetően világutazó és kritikus lettem.
A networknek köszönhetően független fund-raiser, forrás-teremtő lettem.
A networknek köszönhetően helyi és globális koordinátor lettem.
A networknek köszönhetően kritikus és történész lettem.
A networknek köszönhetően performance művész lettem.
A networknek köszönhetően szinesztéziára törekvő művész lettem.
Már látható: a networknek köszönhetően lettem szatirikus.


A mail art-tal David "Don" Jarvis angol költő fertőzött meg, amikor költeményeinket olvastuk fel a londoni Nemzeti Költészeti Társaságban. A világ különböző pontjából érkezett gratuláló levelek közül próbált meg nekem néhányat eladni. A levelek a "Quercus Roburt", Jarvis színes fénymásolóval felszerelt bérlakásával szemben álló tölgyfát ünnepelték, kilencvenedik születésnapja alkalmából. Én szegény, borzalmasan magas összeget fizettem azokért a fotókópiákért, hogy segítsem "kipótolni a postaköltséget". Ez volt az a kifejezés, amely a leginkább hatással volt az életemre. Az izgalmas címlistát pedig felhasználtam életem első, "No War in my City" (Ne háborúzz a városomban) elnevezésű mail art felhívásnál. Kapásból körülbelül négyszáz válasz érkezett. A fele az én felhívásomra jött, a másik fele "csak úgy, a katalógusodba" megjegyzéssel. Így született a később klasszikussá vált első képeskönyvem, és az első mail art show-m, 1983-ban a mindeni Szent János-templomban. Még jóval a világháló előtt az egész postai network összejött itt. Azokban az időkben mindnyájunknak szükségünk volt erre a nagy családra. Ez volt a network egyik előnye. Ahogy kedvenc íróm, Kurt Vonnegut mondaná: Névtelen Alkoholisták. Addig, míg az ember a későkapitalista tömegtársadalom világháborúinak elszigetelt és jövedelemfüggő világában robotol, elég oka van ahhoz, hogy csatlakozzon a globális falu olyan páratlan csoportjához, mint a mail art. A maga vágyaival számomra a mail art sokkal exkluzívabb, mint a Rotary-klub vagy a Lions Club. És sokkal kreatívabb is egyben. A networknek köszönhetően szerző, kiadó és családtag lettem.

A mail art először változtatta meg az életemet, de nem utoljára. Valahányszor egy új képesség elsajátítására volt szükségem, mindig a saját bőrömön tanultam meg. Hadd mondjam most el önöknek, hogyan lett ebből a változásból egy folyamatos fejlődés, amely egyre közelebb vitt engem Joseph Beuys művész- és művészetszemléletének szellemében az ideálomhoz: a holisztikus életfelfogáshoz. Először üzletember voltam, majd jazz zenész, később tanár lettem, de egyik sem inspirált olyannyira, mint a mail art. Az első katalógusom elkészítését egy olyan kiadó vállalta, amely a vállalkozástól persze profitot várt. De a kiadó majdnem csődbe ment, amikor a szigorú mail art szabályok értelmében az összes résztvevő ingyen példányt kapott. Ennek eredményeképpen a következő projektem katalógusát már önállóan kellett kiviteleznem. Az első saját kézűleg készített könyvem címe: "Big Brother is Watching You" (A Nagy Testvér figyel téged) volt - természetesen 1984-ben készült. A legnehezebb a könyv összeállítása volt, miközben ügyelnem kellett az aranyszabályok betartására:
1. Újra ingyen példányt küldeni az összes résztvevőnek;
2. Nincs visszautasítás. [no rejects];
3. Nincs visszaküldés. [no returns];
Utóbbi az archívumom mérhetetlen gyarapodását eredményezte. Manapság Angela rengeteg időt és energiát fektet bele, hogy korszerű maradjon. Az archívum a személyes történelmet jelenti, amit nem szabad kihagyni. Nem csak azért van, mint ahogy a hír járja, hogy gyászbeszédeket tudjak megírni. A networknek köszönhetően kiadó és archivista lettem .

Nagyon gyakran elégedetlen vagyok a roppant mennyiségű személytelen mail art szeméttel, a rossz másolat másolatáról készített másolatokkal. A saját témámhoz nem tudom felhasználni ezeket, ráadásul hiányzik belőle az interperszonális kommunikáció meghittsége. Saját katalógusaimban mindig udvariasan feltüntetem a címlistán azok nevét, akik anyagot küldtek, de a színes oldalakat a komoly együttműködés gyümölcsének tartogatom. A mail artban szükség van a szépségre. A mi közös avantgárd hagyományunk nem csak a postát (mail) jelenti, de a művészetet (art) is. Ez egy csekélyke minőségre való odafigyelést jelent, és nem cenzúrát. A szorongásaim további forrását azok a dokumentációk jelentik, melyeket mint résztvevő nem kapok meg (a dokumentációkban azok a művek szerepelnek, melyekkel mások projektjeihez járultam hozzá). Az idők során a megbízhatóság nagyon fontossá vált számomra. Bármennyire is szeretek mail art felhívásokra válaszolni, gyakran kísértést érzek arra, hogy csak azokkal a projektekkel foglalkozzam, amelyeknél a megfelelő dokumentálásra, azaz igazi katalógusra számíthatok. Habár előre bejelentik a készítését, sokuknak mégis terhére van az a vacak dokumentálás. A networknek köszönhetően mail art-os és ínyenc lettem.

