Új osztályvezető az Artpool élén
2024. november 01.

Cséka György a Fanzin anatómia kiállításon (fotó: Kiss Imre)

2024 novemberétől Cséka György esztéta, kritikus, kurátor vette át az Artpool Művészetkutató Központ osztályvezetői feladatait.

A célok és feladatok továbbra is ugyanazok, amelyek az archívum intézményesülésével együtt jöttek, járnak. Azaz, úgy megőrizni az Artpool működésmódját, hagyományait, szellemiségét és konceptuális kreativitását, hogy közben az megfeleljen a nagyobb anyaintézmény és a múzeumi szakma alapvető kívánalmainak. Egyszerre kémlelni, kutatni a jövő művészetét és gondolkodásmódját, és egyszerre dolgozni fel, írni le, digitalizálni és adatbázisban hozzáférhetővé tenni azt a mérhetetlen művészeti és dokumentációs kincset, ami már létezik, ami eddig összegyűlt.

Természetesen, mivel az Artpool élő és lélegző, pontosabban: aktív organizmus/archívum, folyamatosan mozgásban van, újabb és újabb anyagok, hatalmas művészeti hagyatékok kerülnek be a gyűjteménybe. elég, csak a Szkárosi Endre és Najmányi László hagyatékára utalni, amelyek elrendezése, feldolgozása, kiállítása újabb-és újabb izgalmas feladat elé állítja az Artpool stáb minden tagját.
De ez is csak két projekt a számtalan hazai és nemzetközi között, amelyekben az archívum aktívan részt vesz, és amelyeket részletesen dokumentál, többek között, ezen a felületen is.

Cséka György 2020 óta tagja az Artpool csapatának különböző munkakörökben és feladatokkal, mint a gyűjteménykezelői, adatmenedzseri, projektvezetői.
Korábban a Mai Manó Ház Punkt című online fotográfiai folyóiratának felelős szerkesztője és alapítója volt, előtte pedig az ELTE Egyetemi Könyvtárban dolgozott osztályvezetőként. Érdeklődési területe a kortárs fotográfia és a kortárs művészet.
Publikációi jelentek, jelennek meg az Artmagazin, Artportal, Fotóművészet, Punkt, Új Művészet stb. lapokban.
Kurátorként olyan alkotók kiállításait rendezte, mint Ámmer Gergő, Cseh Gabriella, Dezső Tamás, Kiss Richárd, Neogrády-Kiss Barnabás, Szabó Liza, emellett nagyobb csoportos kiállítások is fűződnek a nevéhez, főként a Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros (ICA-D)-ban. 2021-ben a szerkesztésében jelent meg Neogrády-Kiss Barnabás „Solitude” című fotókönyve. Legfrissebb tanulmánya 2025-ben jelent meg a KEMKI „Egy archívum rétegzettsége. A Korniss Péter életmű megközelítési lehetőségei” című kiadványában.