2000 - A VÉLETLEN ÉVE AZ ARTPOOLBAN
(a véletlen: csak a valamihez képest és a valamin túl lehetséges)

A véletlen naplóból az univerzumba:


honnan jöttünk? - hol vagyunk? - hova megyünk?
művészet - tudomány - politika


A San Francisco Museum of Modern Art és az International Academy of Digital Arts and Sciences egy új, 50 ezer dollár értékű díjat hozott létre az online művészeti alkotások elismerésére. (napló/origo)

A könyvipar alapfilozófiája fog megváltozni a szakértők szerint: a „nyomtatás+terjesztés” helyébe a „terjesztés+nyomtatás” lép majd. A „print-on-demand” azt is lehetővé fogja tenni, hogy olyan könyvek is megjelenjenek, amely csak egy szűk kör érdeklődésére tarthatnak számot, és a hagyományos rendszerben nem érné meg őket kiadni. Sőt, várhatóan fellendül majd a rövidebb szövegek piaca is, például értékesíteni lehet majd beszédeket, filmek forgatókönyvét, kutatások dokumentációját. (napló/origo)

A filmekben alkalmazott digitális trükkök nagy része még szervetlen és hideg alkotóelemei a moziknak, ám a nosztalgia sosem volt produktív és kreatív, harminc éven belül elfelejtjük a celluloidot, s a digitális trükkök is hétköznapivá válnak - véli Wim Wenders. (napló/Magyar Hírlap)

Spanyol kutatók nemrég kimutatták, hogy megfelelő feltételek teljesülése esetén egy „minimálszobor” olyan destruktív hulláminterferenciát hozhat létre, amely nagyon is jól ismert a fizika számos területén. Modern szoborkiállításon is megállnák a helyüket azok a felfüggesztett rudakból álló alkotások, amelyeket egy spanyol kutatócsoport készített - cseppet sem művészi indíttatásból. (napló/origo/Élet és Tudomány)

A francia Paul Andreu ultramodern tervei alapján építik fel az új operaházat Peking szívében, a parlament és a Tienanmen tér közelében. Külsejét titánnal borítják, körülötte mesterséges víztükröt hoznak létre. A futurista hangulatú épület ellen júniusban 150 építész és értelmiségi petíciót küldött a miniszterelnöknek és az államfőnek, akiket a terv legfőbb támogatójának tartanak. A levél szerzői szerint az új operaház köznevetség tárgyává teszi a kínai kormányt a nemzetközi közvélemény előtt. Ennek ellenére a terv végül zöld jelzést kapott. (napló/origo/MTI)

David Bowie, a zenész, színész, képzőművész, internet szolgáltató és videojáték karakter neve után mostantól odaírhatjuk azt is: online bankár. Az örökösen elsőbbségre törekvő Bowie ugyanis megnyitotta a saját nevét viselő, interneten működő bankját. (napló/origo)

Mick Jagger, kizárólag a jogtalan névbitorlók ellen kíván fellépni azzal, hogy az Európai Unió védjegyekkel foglalkozó szervezeténél szeretné levédetni a nevét. Beadványán megjelölt közel két tucat, Mick Jagger névvel fémjelezhető termékkategória között csupa „női dolog” található: parfüm, dezodor, körömápolási cikkek, lábbelik, kalapok, testhez álló body-k és női ruhák. (napló/origo)


honnan jöttünk? - hol vagyunk? - hova megyünk?
művészet - tudomány - politika