Egy korai béke könyvemhez Henning "HeMi" Mittendorf német bankár egy nagyméretű pecsételt mandalát küldött, mely igencsak felcsigázta kíváncsiságomat. Ezért megkértem, küldjön még néhányat belőlük. A trubadúrról elnevezett Wolkenstein Kulturális Társaság segítségével - melynek ma már az alelnöke vagyok - ki is állítottam az egész sorozatot. Az elkövetkező években a címlistámon szereplők közül sokan személyesen ellátogattak hozzám. A network művészetét galériánkban egy széles közönségnek tudtuk bemutatni. A networknek köszönhetően galerista lettem.

A következő húsz évben, nagyjából két évenként, új mail art felhívásokat kezdeményeztem. Mintegy hatvan (mail) art show-t szerveztem. Ezeket eleinte a Café Prütt-ben, majd pedig a BÜZ Kulturális Centrumban mutattam be, ahol ugyanabban az évben a saját műveivel szerepelt Perneczky Géza Magyarországról, Richard Maede az Egyesült Államokból, Ruggero Maggi Olaszországból és Robert Rehfeldt Kelet-Németországból. Később pedig Dadi Gudbjoerson Izlandból, Hans Braumüller Chiléből, Dawn Redwood Angliából, Reiu Túúr Észtországból, az Au Artist Group Japánból, Manuel Montailla Panamából, Migdelia Acosta Costa Ricából, Roland Szefferski Lengyelországból, hat fe-mail művész a közös send-and-add-to-projecttel, az "Ovidius"-szal (Carola van der Heyden, Marlies Mulders, Bogdana Blasewicz, Magda Lagerwerf, Pips Dada, Edit van Hoef). Ez a galériás tevékenység egy összekötő kapocs volt a mail art és a többi kortárs művészeti irányzat között. Most csak azokat említem, akik megjelentek nálunk: Illka Juhani Takalo-Eskola body painting-gel Finnországból, John Held mint Rrose Mmutt, az Egyesült Államokból, a dadaista Marcel Duchamp emlékére, Andrzej Dudek-Dürer Lengyelországból mint a híres német festő, Albrecht Dürer reinkarnációja, Luc Fierens Belgiumból béke költeményével, Renata és Giovanni Strada "Qui l'ha visto" performance-ával, Heino Otte a Pneumatikus Schwitters Színházával és Dr Klaus Groh a German Literaturiumtól a "Lost Letters" (Elveszett levelek/betűk) performance-ával szerepelt. A mail art-ot egy olyan hálórendszerként képzelem, ahol a rendszer különböző pontjai között létrejövő kommunikáció során kulturális érték születik. Az ember ugyan ülhet egyedül a szépen gyarapodó rekeszei között, de ezt az örömét sokszorosan felülmúlja az a vibráló érzés, mikor végre kitárhatja otthonát olyan különös személyiségek előtt, akik évekig vicces álnevek mögé rejtőzve kapcsolatban álltak vele. A networknek köszönhetően kurátor és házigazda lettem.

A network Ray Johnson után 1986-ban ünnepelte a következő nagy összejöveteleit, s ezt a svájci Fricker és Ruch kitartásának köszönhette. A rengeteg DNC (Decentralized Networking Congress/ Decentralizált Hálózati Kongresszus) rendezvény keretében én egy másik helybélivel, "Joki" Josef Klaffkival együttműködve a 10-day-decentralized-marathon-t (tíz napos decentralizált maraton) szerveztem a Mail-Art-Mekka Minden-ben. Ezekben a napokban a mail art új dimenziói nyíltak meg előttünk. Olyan emberekkel találkoztunk személyesen, akiknek kusza csodái évekig árasztották el postaládáinkat. Még a veteránnak számító amerikai Barboték, vagy a fríz PLG Pit Grosse és a Documenta-aktivista Jürgen Olbrich is új nevekkel, arcokkal és ötletekkel találkozott itt. Olyanokkal például, mint az a svájci Marcel Stüssi, aki a rendezvények hangulatán felbuzdulva kezdte el szervezni saját akcióit és archívumát, egészen korán bekövetkezett haláláig. Nem is szólva a berlini Rolff Wanckéról, aki később kapcsolatban maradt velem, és Kínából küldte el nekem egyik első darabját. A networknek köszönhetően közvetítő és gyújtópont lettem.

Persze vica versa is működött a kapcsolatrendszer. Számos mail art-os kiállította akril festményeimet, gouache-aimat, rajzaimat és természetesen mail art darabjaimat is. A dán Lotte Rosenkilde a "Den Gamle Biograf" régi moziépületében, Sonja van der Burgh a hollandiai kirakat galériájában, Kum Nam Baik egy előkelő koreai galériában, Walter Goes egy NDK-beli régi kastélyban, State of Being az amerikai Oberlin Collage-ben, Anu és Helena a sarkkörhöz közeli finn art caféjukban és Bill Gaglione a San Francisco-i Stamp Art Gallery-ben. Néhány networker-ről készült portré rajzom megjelent Fagagaga "Face" füzeteiben. Több rádió, televízió és újság készített interjút velünk. Vladimir Sutjagin meghívására érkeztem Fehéroroszország fővárosába, Minszkbe, hogy díszvendégként hivatalosan megnyissam az ország első mail art kiállítását, az "Apokalipszist". Gik Juri pedig a "20 Years of Mail Art Mekka Minden" (A Mail Art Mekka Minden 20 éve) egyik nyitó eseményeként elszavaltatja majd velem ezt a szöveget Oroszországban, természetesen újra orosz nyelven. A networknek köszönhetően meghívott vándorművész lettem.

