2000 - A VÉLETLEN ÉVE AZ ARTPOOLBAN
(a véletlen: csak a valamihez képest és a valamin túl lehetséges)

Séta az evolúciós véletlen valóságokban és elméletekben,
a művészet a tudomány és a politika határterületein.

[művészet] [művészettörténet] [művészettudomány] [filozófia] [káosz] [véletlen] [sebesség] [viselkedés] [lélektan] [agykutatás] [világkép] [szociológia] [alkotmányjog] [új kapitalizmus] [univerzum] [lehetetlen]


Ezredvégi beszélgetés Almási Miklós közgazdásszal. (részletek)
(Monory M. András - Tillmann J.A.)


Globalizáció akkor kezdődik, amikor az óriás vállalatok nemcsak el akarnak adni valamit, hanem a világon mindenütt van termelő egységük, tehát kiköltöznek a saját nemzetállami kereteikből, és hogy úgy mondjam, elfoglalják a világot. Malajziától Kelet-Európán keresztül, Dél-Afrikáig mindenütt vannak gyáraik. Sőt, Európából Amerikába mennek, mert ott jobb feltételeket találnak. A globális világ egyik komponense tehát a határ és nemzetállam nélküli kapitalizmus. A másik a pénz újfajta dominanciája, amit az angol szakirodalom a pénz által vezetett gazdaságnak nevez. (Ez a money driven economy). Vagyis ebben az új struktúrában nem dolgokat, hanem pénzt termelnek.

A harmadik komponens az a fordulat, hogy a hetvenes évek végétől, de főképp a nyolcvanas évek közepétől megindult egy deregulációs folyamat: leépítették az egyes országokat védő vagy azok köré kiépült védőhálókat, a pénz helyi KRESZ szabályait felváltották a világra szóló útlevelek. A pénz bárhova eljuthat, nincsenek akadályai, határai, átváltható. Ez a változás azzal járt, hogy hatalmas pénzpiaci központok alakultak ki a földgolyó különböző pontjain. Tokió, Hong Kong, Frankfurt, London, New York tőzsdéi és ezek információs csatornái behálózzák az egész világot. Ezek között a központok között kialakult egy állandó pénzforgalom, és ezzel alakult ki az új kapitalizmus valósága - a globális a világ. Vagyis mindent lehet kapni mindenütt, a munkaerő, a pénz, és az áru szabadon áramlik az egész világon. A globalizáció tulajdonképpen azonos feltételeket teremt a tőke számára világon mindenütt.

A globalizáció azonban egy paradoxonra épül, ami lehetővé teszi, hogy ezen a nagy capitaly-n keresni, (mondhatnám kaszálni) lehessen: ez a paradoxon abból ered, hogy bár globális lett a gazdaság, a feltételek mégsem teljesen azonosak a világ minden pontján. Mindig maradnak különbségek, és ezek mozgatják az üzletet. Igaz, hogy a szingapúri vagy tokiói tőzsde elektronikusan össze van kötve a londonival vagy a New Yorkival, tehát azonos pillanatban, real time tudják, hogy mi történik, de mégis a különbségek a fontosak az üzlet számára. Az egyes központok valuta-, értékpapír- , kötvény-. árfolyamai között olykor csak egy-két cent a különbség, de azt az egy-két százalékos vagy egy-két tized százalékos különbséget hatalmas haszonnal lehet megjátszani. Tehát Tokióban olcsóbban veszek, és New Yorkban drágábban adok el, a kettő közötti különbség az enyém.

Elsősorban az a veszélyes, hogy a termelési szférába egyre kevesebb pénz jut, a pénzpiac onnan szipkázza el a tőkét. Ennek következtében a termelés megújítására, fejlesztésére kevesebb pénz jut. Azért itt is megoszlik a rizikó: akik okosak, azok nem mennek bele a veszélyesebb pénzpiaci műveletekbe, és inkább fejlesztenek. A termelés fejlesztése azonban hosszú távú művelet, ami azzal a kockázattal jár, hogy a féléves részvénytársasági közgyűlés egyszerűen leváltja az ilyen menedzsert, mert nem produkálta azt a 8-12 százalékos hozamot, amit egyébként - ti. a pénzpiacon - meg lehetett volna keresni. Tehát a mai multik menedzserei is inkább lemondanak a fejlesztések java részéről, vagy csak komoly küzdelmek árán tudják megvalósítani a 21. sz. felé néző terveiket..

