Kornelia Röder: Ray Johnson és a kelet-európai küldeményművészeti színtér
Kunsttexte.de, Ostblick 3: "Mythmaking Eastern Europe: Art in Response", ed. Mateusz Kapustka, 2014
Bevezetés
Jakobine Engel 1983-as Zone[1] c. videómunkáját a Kelet- és Nyugat-Berlin közötti földalatti állomáson rögzítették, még a fal leomlása előtt. A „Zóna” Kelet-Németország pejoratív megnevezése volt; ez a metaforikus kifejezés jól szemlélteti a valódi helyzetet: a kommunikáció és a megértés hiányát a hidegháború éveiben. A felvillanó fényekkel megvilágított sötét alagút olvasható a két részre szakadt világ (és különböző politikai rendszerei) közötti független kommunikációs- és cserehálózat megteremtésére tett erőfeszítések metaforájaként is.
1. Doru Tulcan és Iosif Kiraly, Temesvár, TRANS IDEEA, Performansz, Október 1982.
A Chiléből 1986-ban Kelet-Németországba emigrált művész, Guillermo Deisler úgy írta le a küldeményművészeti hálózat fontosságát, mint egy, a világra nyíló ablakot. Doru Tulcan és Iosif Kiraly temesvári művészek TRANS IDEEA c. performansza (1. kép) jól szemléltette sok kelet-európai országban élő ember érzéseit. Ezek a romániai művészek egy hatalmas, felbélyegzett, lepecsételt és megcímzett borítékba tették magukat. A hálózat jelentőségének megértéséhez szükséges hangsúlyoznunk a kelet-európaiak valódi életét, amit akkoriban az olyan alapvető jogok hiánya határozott meg, mint a gondolat, a sajtó, a gyülekezés és az utazás szabadsága. Minden kiadványt, az újságokat, a könyveket és a magazinokat is a cenzúra uralta. A közmédiát, a tévét és a rádiót a kormány kontrollálta. A színház, a film és a művészet színtereit megfigyelés alatt tartotta az állam. Nem csak a kiállítási katalógusok, de még a képeslapok nyomtatásához is hivatalos engedélyre volt szükség. A demokratikus társadalmakban érvényes emberi jogok korlátozva voltak. A titkosszolgálatok mindenhol ellenőrizték és megfigyelték a levelezéseket.
Ezzel ellentétben a mail art hálózatának világán belül a Vasfüggöny inkább egy nagy lukú háló volt, néhány művész találékonyságának köszönhetően, akik veszélyes játékot játszottak az államhatalommal.
Az volt a céljuk, hogy gyorsabb és okosabb megoldásokat találjanak. Birger Jesch például gyászlapok hivatalos borítékjait használta. Paweł Petasz levarrta a leveleit, hogy megakadályozza felnyitásukat a közismert gőzöléses eljárással. Tót Endre és sokan mások különböző városokból és akár több alkalommal is feladták leveleiket abban a reményben, hogy az egyik majd csak megérkezik.
Ray Johnson jelentősége a nemzetközi hálózat fejlődésében
„Azt hiszem a New York Correspondence School egyszerűen azért is bizonyult valóban kommunikatívnak, mert képes voltam pörgésben tartani a ping-pong pedált és mozgásban tartani a labdát...”[2] – gondolta az amerikai művész, Ray Johnson (1927-1995)[3]. Az elmúlt években számos katalógus és kiállítás ünnepelte eredményeit. A Museu d'Art Contemporani de Barcelonában (MACBA) rendezett RAY JOHNSON: PLEASE ADD TO & RETURN kiállítás[4], ami 2010 februárjában zárult, Johnsont „kulcsfontosságú szereplőként ismerte el, egyfelől a korszak, másfelől pedig a művész és a New York-i művészeti közösség viszonyának megértésében.”[5] Az én meglátásomban Johnson tevékenysége és eszméi kulcsfontosságúak voltak a nemzetközi küldeményművészeti hálózat fejlődésében, amelybe Kelet-Európa is beletartozott. Talán a hatása nem volt közvetlen, mégis jelentős nyomot hagyott, ami inspirálta a kelet-európai művészeket. Jelen dolgozatban ezeket a komplex viszonyrendszereket igyekszem bemutatni.
Ray Johnson különböző formájú párbeszédeket dolgozott ki a szó szoros értelmében saját művészete anyagával. PLEASE ADD TO & RETURN formulájával új módszert alakított ki, amely az intézmények, tehát a múzeumok, vagy a művészeti piac felé orientálódó galériák bevonása nélkül tette lehetővé a művészet cseréjét (2.kép). Létrehozott egy anonim terjesztési és visszacsatolási kört a művész és a címzett között: az összetett kommunikáció változó megnyilvánulási formáival kísérletezett. Felfedezvén a művészeti piacot és mindent, ami csak ahhoz tartozott, Johnson kinyitotta a művészek, közvetítők és fogyasztók közti zárt rendszert, alternatívát nyújtott.