Akár "árnyékot vetsz" a Földre, mint azt H.R. Fricker tette egy művében, akár "pecsétet nyomsz" rá, mint Robert Rehfeldt, a network-ben a leleményességnek és a képzelőtehetségnek is megvannak a határai. És akkor oda kell menned, hogy megértsd, miről is van szó, ami nem működhet idegen nyelvek ismerete nélkül. Korai nyugdíjazásom után 1987-ben immár ötödik nyelvként megtanultam a spanyolt, és meglátogattam Edgardo Antonio Vigót Argentínában. Csak ott értettem meg az első könyvemben szereplő "Palomo vive" című képeslapját Egy apa szomorúságát fejezte ki, aki bár maga is bíró volt, fia mégis eltűnt a katonai junta idején. Az apa még évek múltán is ragaszkodott ahhoz a képzethez, hogy fia valahol életben van. Akkor értettem meg a lap mondanivalóját, amikor megmutatta azokat a festményeket, melyeket fia és barátai készítettek volna, ha életben lennének. A valóságban mindet saját kezűleg festette. Látnom kellett Vigót ahhoz, hogy megértsem művét. Mint ahogy Clemente Padin is megmutatta nekem, hogyan kínozta meg az uruguayi hadsereg. Ugyanaz juttatta börtönbe, mint ami ki is szabadította onnan: a mail art. "Elmenni oda" azt is jelenti "bekepcsolódni a projektjeikbe". Hamarosan aktívan részt vettem a holland Ko de Jonge és az NDK-beli B.E.R.M. mail art csoport projektjében. Elkezdtem tudósítani olyan mail art folyóiratoknak, mint például a Smile. Hamarosan azon kaptam magam, hogy tanulmányokat és előszókat fordítok, akár egy végzett angol szakos. A networknek köszönhetően riporter és kommentátor, valamint többnyelvű fordító lettem.

A személyes találkozók valójában ideiglenes közös vállalkozásokat jelentettek. Így annak idején sokkal jobban élveztem a látogatást Guy Bleus archetipikus, hatalmas és jól szervezett belgiumi archívumában, a falusi templommal szemben, egy sex shop fölött, mint a formális kézfogásokat és archívumlátogatásokat. A mail art vidékein nagy távolságokat áthidaló utazásaim során spontán módon sok kollektív kollázs született a lengyel Pawel Petasz és a kanadadai Ed Varney, a görög Sofia Martinou és a svéd Peter Meyer, a litván Jonas Nekrasius és az ausztrál Larterék [ Pat & Richard ] , az argentin Graciela Gutierrez Marx és a spanyol Pablo del Barco, a magyar Galántai Júlia és György és a japán Tamotsu Watanabe között. Most pedig a könyvet szerető emberekkel megismertetek egy szellemes közös vállalkozást. Vigyázat, ez nem áprilisi tréfa: minden áprílis elsején helyi idő szerint délután kettő és négy óra között bárkinek lehetősége van megosztani a saját kezűleg sütött könyvét barátaival. Mutassa be az interneten, aztán egye meg az egészet, úgy ahogy van! Találja meg az önhöz legközelebb lévő eseményt az "ediblebooks" alatt. A hamburgi book-and-mail art kedvelők Bartkowiak kerti party-ján például megtiszteltetésnek vettem, hogy nemcsak saját sütésű könyvemet láthattam újra a kitűnő Forum Book Art kiadványban, hanem a közösen, sokkal hagyományosabb módon, nagy műgonddal elkészített darabot is. A networknek köszönhetően aktív kul-turista lettem.

A legtöbb levélborítékot és könyvet, - melyeket 1988 óta minden évben saját kezűleg készítünk Angelával -, szintén saját készítésű művészbélyegekkel (artistamp) díszítjük. A bélyegek egyéni, sajátos változatai a hivatalos posta által kibocsátottaknak. Minden ide tartozhat, amiről és akiről a posta megfeledkezik. Nekünk a szerbiai háború idején eszünkbe jutott Dobrica Kamperelic, akiről "Dobrica, are you still alive?" (Dobrica, élsz még?) bélyeggel emlékeztünk meg. Szerencsére túlélte a háborút. Bármiféle zavar jele nélkül tűnök fel mint "Nude Postman" (Meztelen postás) Peter Riden kanadai nudista táborában, valamint a "The Affiliate" című magazinjában apróhirdetések és mail art felhívások között. Az első bélyegeinket befőttes üvegekhez gyártott címkékre készítettük, mivel ezek tűntek a legoptimálisabb felületnek. Már eleve üresek, perforáltak és tapadósak voltak. A Netmail bélyegek mindig a helyi networkerekkel együttműködve tulajdonképpen igazi múzeumokban és könyvtárakban születtek. A "porto edition" saját kezűleg, közösen pecsételt bélyegívek sorát tartalmazta, melyeket olyan jól csengő helyeken készítettünk (és küldtünk szét), mint a firenzei Uffizi, a moszkvai ZDCh Művészek Központi Háza, a tunéziai Történeti Múzeum és a párizsi Louvre. Eleinte ezek a "mail art a múzeumból" bélyegek az említett múzeumok kávézóiban, egyfajta rejtett gúnnyal születtek. Időközben bekerültünk Jas Felter átfogó "International Directory of Artistamp Creators" című könyvébe, ahol olyan művészek társaságában szereplünk, mint Ed Varney és John Held Jr, akiktől mi is sokat tanultunk. Manapság bélyegeinket a Netmail archívum alagsorában perforáljuk egy száz éves perforálógéppel. A networknek köszönhetően művészbélyeg készítő lettem.

1987-ben az "Open Air Gallery" (Szabadtéri Galéria) rendezvény keretén belül meghívtam a networkereket Mindenbe, hogy készítsenek száz óriásplakátot a városban. Képzeljék csak el a csúcsforgalmat ahogy a Marlboro hirdetések helyett szellemes mail art munkák mellet halad el! A művészek így a városkép meghatározó elemeit alkották meg, és ez felelősségteljes hozzáállást követelt. A résztvevők közül meg kell említenem Emilio Morandit Olaszországból, Rinus Groenendaalt Hollandiából, BuzZ Blurr-t Arkansasból, és fe-mail művész Lotte Rosenkildét Dániából, aki itt vált a mail art rabjává, valamint Petra Weimert, aki Mail Art Mekka Mindenben talált rá a művészbélyeg műfajára. A networknek köszönhetően magam is keresztapa lettem.

