2000 - A VÉLETLEN ÉVE AZ ARTPOOLBAN
(a véletlen: csak a valamihez képest és a valamin túl lehetséges)

Séta az evolúciós véletlen valóságokban és elméletekben,
a művészet a tudomány és a politika határterületein.

[művészet] [művészettörténet] [művészettudomány] [filozófia] [káosz] [véletlen] [sebesség] [viselkedés] [lélektan] [agykutatás] [világkép] [szociológia] [alkotmányjog] [új kapitalizmus] [univerzum] [lehetetlen]


Ezredvégi beszélgetés Pierre Bourdieu szociológussal. (részletek)
(Monory M. András - Tillmann J.A.)


Szeretem Pascalnak azt a mondását idézni, hogy "a mesterséget, ami a világon a legfontosabb dolog, mindig véletlenül választjuk". És tényleg az én esetemben is így történt, noha filozófiát végeztem. Algériában teljesítettem katonai szolgálatot a háború alatt, s szíven ütött mindaz, amit ott éltem át; szerettem volna jobban megérteni a dolgokat. Egy könyvet kezdtem el írni az algériai helyzetről, hogy jobban megvilágítsam a franciák előtt az ottani eseményeket. Aztán egyre jobban belemerültem a témába, elkezdett érdekelni a néprajz. Elkezdtem foglalkozni az ott élő kabilokkal, szokásaikkal, eredetükkel, majd pedig Algéria szociális viszonyaival. Mindez még nem szakmai, pusztán emberi érdeklődésből fakadt; így aztán, apránként lett belőlem szociológus.

Modern világunk ahhoz a repülőgéphez hasonlítható, melyben nem ül pilóta. Az utastér teli van utasokkal, egy csomó emberrel, akik úgy tesznek, mintha irányítanának, elmélyült képpel osztanak, szoroznak, holott mindnyájan ki vagyunk szolgáltatva a tőzsdei árfolyamok szeszélyes mozgásának, és annak, hogy minden a háttérből irányítódik.

Vegyük például a kultúrát: hogy ma egyedül a mediatizált kultúrának van széles közönsége, hogy a filmesek a forgalmazásra fordítják a legnagyobb figyelmet, a filmkészítés gazdasági meghatározóira, hogy az amerikai modell (profitorientáltság, gigantománia stb.) válik kizárólagossá, nos mindez elviselhetetlen nyomást jelent. S ha a gazdasági szemlélet továbbra is meghatározó marad, akkor a kultúra elveszti sokszínűségét, a rendkívül izgalmas török, indiai vagy koreai filmeknek bealkonyul.

A mai társadalom fejlődésének szempontjából egyik legfontosabb jelenség, hogy soha még a történelem folyamán nem öltött ekkora méreteket az elüzletiesedés, soha nem árasztotta el ennyire a piacot a kommersz. Ha az elmúlt két évszázad történetét, a kultúra megnyilatkozásformái, az irodalom, a képzőművészet, a természettudományok, a jog stb. felől, akkor azt látjuk, hogy Európában a 18 - 19. században a kultúra ezen ágai függetlenednek, önállósulnak a gazdasággal szemben; a jog, a művészet, az irodalom kivívják függetlenségüket a maguk "függetlenségi háború"-iban.

Abba a korszakba léptünk be, amikor már mindent és mindenkit ez a tetszési index határoz meg, engem is, aki egész életemben próbáltam ennek ellenállni, s ha felfedezem egy fiatal kutató remek dolgozatát nem mehetek oda egy kiadóhoz, hogy jelentessék meg, mert valószínűleg nagy siker lesz, nem merem többé azt mondani, hogy nagyon jó, bár szerintem maximum húsz példányban kelne el...

Ez a gazdaságosságra, rentabilitásra apelláló szemlélet ma már a tudományok területén sem szokatlan: a tiszta tudomány léte kérdőjeleződött meg. Mindez rendkívüli veszélyeket rejt magában, nem csupán a tudomány vagy a művészet világára, hanem — paradox módon — magára a demokráciára nézve is, hiszen a piaci működés logikája szemben áll a demokráciával.

A neoliberálisok a demokráciát a piacból kiindulva magyarázzák: ha a terméked tényleg jó, mondják, sikeres lesz a piacon. Vagyis a piac dönt, a piac mondja ki az utolsó szót. Ez a logika ugyanakkor katasztrófához vezethet: láthatjuk, ahogy országnyi embert téveszt meg egy-egy érték megítélésében, különösen olyan értékek esetében, melyek a piac ellenében jönnek létre, vagy amelyeket nem a piacra szánnak. Talán egy kicsit erős a példám, de képzeljük el, hogy egyszer csak közvéleménykutatással próbálnánk eldönteni két matematikus, vagy két történész közötti vitát. Hát nem! A társadalom ugyanis mikrotársadalmakból áll, olyan, függetlenséget élvező mikroközösségekből, ahol például matematikai elméletekkel vagy a történelem kérdéseivel foglalkoznak; itt, ezekben a mikroközösségben kell, hogy az érintettek — a demokrácia játékszabályait betartva, vitákat, adott esetben: a belső harcokat se kerülve — kikristályosítsák saját nézeteiket. És ugyanerről kellene szólnia a politikai vagy a gazdasági életnek is: nem volna szabad erőltetni a demokrácia közvetlen formáit.

Nem mintha misztifikálni szeretném az író személyét, vagy az értelmiséget, nincsenek illúzióim az értelmiségiekkel kapcsolatban, de tény: az értelmiségi lét mítosza a mai napig nem veszített fontosságából. És úgy gondolom, hogy a művészek, a tudósok, az írók (még azzal az önmagukba vetett fetisizált vakhittel is, melynek néha áldozatul esnek, mindezzel együtt is) ha összefognak, nagy erőt képviselnek, méghozzá progresszív erőt, legnagyobb értékeink jegyében, amik a kisközösség, a mikrotársadalom számára is értéknek számítanak, amelyeket a hátterükben álló valóság tesz hitelessé. Mindez rendkívül fontos, hogy szembe tudjunk szállni a kereskedelmi szemlélettel, a pillanatnyi érdekekkel, a fent taglalt erőszakkal. [<>]



[véletlen éve] [napló] [véletlen galaxis] [Artpool] [kereső]