Az írás és a kép

[...] A tipizáló tudat elérésének nehézségét egy példával világítjuk meg. A középkori univerzália-vita az összehasonlítás problémájáról szólt. Mit is csinálok akkor, amikor egy asztalt egy székkel vetek össze? Valami mindkét dologban közöset, mindkettő számára tipikusat kell-e fellelnem? Talán a mindkettőben közös "bútorságot"? Ez volt a "realisták" álláspontja. Avagy meg kell elégednem azzal, hogy e két dolognak összehasoníthatatlan jellegzetességei vannak, amiért is arra kényszerülök, hogy egy égből kapott szóval (történetesen a "bútor"-ral) a tulajdonképpen lehetetlen összehasonlítást kikényszerítsem? Ez volt a "nominalisták" álláspontja. Az előbbiek számára a tipikus, az univerzális, a reális a karakterisztikusban rejlik, és ezért fellelhető: "universalia sunt realia." Ebből ered nevük, a "realisták". Az utóbbiak számára a karakterisztikumok mögött valójában semmi sem rejlik, és a tipikus nem más, mint egy név, melyet az összehasonlíthatóság miatt ötlünk ki: "universalia sunt nomina". Ebből ered a nevük, a "nominalisták".
[...] A könyvnyomtatás feltalálása az univerzália-vitát a realisták javára döntötte el. [...] Amikor Gutenberg révén az írástudók számára tudatossá vált, hogy típusokkal manipulálnak, hogy "informatikusok", a tipizáló gondolkodás a kultúra minden egyes területén kibontakozhatott. [...] A Gutenberg-galaxis messzebbre vezet vissza és tovább terjed, mint ahogy McLuhan véli. [...] Mindenesetre vannak jelei annak, hogy a tipizáló gondolkodásnak, e módosult realizmusnak az eddig elnyomott nominalizmus feletti győzelme nem egyértelmű. [...] Kezdjük elveszíteni az univerzáliák realitásába vetett hitünket, és a siralomvölgy nominalista érzése legalábbis Kafka óta sűrűbbé kezdett válni bennünk és köröttünk. [...]
Hozzávetőlegesen egyértelmű, hogy mit veszítünk a gutenbergi kultúrából az elektromágnesesbe történő átmenet során; nevezetesen mindazt, ami számunkra a Nyugat örökségéből értékes. Ezzel szemben nem látjuk, hogy mit fogunk nyerni. Ha tudnánk, akkor bizonyára megtettük volna az új gondolkodás felé vezető lépéseket.

[...] a kulturális meghatározottság struktúrája a fényképezés aktusában, és nem a fényképezés tárgyában rejlik. [...] A fényképész kulturális meghatározottságának effajta megfejtése azonban szinte lehetetlen. Mert a fényképen a fényképezőgép kategóriái jelennek meg, melyek hálóként burkolják be a kulturális meghatározottságot, és csak a háló szemein keresztül engednek kilátást.
[...] A fényképész, amikor kategóriáit megválasztja, gondolhatja ugyan, hogy saját esztétikai, ismeretelméleti vagy politikai kritériumait viszi bele a játékba. [...] Ahhoz, hogy választhasson az apparátus kategóriáiból, amelyek az apparátus külsejére vannak programozva, a fényképésznek "be kell állítania" a gépet, és ez technikai gesztus, pontosabban: fogalmi gesztus (a "fogalom", mint ahogy később megmutatjuk, a lineáris gondolkodás egy világosan körülhatárolt eleme). Ahhoz, hogy készülékét beállítsa művészi, tudományos és politikai képekhez, a fényképésznek fogalmakkal kell rendelkeznie a művészetről, tudományról és politikáról: hogyan tudná egyébként képben megfogalmazni őket? [...] A fotográfia a fogalmak képe. Ebben az értelemben a fényképész minden kritériuma benne foglaltatik a készülék programjában. [...]
Alapvetően tehát a fényképész eddig még sohasem létezett faktumokat akar előállítani, és ezeket nem ott kinn a világban keresi, mivel a világ számára csak a létrehozandó faktumok ürügye; hanem az apparátus programjában lévő lehetőségek között keresi őket. Ily módon a fényképészet meghaladja a realizmus és idealizmus közötti hagyományos megkülönböztetést: nem a külső világ valóságos, és nem is a fogalom itt bent, az apparátus programjában, hanem csak a fénykép valóságos. A világ és az apparátus programja csak a kép előfeltételei, megvalósítandó lehetőségek. A jelentésvektor megfordításáról van szó; nem a jelentés, a jelentéssel bíró, hanem az információ, a szimbólum a valóságos, és a jelentésvektornak ez a megfordítása jellemző minden apparátusszerűségre és egyáltalán, a posztindusztriális korra.
A szövegek felfoghatatlanságának egyik különösen hatásos példája ma a tudományok diskurzusa. A tudományos univerzumot (ezeknek a szövegeknek a jelentését) nem kell elképzelni: ha az ember valahogyan elképzeli, akkor "hibásan" fejtette meg őket; aki például a relativitáselmélet egyenleteit valahogyan el akarja képzelni, az nem értette meg őket. De mivel végső soron minden fogalom egy képzetet jelent, ezért a tudományos, elképzelhetetlen univerzum: "üres" univerzum.