Új médium után kutatva fedeztem fel a filmezést. Egy félprofi felszereléssel a kezemben, Angelával együtt, szórakozásként űzöm ezt a tevékenységet. Egy húsz perces interjú során a művész mimikáján, gesztusain, beszédmódján keresztül sokkal inkább fel tudom mérni az alkótó különleges jellegzetességeit, kreatív személyiségét. A "Peter's Endless World Art Video" már PAL VHS rendszerben a 26. számnál tart. Olyan egyéniségek bemutatásával lett népszerű az amerikai televízióban mint az olasz Guillelmo Achille Cavellini, a francia Daniel Daligand és a lengyel Pawel Petasz. A networknek köszönhetően riporter, operatőr, rendező és vágó lettem.

Utazásaim során egyre nagyobb fizikai kihívásokkal néztem szembe. Nem volt elég, hogy nagy hőmérsékleti különbségeket kellett elviselnema szibériai -45 és az ausztráliai +45 Celsius fokos hőmérséklet között, de gyakran még a bőrömet is vásárra vittem. Ilkka Juhani Takalo Eskola a finn Nemzeti Galériából majdnem vízbe fullasztott minket a szomjas finn moszkítók övezte Swamp (Mocsár) Academy-jén. A fej leborotválása Japánban szent aktus. Miután Mayumi Handa hajművész kopaszra borotvált, a jelenlévő mail art-osok béke üzeneteket írtak a fejemre. Ezeket továbbítanom kellett az International date Line-on (nemzetközi dátum-vonalon), a 180. hosszúsági fokon keresztül kanadadai mail art-os barátainknak. Mikor megérkeztem, beültem Terry Reiddel egy kocsonyával töltött furdőkádba, és átadtam neki az üzeneteket. Ryosuke Cohen egy hatalmas, egyedi, színes "Braincell" (Agysejt) kollázst készített rólam. Egy nagy méretű papírtekercsre fektetett, és fekete tintával húzta ki a kontúromat, miközben postás sapkát viseltem. A párizsi Galerie L'Usine-ben egy meztelen testekből álló szoborcsoport része voltam, Finnországban pedig átúsztam egy tavat, hogy Reima Määkinennek kézbesíthessek egy művet. Dobrica Kamperelic "Umetnost" című könyvében, Anna Banana "Netmail Story" (Netmail története) címmel pedig a ragyogó "Rubberstampmadness" című folyóiratában ismertette ezeket a történeteket. A cikkek az olvasók körében stimuláló hatással voltak új kapcsolatok kialakulására. A networknek köszönhetően body art művész és műtárgy lettem.

Életünk a network-ben a csúcsok felé vezetett minket, hogy rekordokat döntsünk meg. A legmagasabb ponton végrehajtott mail art akciónk a Himalájában ment végbe, méghozzá elefántok hátán. A legmélyebb pedig Egyiptomnál a Vörös-tengerben, mikor búvárruhánkhoz száz laminált dokumentumkártyát erősítve merültünk a vízbe. Legészakabban akkor voltunk, amikor Norvégiából, az északi sarkkörről küldtünk munkát. Legdélebbről pedig az Ushuaya Múzeumból, Tűzföldről jelentkeztünk. 1992-ben a DNC (Decentralized Networking Congress/ Decentralizált Hálózati Kongresszus) második évében a küldeményeket történelmi uniformisba öltözve kézbesítettük. Az utazás és az összejövetel, találkozás kombinációja minket a Los Angeles-i mail art-os Creative Thing-re emlékeztetett, aki a munkák kézbesítését helybéli barátainak egy egynapos maratoni futás keretében teljesítette. Ami neki egy napig tartott 42 kilométeren át, azt mi egész évben csináltuk, keresztül kasul az egész világon. Megérkezés és aztán irány tovább. Egyik összejövetelről a másikra. Nincs megállás. Január elsején a svájci Alpokban - még szánkón! - H.R.Frickertől egy bámulatos, művészbélyegekkel díszített borítékot kaptunk, melyet csak fél évvel később kézbesítettünk Shozo Shimamotónak a Mail Art Museum-ba, ahová már gyorsvasúttal érkeztünk. Shozo pedig megkért minket, hogy az AU című folyóiratát személyesen adjuk át a San Franciscó-i eat art-os Mike Dyar-nek. Az ő súlyos, fényképalbumba ágyazott szerelmi történetét a portugáliai José Oliveirának vittük, de szállítottunk kenguru csontokat, és Miki egeres esernyőt is. Utóbbit a neves mikiegerész Daniel Daligand kapta kézhez Párizsban. 365 nap leforgása alatt minden kontinenst érintve több mint kétszáz kilogramm postát továbbítottunk. Mind a négyezer műre került egy "Netmail project" művészbélyeg és egy nyilvántartási szám. A művek így kerülnek be könyveinkbe, és joggal tekinthetők egyedi műalkotásoknak. Kézbesítőként körülbelül húszezer ameriakai dollár bevételtől fosztottuk meg a postát. Más szemponból viszont ugyanennyit hagytunk benn barátaink zsebében. És ami sokkal fontosabb: minden egyes számozott mű a mi jelzésünkkel és bélyegünkkel a gyűjtők körében értékessé vált. A hátunk mögött hagyott százezer kilométer egy New York-i mail art összejövetelen a Hilton Hotel-ben Clive Phillpot-ot (New York, MOMA) arra indította, hogy személyes védjegyünkké nyilvánítsa a Föld körüli utazást. A Guinness Rekordok Könyvében világbajnoki címmel jutalmaztak, mert soha senki nem gondolkodott és cselekedett még ennyire anakronisztikusan az elektronikus kommunikáció korában. És a bizottság nagy körültekintéssel ellenőrizte adatainkat! Az információk többségét legtartalmasabb könyvünkből, egy útirajzból kapták, melynek címe: "Free Personal Netmail Delivery Service" (Netmail Ingyenes Személyesen Kézbesítő Szolgálat). Az előszót a német Postai Miniszter írta, és vállalkozásunkra megkaptuk a pápa Apostoli Áldását Rómában. Mindez megtalálható a könyvben (időközben a www.netmailart.de címen az interneten is), több száz networker történetével együtt: kamionsofőrök és milliomosok, művészeti oktatók és vasutasok, akikkel szintén kapcsolatba kerültünk. Szerepel benne Anna Boschi is, aki műveiben hódolatát fejezte ki Ray Johnson, a mail art egyik szülőatyja előtt. Résztvevőink között voltak olyan elismert művészeti intézmények, mint a New York-i MOMA és a londoni Tate Gallery. Egyik szemüket tehát a mail art-on tartják. Sosem lehet tudni, talán a mail art egyszer keresett művészet lesz- remélhetően még megélem. Ez az ausztrál sátrakban, orosz repülőtereken, amerikai nappalikban született, gazdagon illusztrált könyv mára már hivatkozási alap lett. Azóta minden évben kiadok egy ilyen sajátkezűleg készített művet a Mail Art Mekka Minden eseményeinek dokumentálására egy élénk színű olvasókönyv és forráskiadvány formájában, telis teli eredeti művészbélyegekkel és pecsétművekkel, igazi dada stílusban. A networknek köszönhetően művészpostás és világbajnok lettem.