Kelet-Európában nem létezett művészeti piac, ehelyett a művészet világát az ideológiailag megalapozott einstand és a cenzúra alakította. Ezért a keleti küldeményművészek azokra a témákra fókuszáltak, amelyek ki voltak tiltva a közbeszédből. Ebben az értelemben sok párhuzamot találunk Kelet és Nyugat között. A fő témák közé tartozott: a művészet és a kreativitás szabadsága, új művészeti formák, társadalmi problémák, környezetszennyezés és a különbségek elfogadása. Az élet és művészet határait elmosó szemlélet egyesítette a hálózat iránt érdeklődő művészeket és embereket. Egy új ellenkulturális generáció érdeklődött a művészet és élet új ösvényei iránt. Ray Johnson kollázsait, rajzait és különböző küldeményeit úgy értelmezték, mint személyes hangvételű utalásait a népi kultúrával és a művészeti világgal kapcsolatban.
Johnson így a vélemények összetett hálózatát építette ki. Munkájának fő témája a professzionális és az amatőr művész közti határok felszámolása volt. Mivel mindenki előtt megnyitotta a hálózatot, megszüntette a művészeti világ szigorú, akadémikus korlátait. Bárki részt vehetett. Johnson elképzelésének ez a jellegzetessége alapozta meg a küldeményművészeti hálózatot. A hálózat struktúrája garantálta a kizárás hierarchiának felszámolását, annak minden formájával együtt. Hitvallása volt: „Nincs zsűrizés, nincs díj, nincs visszaküldés.”
2. Ray Johnson: Hógolyó, 1972.
Ray Johnsont híresen önironikusnak tartották. Érdeklődve figyelte, mi történik a kapcsolatművészeti csere rendszerében, mialatt kialakította és ösztönözte a művészet kontextusában az első hálózatok egyikét. Kapcsolatművészete az interperszonális kommunikáció új formáit hívta életre, melyek a küldeményművészeti hálózat jellemzői is lettek. Tevékenysége nem tett különbséget művészetet és élet között. Johnson már jóval a Fluxus és más művészeti mozgalmak előtt feltalálta a kommunikációt, mint művészeti formát.
A hálózatépítés láthatatlan folyamata és egy rekonstrukciós kísérlet
Ray Johnson sosem járt Kelet-Európában, de a hálózati működéssel kapcsolatos elmélete kontinentális határokat lépett át (földrészeken átívelt?). A nemzetközi kommunikáció és az elképzelések cseréje iránti érdeklődés világszerte növekedett. Mark Wikley amerikai művészettörténész a kor szellemét „Hálózati Láz”[6] névvel illeti. Abban az időben születtek meg az új művészeti és kreatív formák, mint a performansz, a happening, a konceptuális művészet, a konkrét és a vizuális költészet. A klasszikus művészeti médiumok közti határvonalak elmosódtak. Az interakció és a multidiszciplináris tevékenység új felfogásban közelítette meg a régi kérdést: Mi a művészet? Az új művészeti formáknak új kommunikációs, terjesztési rendszerre volt szükségük, valamint a közönség megszólításának új módszereire. A hálózat minderre megfelelt. Főleg az ellenkulturális mozgalmak találtak rá az akció, kreativitás, kommunikáció, terjesztés és együttműködés új terepére a Ray Johnsoni PLEASE ADD TO & RETURN szellemében.
3. Jarosław Kozłowski, Andrzej Kostołowski (Poznań, Poland), NET, 1972.
Johnson egész életében csak kétszer utazott külföldre. Mindkét alkalommal Kanadába ment. 1969-ben Vancouverbe utazott, hogy részt vegyen az UBC Fine Arts Gallery által rendezett Concrete Poetry kiállításon, ahol bemutatták kollázsait. 1973-ban pedig meglátogatta General Idea-t Torontóban, akinek a FILE Magazine-ja a kapcsolatművészeti hálózatot dokumentálta[7].
A Johnson és a kelet-európai művészek közti kapcsolat első bizonyítékára az International Image Exchange Directory-ban találhatunk rá, amit a kanadai művészcsoport, az Image Bank adott ki 1972-ben. A Ray Johnsonra vonatkozó bejegyzésben a postacíme mellett ez olvasható: „Képeket és információt szeretne kapni Shirley Temple-ről, gyűjti a Shirley Temple babákat és az ábécéket.” Kelet-Európából az alábbi művészek szerepeltek a listán: J. H. Kocman (Brno), Petr Štembera (Prága), Jiří Valoch (Brno), valamint a lengyel művész, Jarosław Kozłowski – mindannyiuk neve mellett ez szerepelt: „Szeretne a címlistádra kerülni.”
