A szemléletváltás konfliktusai

Bak Imre:Én azt gondolom, hogy a hatvanas évek végén jelentkező új generációnak a pop art és a minimal art irányába elmozduló munkái azt a szellemiséget próbálták egy sajátos, kelet-európai és magyarországi módon fölvetni, amelyet a világban nem csak az amerikaiak, az angolok, az olaszok, a franciák is műveltek. Az a néhány művész, aki Magyarországon is ilyesmit csinált, kapcsolódni tudott az új, absztrakt művészetnek a különböző országokban képviselt változataihoz. Tehát én azt gondolom, hogy ezt a Magyarországon megjelenő tendenciát akkor mindenképpen kapcsolatba lehetett hozni az egyetemes művészettel.

A törekvéseink másik fontos része pedig természetesen az volt, hogy fölépítsük a másik lerombolt hidat a modern magyar művészettel is. Megismerkedtünk Kassák Lajossal, az Európa Iskola mestereivel: Korniss-sal, Lossonczyval, Gyarmathyval, tehát igyekeztünk visszakötni a hazai modern hagyományokhoz, és újra fölépíteni a kapcsolatot a nemzetközi mezőnnyel. Mindezek ellenére úgy érzem, hogy igazában nem volt tiszta képünk a művészet helyzetéről. Sem a nemzetköziről, sem a hazairól, legalábbis nekem nem volt. Azt lehetett érzékelni, hogy az Iparterv kiállításokon, illetve a 68-as Documentán megjelent nemzetközi aktualitások mintha csúcspontjukra értek volna. Rauschenberg 1964-ben Velencében már nagydíjat kapott, és a kasseli Documenta is az említett irányzatok csúcspontját jelentette.

... amikor 1969-ben New York-ban létrejött az első koncept kiállítás, és ennek a hire átjött európába és mi is értesültünk róla, akkor ez itt nagy izgalmat váltott ki. Azt hiszem, hogy valójában azért is, mert a koncept müvészet rendkivül eszköztelen. Mondtuk is egymás között, hogy ezt nekünk kellett volna kitalálni. Mert hát néhány cetli papirra fölirtak egy szöveget vagy valami amatőr fotót, valami kis egyszerü cirka dokumentáció elég volt ahhoz, hogy egy müvészeti gondolatot hordozzon. Ugyhogy akkor mindenki félretette az egyéb eszközeit, én is az ecsetet négy évre és különböző szövegeket irtam, fotókat készitettem, tehát ez megjelent valójában elég hamar az Iparterv kiállítás után a kápolna tárlatokon és akkor ezek még olyan tisztázatlan helyzetet is eredményeztek, hogy igazába véve, most belevágunk valami egészen más utnak vagy pedig folytatni kéne mégis azt, ami egy kicsit stabilabbnak látszott az Ipartervben elindult folyamatot.