Útjaink során rendezett kiállítások alkalmával sok újdonsült mail art-os kapcsolódott be a networkbe (pl. a horvátországi Splitben, az ohioi Oberlinben). Mások diavetítéseink alkalmával (pl. Lebanonban /New Hampshire) és az ausztráliai Brisbane-ben) kerültek be a körforgásba. Többen pedig előadásaink során (pl. Schwitters szülővárosában, Hannoverben, vagy az olaszországi Nápolyban). A szerbiai Odzaciban, Nenad Bogdanovic udvarában rendezett találkozón is megjelentünk, annak ellenére, hogy a további hetven meghívott lemondta a részvételt a háborús övezetben. Értem viszont Andrej Tismát is, akinek a mail art volt a mentsvára a háború idején. Számomra a szerb mail art-os éppúgy egyenrangú tagja a network-nek, mint a horvát Swetlana Mimica. A háború borzalmai közepette az élet minden területe megfertőződik. A művészet és a mail art is. Barátaink mégis hatalmas erőket mozgósítottak, hogy a helyzet kínálta szűkös lehetőségekhez képest pacifisták maradjanak. Mi akkor is kézbesítettük leveleiket, amikor a hivatalos posta nem működött. A művészeti játék így egy idő után politikai színezetet kapott. Ebben az összefüggésben említem részvételünket a torontói Legfelsőbb Bíróságon a mail art-os Michael Duquette és a postai alkalmazottak oldalán, akik több postahivatal megszüntetése ellen tüntettek. Jelentősebb szociálpolitikai vonatkozású projektem a nyolcvanas években a "Free Nelson Mandela" (Szabadítsuk ki Nelson Mandelát) című volt. Ide kívánkozik az újra meg újra feltűnő "No Nukes in My Backyard" (Nem kell nukleáris fegyver a kiskertembe) című projekt is. A networknek köszönhetően misszionárius és politikailag elhivatott művész lettem.

1994-ig világkörüli úton voltunk. Honduras-tól Indiáig mail art-osokkal találkoztunk és filmeket készítettünk róluk. Eközben "hátizsákunk" tartalmából évkönyveket készítettünk, tele dadaista jellegű "talált tárggyal" és művészbélyeggel, melyek a legkülönösebb helyeken születtek. Volt olyan, melyet éjjel készítettünk egy oxfordi színes másolón, volt olyan, melyet egy tasmániai bozótosban, száz éves, elektromos áram híján kézi működtetésű nyomópréssel. Nairobiban utcagyerekekkel együtt művészbélyegző műhelyt hoztunk létre a Német Kulturális (Goethe) Intézetben, Tanzániában ugyaezt tettük hátrányos helyzetű munkásokkal a Fiatal Művészek Szövetségén keresztül. Byron Black adta ki első elméleti művünket Djakartában "Networking Discussions" (Vita a Hálózatról) címmel. A következő fejezetekből állt:
"Criteria for a Mail Art Archive" (A mail art archívum kritériumai),
"The Role of Women in Mail Art" (A nők szerepe a mail art-ban),
"The Re-use of Images in the Network" (A képek újrafelhasználása a Hálózatban),
"Computers in Networking" (A számítógépek a Hálózatban),
"The Social Impact of Networking" (A Hálózat szociális hatása),
"The Use of Pseudonyms in the Network" (Az álnevek használata a Hálózatban),
"The Role of Networking Magazines" (A mail art folyóiratok szerepe),
"Should the Network be More Political?" (Politikusabb legyen-e a mail art hálózat),
"Why does the Network Not Include Developing Countries?" (Miért nincsenek résztvevői a mail art-nak a fejlődő országokból?),
"The Ego and the Network" (Ego és Hálózat),
"The Psycho-sociology of the Network" (A Hálózat pszicho-szociológiája),
"Can We Influence Society Against Fascism?" (Befolyásolhatjuk-e a társadalmat a fasizmus ellen),
"Contact With Established Art Institutions" (Kapcsolat az intézményesült művészeti élettel),
és "Copyart and the Network" (A copy art és a Hálózat). A networknek köszönhetően világutazó és kritikus lettem.