A hálózatosodás fejlődéséhez nemzetközi címlistákat kellett összeállítani, hiszen az internet előtti világban ezek a kapcsolatok jelentették a hálózatba becsatlakozás lehetőségét. Mind a Bill Wilson Archive (New York), mind a Jean Brown Collection (The Getty Research Institute, Los Angeles)[8] őriz küldeményműveket kelet-európai művészektől. Ezek az emberek és gyűjteményeik kulcsfontosságú csomópontoknak bizonyulnak a mind a mai napig kikutatatlan networking történetében.
1971-ben Jarosław Kozłowski és Andrzej Kostołowskilengyel művészek megalkották a Net-et, a láthatatlan hálózatosodás elméletét (3. kép)[9]. Egy évvel később már bejárta a küldeményművészet hálózatát. A NET szemléletes párhuzamot mutat Ray Johnson eszmeiségével. Kozłowski és Kostołowskiszerint a NET nyitott és nem piacorientált. Az intézményi kereteken kívül létezik, magánlakásokban, műtermekben és más, a művészeti eszmék otthonául szolgáló terekben lakozik. A javaslatokat azoknak címzik, akik érdeklődésére számot tarthatnak. Ezekhez különböző kiadványok társulnak, szabadon választott formában. A NETnek nincsen se központja, se vezetője: olyan konstrukció, amely a hierarchia-mentes célokat támogatja. A hálózat csomópontjai különböző városokban és országokban vannak. A csomók közti kapcsolatot elképzelések, projektek, jegyzetek és a kifejezés egyéb formáinak cseréje hozza létre. Ennek eredményeként lehetségessé válik egy párhuzamos kiállítás megrendezése ezeken a pontokon. Kozłowski és Kostołowskikijelentik továbbá, hogy a NET ötlete nem új dolog; megjelenésétől fogva nem kapcsolható hozzá egy szerző, szabadon használható és sokszorosítható. Mint a fentebbi állásfoglalások is mutatják, a NET kiáltvány a hálózatok létrehozásának alapvetéseit foglalja magába, és mint az első ilyen elmélet művészeti kontextusban, a mai napig mit sem vesztett jelentőségéből. Jóllehet a NETet Ray Johnson eszméihez képest teljesen eltérő politikai és társadalmi rendszerben hozták létre, a kibontakozó új művészeti pozíciók hasonló alternatívákat fogalmazták meg.
Ray Johnson és az Artpool együttműködésének kezdetei
Johnson művészettel és kommunikációval kapcsolatos eszmeisége inspirálta a magyar művész-szervezőt, Galántai Györgyöt. Feleségével, Klancizay Júliával közösen sok, Ray Johnson kreatív eszméivel kapcsolatos projektet kezdeményezett[10]. Galántai György egyik 1989-es állásfoglalása jól szemlélteti, mi fogta meg igazán a kapcsolatművészetben: „A kapcsolatművészet tulajdonképpen egyfajta brainstorming, mely lehetővé teszi azt, hogy megtudjuk, mi az, ami az embereket érdekli, és hogy mik a válaszok.”[11]
A balatonboglári Kápolnaműterem 1970-es megalapításával Galántai a hivatalos állami művészeti rendszeren kívüli teret hozott létre. A rendőrség 1973-ban bezáratta a műtermét. Az ehhez hasonló találkozóhelyek felettébb gyanúsak voltak, az állami szervek folyamatosan ellenőrizték, vagy rosszabb esetben bezáratták azokat. Az ehhez hasonló elnyomás igen gyakori volt Kelet-Európában. A Galántai házaspárt mégsem tudták megijeszteni, saját budapesti lakásukban alapították meg az Artpoolt 1979-ben. Válaszul a Magyar Posta nem volt hajlandó a Galántai címére az Artpoolnak címzett küldeményeket kézbesíteni; Galántai félelmet nem ismerve kérte a Művészeti Alaptól, hogy az Artpoolt vegyék fel harmadik névként tagsági igazolványába. (4. kép)
1980-tól 1983-ig Galántai és Klaniczay a Pool Window című egyoldalas hírlevelet jelentette meg, ami kelet-európai és azon kívüli kiállításokról, galériákról és egyéb művészeti eseményekről jelentetett meg információkat, valamint folyamatosan közölte küldeményművészeti projektek felhívásait is. Az Artpool archívum földalatti intézményként nemzetközi érdeklődéssel működött. Az alternatív mozgalmak legjelentősebb dokumentációs központjává vált Kelet-Európában, és különösen Magyarországon. (5. kép) Galántai és Klaniczay nem csak a küldeményművészetet gyűjtötte, de a legkülönfélébb kulturális megnyilvánulásokat is, a zenei kazettáktól a videofelvételeken át a kísérleti irodalmi kiadványokig, vagy a politikai szubkulturális tevékenységek dokumentumaiig.