A másik veszélyt a pénzpiacok káprázatos sebessége jelenti. Mi úgy képzeljük, hogy ezek ellenőrizhetők, tehát egy-egy tőzsdefelügyelet vagy nemzeti bank valahogy áttekintéssel rendelkezik arról, hogy mi történik mondjuk Amerikában vagy a világban a dollárral, vagy az euro-dollárral Európában, vagy a jennel Japánban. Ez a feltételezés azonban ma már illúzió. Ezek a folyamatok olyan gyorsan zajlanak, nincs az az ember és nincs az a komputer, aki meg tudná mondani adott pillanatban, hogy melyik az a veszélyesen elfutó pozíció, ami két hét múlva robbanáshoz vezet.

Korunk nagy kérdése hogy képes-e a piac önmagát korrigálni, - amire a neoliberális elméletek mindig hivatkoznak. Intézmények erre ma még képtelenek. A piac inkább arra hajlamos, hogy megszaladjon, felborítson egyensúlyokat. Itt a veszélyzóna. Mi lesz, ha bekövetkezik egy olyan konstelláció, amikor valahol valami hirtelen összeomlik, ami egy láncreakcióként felforgatja az egész világrendszert?

Ez tehát a Damoklész-kardja effektus. Ugyanakkor van egy transzcendens elem is ebben a rendszerben, ami nélkül a rendszer nem működik. A spekulatív tőkére gondolok. Többen leírták már, hogy szemben azzal az intellektuális averzióval, ami a spekuláns kifejezést körülveszi, a spekuláns a rendszer kiegyenlítőjeként működik. Ha tehát nem lenne spekuláns, már rég összeomlott volna a rendszer. A spekuláns az, aki a különböző feszültségekre játszik azzal a szándékkal, hogy nyerjen, de eközben a feszültség-kiegyenlítő szerepét játssza. Igaz, hogy ő nagyot kaszál, de megmenti a rendszert a robbanástól. A dolog furcsasága, hogy egyfelől e szakma mellé mindenféle morális kérdőjelet lehet kirakni, másfelől a rendszer nélküle nem működik, - ez a vészszelep, amin a felesleges gőz el tud távozni. (Más kérdés, hogy a szelep-kezelő, ha ügyes degeszre keresi magát...)

A nemzetállamok gazdasági szuverenitásának beszűkülése a jelen és a holnap igazi nagy kérdése. Tegnap ez még föl sem merült. Furcsa módon az Európai Közösségben történő változások tették kérdéssé, hiszen ott az euróval, az európai közös pénzzel kapcsolatban került be viták témái közé a kétségbeesés: úgy látszik, már mindenről le lehet mondani, a zászlóról, a nemzeti múltról, a himnuszról, a nemzeti kormányról, - rendben van, de a pénzünktől nem fogunk, nem akarunk megválni.

Ami a politikát illeti, paradox helyzetbe kerültünk. Olyan plurális világ alakult ki, amelyben a politikai struktúrák egyre inkább monolittá válnak. Amerika vezetésével egy uniformizált világrendszer van kialakulóban. Olyan politikai szituációban élünk, ahol a pluralizmus jegyében nem mondhatom azt, hogy ez nekem nem tetszik, mivel van egy másik, és azt akarom választani. Nem mondhatom, mert nincs ilyen alternatíva. Egy monolit rendszer van, a dollárra van felfűzve a legtöbb valuta, és az ilyen spárgákon keresztül a gazdasági világrendszer is konvergálódik: csak egy alma közt lehet választani....

E mai világ másik oldala a biztonságra való törekvés, az önkorrekció lehetőségeinek keresése és kiépítése. A tűzoltó hadseregek újjáépítése, új vészhárító mechanizmusok kiépítése. Kényes egyensúly áll fenn, jelenleg a védekező és a támadó mechanizmusok egyensúlyban vannak. Nem a totális káosz felé tartunk, de nem is nézünk egy különösebben csodálatos XXI. század elébe, amely mentes mindenfajta politikai, gazdasági és társadalmi feszültségtől. Inkább e kényes egyensúlyi állapot fenntartásán fáradozunk. Ami nem kellemes állapot, de élhető. Olyan világ felé tartunk, amelyben ha fiatal lennék, voltaképpen nem nagyon szeretnék élni. De ez van. [<>]


lásd még: A pénz (b)irodalma - pénz és pénztörténeti linkek



[véletlen éve] [napló] [véletlen galaxis] [Artpool] [kereső]