Ugye emlékeznek még arra a fontos szókapcsolatra, melyet a személyes életrajzi beszámolóm elején említettem: "kipótolni a postaköltséget". Ez még akkor is nehezen megy, ha az ember éjszakákon át dolgozik. Senki sem számíthat arra, hogy meggazdagodhat a mail art-ból. Sokkal inkább egy értékes befektetésnek kell tekinteni, amiért érdemes élni. Városomban, Mindenben már mozgósítani tudom partnereimet, s megteremtem az anyagi forrásokat, hogy a mail art-ot helyi szinten bemutassam. Megtanultam együttműködni a kulturális hivatalokkal és az üzleti világ szereplőivel annak érdekében, hogy a mail art a szélesebb nyilvánosság számára is a kortárs képzőművészet részévé válljon. Sokat tanultam Guy Bleus-től, aki a belga Postamúzeumban mutatta be a mail art-ot. Erről a kiállításról az intézmény katalógust adott ki. Nagy tiszteletben tartom Anna Banana pályázati tevékenységét, aki ebben a műfajban akár világbajnoki címre is igényt tarhat. Figyelmükbe ajánlom, hogy Anna elnyerte a Canadian Arts Council támogatását a "Proof Positive that Germany is Going Bananas" (Nyilvánvaló bizonyíték: Németország banánra működik) című kutatási projektjére, mert tényleg a mi fejadagunk a legnagyobb a világon. Anna "Banana Seminar" (Banán szeminárium) című ötletét is támogatták, melyet a mindeni BÜZ-ben szervezett meg. Ennek keretében tartotta banánológiai képzését a városi elöljárók számára. A nyugat-német televízió rendszeresen tudósított a Mail Art Mekka Minden eseményeiről, és a helyi turista irodák is felismerték a mail art jelentőségét. Nem szabad megrettenni a médiától és a művészeti intézményektől! Máig tiszteletben tartom azt a Lon Spiegelman által megfogalmazott mondást, miszerint "Mail art and money don't mix" (A mail art-ot és a pénz ne keverd össze), melyet Clemente Padin a későbbiekben alapszabályként követelt meg; bár tisztában vagyok vele, hogy a mail art és a pénz alkalomadtán érintkezhet. A networknek köszönhetően független fund-raiser, forrás-teremtő lettem.

Az "Art in the City" (Művészet a városban) elnevezésű projektem alkalmat adott arra, hogy a sétáló övezetben mail art művekkel hat telefonfülkét állítsunk fel, valamint egy bevásárló központ kirakati üvege mögött fax művészek mail art projektjeit mutassuk be. Az eseményt a Minden Marketing szponzorálta - hozzá kell tennem, hogy cenzúra nélkül -, mégpedig azért, hogy visszacsábítsa a vásárlókat a város központjába. Számukra a mail art már a város identitását meghatározó jelenség lett. A kezdeti kölcsönös viszolygás ellenére az együttműködés mindkét fél számára előnyösnek bizonyult, ezért 1998-ban, mikor Minden városa ezerkétszáz éves lett, megvalósíthattunk egy új projektet. A mindeni katedrálissal szemben felállítottunk egy hatalmas vásznat, és erre vetítettük szilveszter éjjelén a postán beérkezett köszöntőlevelekről készült filmet.

A következő évben művészbélyegeket mutattunk be egy igazi mail art postahivatalban. A helyi bevásárlóközpontba több valódi postást és hűséges helybéli mail art-ost csábított az esemény (pl. Michael Fox, Ruediger Axel Westphal, Ralf Schröer). A milleniumi projektünk keretében sikerült a Kultúrális Minisztériumtól elegendő pénzt kapnunk arra, hogy több mint húsz mail art-ost személyesen vendégül láthassunk egy egész héten keresztül a "Time of Change" (A változás ideje) című mail art kiállítás megnyitójának ideje alatt. A meghívott művészek az UNESCO "Global Mural" (Globális fal) programja keretében egy kollektív kollázs munkát készítettek. Egy közterületen található falfelületre bélyegívet festettek, a világ több pontján egyszerre futó "Agenda 21" program hetven falfestményének egyik eseményeként. A vállalkozás olyan jól sikerült, hogy a résztvevők a következő évben is szerettek volna eljönni. Ebben nagy szerepe lehetett annak, hogy középkori viseletében újra látni kívánták a mindeni éjjeliőrnőt, aki őrsége alatt középkori költeményeket szavalt. A hölgy egyébként azóta elkészítette első bélyegívét, és maga is a mail art körforgásába került! A networknek köszönhetően helyi és globális koordinátor lettem.