Miután nagy vonalakban bemutattam, hogyan fejlődött Kelet-Európában a hálózat eszmeisége Ray Johnson nyomdokain, a következőkben konkrét projekteket fogok szemügyre venni. A Galántai és Johnson közti kapcsolat nehézségek árán jött csak létre. Galántai a pármai Romano Pelitől kapta meg Johnson címét 1979-ben. Kapcsolatba lépett Johnsonnal, aki nem válaszolt a leveleire. Három évvel később ismételten megpróbálta a kapcsolatfelvételt. Húsz képeslapból álló kollázs sorozatot készített és naponta egyet feladott Johnsonnak.
Az egyik képeslap a Hommage a Vera Muhina performanszot ábrázolja, amellyel Galántai György és felesége, Klaniczay Júlia a Szovjetunióból származó szocialista realizmus pátoszát kritizálta – ez a stílus a kelet-európai művészetben hivatalos dogmaként volt jelen. (6. kép). Ezután Johnson már válaszolt egy rajzait tartalmazó „send to” („küldd tovább”?) levéllel. Galántai átdolgozta ezeket a rajzokat, majd sokszorosította és szétküldte az Artpool címlistájára, majd vissza Ray Johnsonnak. A következő hónapban Johnson további rajzokat küldött.
Így vette kezdetét a valódi együttműködés: a korábban Galántai György és Klaniczay Júlia számára ismeretlen emberek is elkezdtek részt venni a kialakuló kommunikációban. A következőkben szemléltetett levélváltás jól illusztrálja, hogyan terjedt a hálózat.
Johnson egyik levele, amely a második rajzra reagált, az alábbi üzenettel érkezett meg az Artpool címére: „Köszönöm az összes kommunikációt” egy „Dora Maar Fan Club” pecsétnyomattal együtt. Ezután újabb levél érkezett egy Yoko Ono nyuszi pecsétnyomattal. 1983-ban érkezett a következő levél a negyedik rajzzal és Johnson köszönetnyilvánításával. Egyszer azzal zárta levelét, hogy megkérte Galántait, továbbítsa a levelet a német Peter Belowcímére; mellékelt egy rajzot egy felhőben lévő kacsáról a következő szóbuborékkal: „Duck Close” és mellé írta: „JAJ FIÚK, MINDIG UGYANAZ A STÍLUS.”
4. Galántai György: Tagsági könyv, 1979.
Artpool Ray Johnson Space
Johnson Buddha University-je az általa szervezett New York Correspondence School egyik megtestesülése volt, amit 1973-ban „zárt be”. A Buda Ray University pedig [előbbi mintájára] Galántai háttérintézménye volt az Artpool Ray Johnson Space számára (7. kép). A magyar művész akkor döntött úgy, hogy megalapítja a Buda Ray University-t, amikor levelet kapott Ray Johnsontól, melyben felkéri őt, hogy egészítse ki a rajzát és küldje vissza neki. A „Buda” szó Budapest város dombos felét jelenti (itt lakott Galántai György és Klaniczay Júlia), de jelentheti egész Budapestet is. Az egyetemet 1982-ben alapították Ray Johnson előtti tisztelgésként. Galántai a következőképpen írta le a Buda Ray University-t:
„a folyamatosság intézménye, egy olyan világ modellje, amelyben minden folytonosan változik, mindent különböző médiákra alakítanak át a kezdetekig visszamenőlegesen. Minden lehetséges a Buda Ray University-ben. A Buda Ray University-t úgy fogták fel, mint egyfajta, a rádióhoz hasonló kollektív kommunikációt.” [12]
5. Artpool: Pool Window, 1982–1983, hírlevél.
Hét előadást szervezett. Galántai erre így emlékezett: „Itt, mint az életben is, a szerepek állandóan felcserélődnek. Mert minden emberben két ember lakozik: a tanító és a tanuló, így nincs különbség diák és tanár között. Az egyetem minden résztvevője kérdez és válaszol. A kérdések és válaszok vizuálisak.”[13]
A partnerei által visszaküldött munkákból kiállításokat szervezett. Jóllehet a projekt hat éve alatt Johnson csak egyszer vett részt, a címlistáján szereplőket tájékoztatta. A Buda Ray University-re egyre több résztvevő jelentkezett, az első négy levél újrapostázásainak köszönhetően. Két, Johnson tevékenységével kapcsolatos könyv kiadása egészítette ki a projektet. Az első, az 1985-ös Artpool's Ray Johnson Book/Four Letter[14] címen jelent meg. Ez egy korlátozott példányszámú, 10db-os, 120 A4-es lapra fénymásolt kiadvány volt.
A második kiadvány egy To live in a negative Utopia[15] c. füzet volt 1987-ben, amely Ray Johnson második levelére készült válaszokból közölt válogatást. Harminckét művész vett részt a projektben. A kiadvány harmincnégy fénymásolt A5-ös lapból állt és száz számozott példányban jelent meg. 1988-ban Ray Johnson megköszönte az Artpoolnak ezt a kiadványt és megkérte Galántait, hogy küldjön egy példányt Clive Phillpotnak, a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) könyvtárába. Továbbá arra buzdította az Artpoolt, hogy küldjön további kiadványokat is Phillpotnak. Ez a két példa jól szemlélteti, hogyan terjedt a hálózat és hogyan kerültek kapcsolatba egymással a benne résztvevő emberek.
6. Galántai György: Képeslap kollázsok, 1982.
Két elemzési szempont meghatározó: egyrészt az Artpool rangos intézményekkel és kutatókkal került kapcsolatba a Ray Johnsonhoz fűződő kapcsolata nyomán. Ez a tény nem lebecsülendő, hiszen a nemzetközi csere erősen korlátozott volt Kelet-Európában. Másrészt az alternatív kiadványok a küldeményművészet hálózata számára életbevágó jelentősségűek. A hálózat nem csak kommunikációs és információcsere közege volt, lehetőséget biztosított könyvek és magazinok szerkesztéséhez, valamint a kiadványok új formáinak kikísérletezéséhez, mint az assembling. A kelet-európai művészek számára a hálózaton belüli publikálás roppant vonzónak bizonyult, hiszen állami kontrollon kívül nyomtathattak anyagokat az alternatív művészeti színtér számára: rátaláltak arra a médiumra, amin keresztül nemzetközileg is bemutathatták műveiket. Az Artpool megerősödéséhez vezető egyik sikeres projekt Ray Johnson 1986-os datálású öt rajza volt, melyek a BILL de KOONING'S BICYCLE SEAT címet viselték. A projektet Galántai a Ray Johnson könyv számára kezdeményezte, a bicikli ülés Marcel Duchamp első ready made-jére, a Bicycle Wheel-re utalt. Az Artpool rövid idő alatt sok választ kapott a „Bicikli ülés-felhívásra”. Mivel a kapott anyag túl nagy volt ahhoz, hogy könyv formában publikálja, Galántai a nyilvánosság másik formáját választotta: kiállítássorozatot rendezett. Az Artpool's Ray Johnson Space kronológiájából tudjuk, hogy milyen tevékenység zajlottak akkoriban. A projekt 1986 és 1993 között tizennégy alkalommal mutatkozott be nyolc különböző országban. Olykor más események keretei között, olykor pedig önálló kiállításként[16]. A küldeményművészet mellett a kiállítások vizuális költészeti bemutatókat is magukba foglaltak. Európai fesztiválokhoz kapcsolódva kaptak helyet, vagy mint a kurrens művészetek elleni tevékenység (8. kép). Az Artpool kiállítási témái között néhány arra buzdította a résztvevőket, hogy új megközelítést keressenek Marcel Duchamp művészetéhez. Duchamp John Cage és Merce Cunningham mellett a 20. századi művészeti mozgalmak jelentős úttörőinek egyike volt. Duchamp readymade koncepciója már a század elején leszámolt a művészet összes hagyományával, jóllehet a kelet-európai művészek még hosszú ideig nem tapasztalhatták meg testközelből műveit. Duchamp munkái nem szerepeltek múzeumi gyűjteményekben, és nem is állították ki Kelet-Európában, katalógusait vagy egyéb kiadványait is nehéz volt megszerezni[17].
7. Galantai György: BUDA-Ray University, 1989.
Az olyan projektek, mint az Artpool által 1987-ben kezdeményezett In the spirit of Marcel Duchamp párbeszédet kezdeményeztek a mail art hálózat tagjai körében Duchamp forradalmi művészetfelfogásának megértésére törekedve (9. kép). Duchamp kelet-európai művészekre gyakorolt hatása, mely tudtommal alapvetően a küldeményművészeti hálózaton keresztül működött, még további kutatást igényel.