Láttam a mail art-ot változásai közepette. Néhány szakaszához én is boldogan csatlakoztam. A nyolcvanas évek neoista periódusában egyike voltam a számos Monty Cantsin-nek. Írtam cikkeket az annak idején viharos gyorsasággal elterjedő Smile magazinba. A széleskörű, hatékony és olcsó tajékozódásban a projekt felhívások között, valamint azok dokumentálásában sokat segítettek a mail art magazinok és médiumok. Jónéhány mail art-os munkáját csodálom a folyóiratok kiadásának terén elért eredményei miatt. Csak néhányat említek meg: Anna Boschi (Wild Rabbit News), Dobrica Kamperelic (Open World), Gianni Simone (Kairan), Dale Speir (Opuntia). A magazinok nemcsak inspiráltak, hanem segítettek rátalálni az argentin Vortice vagy a Sztuka Fabryka online fórumaira. Ez az a helyzet, amikor az internet kapóra jön, bár én még mindig jobban szertem a hagyományos, csigalassúságú postát. Nekem a posta esztétikai jelenség és kihívás maradt mostanáig. Egy-egy e-mail elküldése után gyakran hiányérzetem támad. Eszembe jut az időtlen várakozások nosztalgiája, míg hosszú idő elteltével végre megérkezik egy várva várt, színes bélyegektől villódzó boríték. Vajon hány kézen mehetett keresztül, míg eljutott hozzám?! És a mail art folyóiratokban találtam rá arra a lehetőségre is, hogy történetünket ne csak szóban mesélhessem el, hanem írásban is. Ezen folyóiratok közé tartozik Judith Hoffberg Umbrellája vagy a divatos Rubberstampmadness. A mail art és saját tevékenységünk dokumentálását ugyanolyan jelentőségűnek tartom, mint magát a kreativitást. El szeretném ugyanis kerülni, hogy a történészek saját, könnyen megtámadható teóriáik felállításával meghamisítsák felfogásunkat a holisztikus életről. A networknek köszönhetően kritikus és történész lettem.

Az 1986-os és az 1992-es DNC rendezvények komolyabb hangneme után 1998-ban még Vittore Baroni "Incongruous Meetings" (Összen nem illő találkozások) projektje következett a sorban. Mindezek után úgy tűnt, végre elérkezett a tréfa ideje. Nem lettünk ugyan fiatalabbak, sőt! Többször kellett az archívumomban kutatnom, hogy megírjam elhunyt barátaim nekrológját. Ekkor távozott az élők sorából a német Heino Otte és Jo Klaffki, a japán Minoru Nishiki és a holland Kees Francke. Mindezek ellenére legtöbbször az élet, a művészet és az együttlét örömével találkoztam. Nem kellett egyéb, mint egy kis étel, egy meleg ágy, egy vonatjegy és persze színpad, és máris kész lett egy életkedvtől és ötletektől tobzódó, emlékezetes fesztivál. Számomra ez mindig egy, a gyakorlatban megvalósuló békemű, melyre apáink világháborúktól terhes generációja még csak nem is igen gondolhatott. Egyfajta gyógyulás, mert egy németet egyenruhában látni, történelmi szempontból... Ez nem csak lehetőség a történelmi megtisztulásra, hanem kötelesség is. Úgy tűnik, hogy az új évezred a performance igézetében zajlik majd. Részt vettem Peintre Nato "Nude Happening"-jén (Meztelen happening) Párizsban. St. Niklaas-ban (Belgium) egy mail art fesztiválon Geert de Decker zenéjére együtt léphettem fel keresztapámmal, Donnal (immár Dawn Redwood névvel szerepel brit útlevelében). Az a megtiszteltetés ért, hogy közös ősünk, Kurt Schwitters emlékére készült dada műveket adtunk elő, miközben egy buja nő, Petra szerepében (és ruháiban) tetszelegtem. Korea béke szigetén, Jeju-n a World Trade Center áldozatainak emlékére én, a "Nude Cellist" (Meztelen csellista), rekviemet játszottam egy mail art rendezvényen, melynek társrendezője John Held volt. A performance-omat Jas Felter megörökítette egy művészbélyegen (Mraur Post Edition). Morandi meghívására a Velencei Fesztiválon egy hatalmas fal előtt léptem fel, melyekre százával "Nude Cellist" képeslapok voltak applikálva. És ez mind-mind 2002-ben történt. A networknek köszönhetően performance művész lettem.

A kék Netmail képeslapokon postás uniformisban jelenek meg. A széria immár a harmadik az évente megjelenő művészbélyeg portrék sorában. A művészpostás uniformis védjegyként kísér performance-aim során. Az idén lett húsz éve, hogy bekerültem a mail art körforgásába. Még így, a huszadik évbe lépve sem aggódom, hogy ne történne velem mindig valami új! A kasseli Documenta legutóbbi tárlatán a Museum Fridericiamun előtt képeslapok százait osztottam szét az érdeklődő nemzetközi közönségnek a "The Postaman Comes at Low Tide" (A postás apálykor érkezik) projekt keretében. Ezek után mezítláb - és természetesen apálykor - elindultam az Északi-tenger egyik szigete, a német Hallig Süderoog felé. Két óra járásnyira feküdt az a sziget, ahová helyi művészek kíséretében egy vízi út mentén, iszapos lapályon keresztül érkeztem meg. A főként sirályokkal és bárányokkal, valamint egy lóval benépesített szigeten mindössze két ember élt: a partiőr és a felesége. Nekik adtam át a Documenta műkedvelő közönségének színes, apró műalkotásokba ágyazott üdvözletét. Bár azelőtt még sosem hallottak a mail art-ról, az alkotásokat a látogatók számára is jól látható helyre, a süteményes polcra helyezték el. A személyek közötti kommunikáció ilyen nyilvános formáival próbáltam bizonyítani a network rugalmasságát és nyitottságát. Ha valaki látni akarja a süderoogi mail art gyűjteményt, csak meg kell kérnie egy helyi postást, hogy vezesse a szigetre. Azonban biztos ami biztos, jobb ha még dagály előtt visszafordul az ember. Ebben a projektben a kortárs művészet két ágának, a mail art-nak és a performance-nak sajátos kombinációja lett a helyi és a globális nézőpontok közötti összekötő kapocs. Képeslap + mail art projekt + performance + könyv= A networknek köszönhetően szinesztéziára törekvő művész lettem.