Ray Johnson hatása a világhálózati tevékenységekre - beleértve Kelet-Európát is
8. Artpool Subjectif – 7 projects d'Artpool, Budapest, 1980-1992.
Ateliers d'artistes de la ville de Marseille, 1993, Franciaország.
Johnson és az Artpool kapcsolattartása ping-pong meccshez hasonlatos: oda–vissza, fontos és hosszan tartó inspirációkkal. 1988-ban Johnson a nem túl távoli jövőbeli halálhírét jelentette be. Krétával felírta a nevét, születési és halálozási idejét, majd mindezt „MR. MONTAUK” néven írta alá. 1990-ben a tokiói Museum of Modern Art kiadott egy ofszet nyomatot, amely a fiatal Johnsont ábrázolta – a kép már ismert volt a hálózatban. Három évvel később Johnson egy rajzot küldött Galántainak:
„LEGJOBB KÍVÁNSÁGAIT KÜLDI SOK SZERETETTEL AZ ÚJ-GUINEA KAPCSOLATTARTÓ ISKOLA / BIANCA JAGGER A KEDVENC FLUXUS MŰVÉSZEM.”
A hátlapon Willem de Kooning rajzának ofszet nyomata volt látható.
Ray Johnson neve a Fluxus mozgalom kezdeteivel hozható összefüggésbe. Ray Johnson a Black Mountain College-ben tanult Észak Karolinában; itt ismerkedett össze többek között Willem de Kooninggel, John Cage-dzsel, Merce Cunninghammel, Buckminster Fullerrel és Robert Rauschenberggel. Tanulmányai befejeztével New Yorkba költözött. Műveihez a populáris kultúra elemeit használta fel. Előszeretettel használta a Lucky Strikes logóját és a rajongói magazinokban közölt fényképeket sztárokról, mint Elvis Presley, James Dean, Marilyn Monroe vagy Shirley Temple. A kollázsai jellegzetes példái a neo-dadának és a pop art kezdeti szakaszának. 1955-től kezdve Johnson kis kollázsait „Moticosnak” nevezte. Ugyanakkor kezdte el első happeningjeit. 1957 és 1963 között Johnson részt vett performansz eseményeken és az 1963-as Fluxus Yam fesztiválon is.
Galántai is fluxus művészként határozta meg magát, jóllehet az ő lehetőségei a nyilvános happeningek létrehozására igencsak korlátozottak voltak, és ez igaz volt az össze kelet-európai országban élő művészre is. A fluxus tevékenységek mindig a hivatalos művészet ellen mentek, és a művészet határait voltak hivatottak meghaladni az interdiszciplináris művek új formáinak kidolgozásával és a interakcióba bevont közönséggel. Hasonló művészeti pozíciók fejlődtek ki Kelet-Európában is, alapvetően a küldeményművészet hálózatát használva nyilvános térként. Kutatásom során úgy láttam, hogy mind Galántai, mind Robert Rehfeldt, Tót Endre és más kelet-európai fluxus művészek is a küldeményművészet médiumát használták saját pozícióik meghatározására a fluxus mozgalmon belül (10. kép). Galántai például minden underground tevékenységét (videó, performansz, rádió és hangművészet) a hálózaton keresztül kommunikálta.
A fenti tényezők összessége vezette arra a következtetésre Eugen Blume német művészettörténészt, hogy Kelet-Európában a küldeményművészet tekinthető a fluxus húzóerejének[18]. Johnson és az Artpool újabb együttműködése keretében 1994-ben részt vett az Artpool Kezek projektjében. Kerek lukat rajzolt az eredetileg Galántai által küldött kézrajz tenyerébe. Az Artpool válaszában ezt a lyukat Jürgen O. Olbrich aznapi küldeményével töltötte meg. Johnson második küldeménye a projekt számára kivágás és frottázs kombinációja volt a borítékon. Az Artpool pedig folytatta a kommunikációs folyamatot és a hálózatosodást. Két boríték érkezett aznap John Held Jr.-tól és Robin Croziertől, ezeket Johnson leveléhez kapcsolta Galántai.
Az Artpool világhálózati tevékenységei során művészekkel, küldeményművészekkel és az olyan híres múzeumokkal működött együtt, mint például a párizsi Musée de La Poste. Ezzel összefüggésben nagyon fontos szem előtt tartanunk a Ray Johnson által az Artpoolra ruházott funkciót: az archívum országhatárokat átlépő globális szintű központi jeladóvá fejlődött. Ray Johnson támogatásával Galántai kapcsolatai megsokszorozódtak, és ez elmondható az összes résztvevővel kapcsolatban is. Johnson nyitotta meg a kapcsolattartók közt egyébként normális létező párbeszéd és kommunikáció folyamatát. Johnson halála után is tovább folytatódtak az ebben a szellemiségben születő projektek.
9. Galántai György: Mail Art-Project: In the spirit of Marcel Duchamp, 1987.
Az Artpool 1997-ben megszervezte a Ray Johnson kapcsolatművészete kiállítást (Correspondence Art of Ray Johnson) a budapesti Ernst Múzeumban (11.kép). A művésznek emléket állító művek mellett katalógusok, könyvek, recenziók, hírlevelek, hang és videó anyagok, valamint hálózati dokumentumok, interjúk, címlisták és további adalékok szerepeltek a kiállításon. Az Artpool Ray Johnsont bemutató honlapja, mely ezen kiállításon alapszik, Galántai műalkotásának is tekinthető [19]. A honlap felépítése és képi világa lehetővé teszi minden internetező számára az élő betekintést Ray Johnson és az Artpool intenzív kapcsolatába.
Konklúzió
Galántai György ezt írta 1989-ben:
„A postai hálózaton keresztül a világ minden tájára szétterjedő művészetet az teszi jelentőssé, hogy ennek a hálózatnak artériái és az áramlást, a körforgást felerősítő pumpái vannak. Az a Ray Johnson által és időben párhuzamosan a Fluxus mozgalom által folytatott gyakorlat, mely szerint a művészet a valós élet kapcsolataiban vagy mint annak egy funkciója materializálódhat, most, az évszázad végére alapvető elképzeléssé vált.”[20] [21]
10. Tót Endre: Stempelaktion, 1978/89.
Manapság a „hálózat” mindenhol használatos kifejezés. A mail art hálózat kialakulásának idején a kommunikáció és a határokon átívelő eszmecsere új lehetőségeit jelentette. Kelet-Európa számára különleges funkciója volt. A kelet-európai küldeményművészek tevékenysége a művészet ideológiai megszállása ellen irányult. A hálózat segítette a művészeket a cenzúra és az állami korlátozások elkerülésében, és a művészeti szabadság fenntartásában és megőrzésében. Mivel a hálózatot alapvetően az ellen-kulturális mozgalmak művészei használták, a küldött művek és a kezdeményezett projektek a különböző országok alternatív művészeti színtereibe engednek bepillantást nyerni. A hálózat láthatatlanságának köszönhetően résztvevői részben egérutat nyerhettek az állami kontroll mechanizmusai elől, valamint felforgató struktúrákat/szervezeteket hozhattak létre.
11. Ray Johnson kapcsolatművészete, 1997.
A csomók és a szálak – vagy az „artériák és a pumpák” ahogyan Galántai nevezte a hálózat struktúráját – a számtalan küldeményművész archívumában megőrzött anyagok segítségével rekonstruálhatóak: a projektekben résztvevő művek, kapcsolódó könyvek, magazinok világszerte megtalálhatóak (12. kép). A küldeményművészet hálózata olyan kommunikációs rendszer volt, amely független maradt az állami és kereskedelmi médiumoktól. Még ha nem is tudta pótolni a művészet és társadalom információs és kommunikációs hiányosságait, jelentős szerepe volt a Kelet és Nyugat közötti információáramlásban. A hálózat lehetővé tette a kommunikáció iránt érdeklődő művészek és emberek számára, hogy kicserélhessék munkáikat és ötleteiket. Ray Johnson munkásságában a hálózatosodás művészeti stratégiaként működött: alternatívák létrehozása a termelés, elosztás és kommunikáció létező formái mellé.
12. Galántai György: A Ray Johnson internet site szerkezete.
Kelet-Európában a hálózat egzisztenciális dimenzióval is bővült. Sok résztvevő számára a szellemi és művészi túlélés stratégiáját jelentette. Ray Johnson és Kelet-Európa kapcsolatát illetően még mindig a kutatás elején járunk. Az Artpool kapcsolatai Ray Johnsonnal nagyon fontosak, közvetlenek voltak és több projektben is jelentkeztek. Más ismert művészek, mint pl. Paweł Petasz csak szórványosan érintkezett Johnsonnal. Lutz Wohlrab, aki aktív küldeményművész volt Kelet-Németországban, ma pedig a mail artot tárgyaló kiadványokat szerkeszt, Ray Johnson kelet-német művészekhez fűződő kapcsolatát kezdte el kutatni. Egyelőre egy ilyen kapcsolatot sem talált.