Geert de Decker megkérdezte egyszer, miért szeretem én a mail art-ot. Végül, hogy összefoglaljam mondanivalómat, elmondom, mit válaszoltam kérdésére: azért szeretem a mail art-ot, mert még az adó és a postaköltség befizetése után is tápláló marad a feleségem, a gyermekeim és az unokáim számára; mert könnyed szórakozás az élet nehézségei közepette; mert álmatlan éjszakáimon lelki épülésemet szolgálja; mert a világ legkülönbözőbb pontjairól származó, kézzel készített műalkotásokkal tölti meg az archívumomat; mert ezek pontosan a felhívásaim témáiba vágnak, és jóval a határidő lejárta előtt megérkeznek; mert a mail art népes családjának nyelveket beszélő kozmopolitái mindig szívesen látnak engem; mert ők mind kitartó és türelmes vegetáriusok, nemdohányzó békeművészek; mert a mail art az én színes és életnagyságú műveimet tartalmazó katalógusokkal árasztja el a postaládámat; mert helyet biztosít nekem a művészettörténetben, és kitárja előttem a legnagyobb múzeum kapuját; mert összeismertet a helyi posta alkalmazottjaival; mert az új résztvevők, az újságírók és édesanyám is könnyen megérti; mert az összes szabadidős tevékenységgel szemben előnyben részesítem a bélyegek nyalogatását; mert szeretem a rossz minőségű fénymásolatokat és a rossz angolságot, és mert tényleg sokra becsülöm nevem és címem ötletes, hetente legalább kétszeri átköltését. Már látható: a networknek köszönhetően lettem szatirikus.

Azonban bármily tartalmas és vonzó ez az életforma, egy jótanácsot, amely húsz évi tapasztalatra épül, meg kell osztanom Önökkel: nem kell felülmúlni a teljesítményemet, inkább mindenki járja csak a saját tempójában a saját útját. Guy Bleus jellemezte ezt az ördögi kört: minél több művet készítesz, annál több projekt felhívás érkezik, és ez lényegesen több, mint amennyit egy ember megválaszolni képes. Már a kilencvenes években találkoztam olyan publikációval, mint például Ashley Parker kápráztató "Global Mail"-je, ahol több mint hétszáz, egy időben futó projekt volt felsorolva. És amikor az ember túl sokat akar egyszerre, könnyen idegösszeomlás lehet a dolog vége, mint ahogy az velem is megesett. Angela, az olasz mail art-os Ignazio Corsaro és felesége meglátogatott 1994-ben a pszichiátrián, és én újra embernek éreztem magam, pedig már úgy gondoltam, hogy soha többé nem leszek képes kinyitni a postaládámat, arról nem is beszélve, hogy esetleg valaha még akár önerőmből is küldhetek műveket. Amikor pedig Judith Hoffberg Umbrella-jának címlapján megjelent egy linóleummetszetem, amely a foglalkozásterápián született- egy vízalatti esernyőt ábrázolt-, tudtam, hogy visszatértem az élet normális kerékvágásába és a network-be egyaránt. A mail art sztori tehát folytatódik. A személyes kapcsolatokból állandóan tanulok valamit. A közeljővőben tervezek egy mail art performance-t, egy varázsló szerepében ("El Magnifico"), és mostanában Patch Adamsszel együtt meglátogattam egy bohóc szemináriumot. Mindkét ötlet vonzó számomra. Nagy örömömre szolgál, hogy Belgrádban hamarosan bemutathatom mindkettőt. Most nem a háború lesz a téma, hanem teljesen új ötletek kapnak szárnyra. "A háború után, délután ötkor"- ahogy Svejk, a derék katona mondaná. Idén júniusban ünnepelte Querqus Robur - az én időközben nemet váltott mail art keresztanyám - a száztizedik születésnapját. A mestrei Dottore Tiziana poe-tree fájának tövéből küldtem el köszöntő soraimat, persze levélborítékban, egy tölgyfát ábrázoló bélyeggel. És még mindig családtagnak érzem magam. Szeptemberben a Mail Art Mekka Minden szervezésében a BÜZ Kulturális Centrum adott otthont az Euro Art Fesztiválnak. A "Make your own Euro" (Készítsd el saját euródat) projekt kritikus hozzászólás az egyesülő Európához és a születő új pénzneméhez. És természetesen minden résztvevő kap ingyenes dokumentációs katalógust, amely tartalmazza a saját kezűleg készített pénzének színes másolatát is.

Ha pedig szeretne bekapcsolódni a soron következő projektbe, küldje el gratulációját a "20 Years of Mail Art Mekka Minden" (A Mail Art Mekka Minden húsz éve) tiszteletére (képeslap méretben, színesben, szabad technikával, 2003. március 20-ig). Azonban zagyvaságoktól, kérem, kíméljenek. Minden beküldött képeslap a Netmail archívum részévé válik, és 2003 végén megjelenik a kézi készítésű, számozott példányszámú Netmail évkönyvben, tele dadával, költeményekkel, festményekkel, grafikákkal, művészképeslapokkal, ATC-kel (artist trading cards/ művésznévjegy), fax art-tal, elméleti írásokkal, beszámolókkal, és természetesen mail art-tal. Ez egy mail art felhívás volt.

Netmail
P.O.Box 2644
D32383 Minden
www.netmailart.de
peterkuestermann@hotmail.com

Translated by / Fordította: Bial Pál, 2003


Peter Netmail: Mail Art Networking Has Changed My Life. 20 Years Of Mail Art Mekka Minden (Umbrella, Vol. 25., no. 2., 2002. szeptember, 64-70. o.)


[2003] [Mail Art lapok] [web-múzeum] [Artpool] [kereső]