A függetlenség a művészeti piactól, vagy mint Kelet-Európa esetében, függetlenség az államtól: a művészet szabadságának előfeltételei. Grace Glueck, a New York Times újságírója így jellemezte Ray Johnsont 1965-ös kollázs kiállítása után: „Ray Johnson a világ leghíresebb ismeretlen művésze”[22], utalva ezzel azon művészek jelentőségére, akik saját kommunikációs médiumot szerveznek, hogy ezen keresztül jussanak el a közönséghez. Ebben az értelemben Johnson nézetei egybeesnek Duchamp-éval, aki azt nyilatkozta egyszer, hogy „a holnap nagy művészei a föld alá mennek majd.”[23] Mindkét állásfoglalás a művészek önértelmezésében bekövetkező változást szemlélteti. Mind Marcel Duchamp és Ray Johnson, mind a fluxus művészek a művészet és az élet újra egyesítését akarták elérni. Marcel Duchamp alábbi állásfoglalása felfogható Galántai György krédójaként is:
„Jobb szeretek élni, lélegezni, mint dolgozni. Nem gondolom, hogy a munka, amit elvégeztem, bármilyen társadalmi jelentőséggel bírhat a jövőben. Tehát, ha úgy tetszik, a művészetem az, hogy élek; minden másodperc, minden lélegzetvétel egy mű, amit sehol sem jegyeznek, ami sem nem vizuális, sem nem agyi. Ez egyfajta állandó eufória.”[24]
A kapcsolatokkal átszőtt világ és benne az egymással összefüggésben álló emberek rendszere volt Ray Johnson tevékenységének célja, ami mára valósággá vált. A globalizációt kísérő hálozatosodás sebessége mindenki életében alapvető változásokat hozott. A művészek még ma is változatos módszerekkel kutatják és használják a hálózatokat. Ray Johnson víziója életre kelt.
Fordította Kotun Viktor
__________________
[1] Lásd bővebben: artfacts.net.
[2] Ray Johnson, Correspondence Art of Ray Johnson, ed. Artpool, kiállítási szórólap, Ernst Múzeum, Budapest 1997.
[3] Lásd bővebben: rayjohnsonestate.com.
[4] A kiállítás 2009 november 5. és 2010 január 10. között volt megtekinthető. Kurátor: Alex Sainsbury, Chus Martínez közreműködésével.
[5] Lásd bővebben: macba.cat.
[6] Mark Wigley, Netzwerk – Fieber, in: Derive, Magazin der Interdisziplinären Wochen an der Muthesius-Hochschule für Kunst und Gestaltung Kiel, p. 4-35.
[7] Lásd bővebben: concordia.ca.
[8] Lásd bővebben: getty.edu.
[9] Piotr Rypson, Mail Art in Poland, in: Mail Art – Osteuropa im internationalen Netzwerk, ed. by Kornelia von Berswordt-Wallrabe, Guy Schraenen, Kornelia Röder, Staatliches Museum Schwerin, Berlin 1996, p. 87-93.
[10] Köszönöm az Artpool Művészetkutató Központban dolgozó magyar kollégiáimnak az ebben a szövegben nyújtott.
[11] György Galántai 1989, in: Mail Art, ed. by Kornelia von Berswordt-Wallrabe 1996, quoted in: Artpool’s Faxzine, Join the Network, Networker Congress Artpool, Budapest 1992.
[12] György Galántai, Leaflet,1989, Mail Art Archive Schwerin.
[13] Galántai Fluxus. Lifeworks 1968-1993, ed. Artpool and Enciklopédia Kiadó, Budapest 1996, p. 252.
[14] Lásd bővebben: artpool.hu (A ford.)
[15] Lásd bővebben: artpool.hu.
[16] Lásd bővebben: artpool.hu.
[17] Kornelia Röder, Zur Marcel Duchamp – Rezeption In Mittel – und Osteuropa im Kontext des Netzwerks der Mail Art: Ein Interview mit Serge Segay.
[18] Eugen Blume,Robert Rehfeld–Art Worker and Mail Artist, in: Mail Art 1996, ed. by Kornelia von Berswordt-Wallrabe, p. 114.
[19] Lásd bővebben.
[20] György Galántai,1989, ARTPOOL’S FAXZINE. JOIN THE NET-WORK, August 24, 25, 26, 1992.
[21] Lásd bővebben: galantai.hu (A ford.)
[22] Lásd bővebben: rayjohnsonestate.com.
[23] Marcel Duchamp, Where do we go from here?, 1961,in:Marcel Duchamp. Die Schweriner Sammlung, ed. by Kornelia von Berswordt-Wallrabe, Ostfildern 2003, p. 283.
[24] Pierre Cabanne, Dialogues with Marcel Duchamp, New York, 1987, p. 72.